Politikuscsaládból származott, Allen Dulles nagyapja és nagybátyja is külügyminiszter volt, amiként az lett bátyja, John Foster Dulles is. A Princeton Egyetem elvégzése után diplomáciai szolgálatba állt, állomásozott Bécsben, Zürichben, tagja volt az első világháború utáni béketárgyalásokon részt vevő amerikai küldöttségnek.
1921-ben ő leplezte le, hogy a hírhedt Cion bölcseinek jegyzőkönyve az orosz titkosrendőrség által összetákolt antiszemita hamisítvány, de azt nem tudta elérni, hogy a külügyminisztérium nyilvánosan ítélje el az irományt.
Allen Dulles 1926-ban egy jogi cégnél kezdett dolgozni, a következő évtől az amerikai külpolitikát formáló egyik agytröszt titkára lett. A Népszövetség fegyverzetkorlátozási tárgyalásain többször találkozott Mussolinivel és Hitlerrel, ám Németországban járva mélységesen megdöbbentette a nemzetiszocialisták zsidóellenes politikája.
Miután az Egyesült Államok 1941 decemberében belépett a második világháborúba, Franklin D. Roosevelt amerikai elnök utasítást adott az addig egymástól függetlenül, sokszor egymással versengő hírszerző szervezetek tevékenységének összehangolására.
Így jött létre a létfontosságú értesüléseket elemző és titkos akciókat is végrehajtó OSS (Office of Strategic Services, magyarul Stratégiai Szolgálatok Hivatala). Allen Dullest a New York-i iroda vezetésére kérték fel, majd a svájci Bernben irányította a németellenes kémkedést, miközben szoros kapcsolatot tartott fenn a Hitler-ellenes berlini körökkel is.
A Stratégiai Szolgálatok Hivatalát a háború után feloszlatták, de Harry S. Truman elnök 1946-ban létrehozta a CIA közvetlen elődjének tekinthető Központi Hírszerző Csoportot (CIG). A CIA az 1947 júliusában érvénybe lépett nemzetbiztonsági törvény alapján jött létre, működéséről 1949-ben fogadtak el külön törvényt.
A jogszabály széles körű jogosítványokat biztosított az ügynökség számára külföldön, de amerikai talajon nem ténykedhetett, az továbbra is az FBI feladata maradt.
„A Cég" élére Eisenhower elnök 1953-ban nevezte ki Dullest, aki külügyminiszterré megtett bátyjához hasonlóan élesen kommunistaellenes nézeteket vallott. Hivatalában az egész világra kiterjedő kémhálózatot épített ki, komoly erőforrásokat összpontosított a technikai fejlesztésekre is. A CIA például a U-2 kémrepülőgépek felderítő tevékenységének köszönhetően figyelmeztethette 1962-ben John F. Kennedy elnököt arra, hogy a szovjetek rakétákat telepítenek Kubába, ami súlyos nemzetközi válságot váltott ki. Megjegyzendő, hogy
a szovjetek két évvel korábban lelőttek egy U-2 gépet, az incidens igen érzékenyen érintette az amerikai kormányt.
A CIA fő célpontja akkoriban a Szovjetunió volt, de az Egyesült Államok ellenségeinek tekintett rendszerek ellen is dolgozott. Lehetőségei szinte korlátlanok voltak, mert ebben az időszakban tevékenységéről egyáltalán nem kellett beszámolnia a nyilvánosságnak. A Cég hamar rájött, hogy a nyílt beavatkozásnál ügyesebben és célravezetőbben operálhat „helybeliek felkeléseivel". Az első ilyet 1953-ban szervezték Iránban, miután a kormány államosított egy brit-iráni olajkonzorciumot. A benzinárak miatt aggódó John Foster Dulles külügyminiszter öccsének adta ki az ügyet, és egy puccs hamarosan megdöntötte a kormányt.
A siker úgymond „böjtje" azonban az 1979. évi iráni iszlám forradalommal, Khomeini ajatollah hatalomra jutásával következett be.
A következő évben Guatemalában a United Fruit cég védelmében szerveztek puccsot, mert az elnök a parasztok között akarta szétosztani a vállalat ültetvényeit, amelyek az ország megművelhető területének felét tették ki. Az esetet még visszásabbá tette, hogy a külügyminiszter a cég részvényese, a CIA vezetője pedig annak egykori igazgatója volt.
Kevesen tudják, hogy az elképesztően furcsa logika szerint működő ügynökségnek a modern művészet is sokat köszönhet. Nemrégiben derült ki, hogy az ötvenes években kampányt szerveztek annak bizonyítására, hogy a Nyugat a korlátlan szabadság hazája.
A CIA millióiból megalakult a Kulturális Szabadság Kongresszusa elnevezésű szervezet ügynökei összesen harmincöt országban rendelkeztek irodákkal, tucatnyi avantgárd magazint finanszíroztak, újító művészeket támogattak, akik nem is sejtették, hogy a CIA volt a mecénásuk.
Allen Dulles legnagyobb, pályafutására nézve végzetes kudarca a Fidel Castro hatalmának megdöntésére irányuló, a kubai Disznó-öbölben 1961-ben lezajlott sikertelen inváziós kísérlet volt. A feldühödött Kennedy elnök első haragjában még a CIA feldarabolását, lényegében megszüntetését fontolgatta, de aztán megelégedett az igazgató, tehát Allen Dulles fejével. 1961. november 28-án a Nemzetbiztonsági érdeméremmel tüntette ki a férfit, aki másnap azonnal benyújtotta lemondását.
A visszavonult kémfőnököt Lyndon B. Johnson elnök a Kennedy-gyilkosság után a merényletet vizsgáló bizottság tagjának nevezte ki.
Ezt a lépést sokan kritizálták, hiszen Allen Dullest a meggyilkolt elnök menesztette, nevét pedig még a gyilkossággal is összefüggésbe hozták többen.
Allen W. Dulles végül hetvenöt éves korában, 1969. január 29-én halt meg tüdőgyulladásban.
Emlékiratai összesen két kötetben jelentek meg. Dulles alakja számos könyvben és filmben is feltűnik, például a JFK és a Kémek hídja című filmekben, A tavasz 17 pillanata című szovjet tévésorozatban Stirlitz fő feladata például pont Allen Dulles és a német vezetés különtárgyalásának megakadályozása volt.
(MTVA Sajtóarchívum)