Erénynek tartják, épp ezért veszélyes az edzésfüggőség

Illusztráció

A testedzésfüggőség olyan menekülési magatartás, amely mögé a társadalom stigmatizációja nélkül el lehet bújni, ellentétben például az alkohollal vagy a droggal – mondja Szabó Attila, az ELTE PPK egyetemi tanára, akit a témában a világ egyik legismertebb futómagazinja, a Runner's World szólaltatott meg.

A mozgással mint örömforrással foglakozó cikk kitér a túlzásba vitt edzés veszélyeire, rámutatva, hogy nem egyszerű megtalálni azt a határvonalat, ahonnan az intenzív sport már egészségtelenné válik. Mint írják, a függőség ott kezdődik, amikor valaki figyelmen kívül hagyja a teste jelzéseit, és a fájdalmai ellenére is folytatja az edzést.

Szabó Attila szerint azért is nehéz diagnosztizálni, mivel az edzésfüggőség minden esetben szubjektív. Amikor azonban már az edzés irányítja az egyént, és nem fordítva, addikcióról beszélünk – mutat rá a kutató. A kontrol elvesztése pedig testi és lelki sérülésekhez vezethet.

Az addikció hátterében szinte minden esetben valamilyen pszichés stressz vagy trauma áll, amit kényszeres tevékenységgel próbál feldolgozni vagy elfedni az egyén. A viselkedéses függőségek esetében külön veszélyforrást jelent, hogy míg az alkohol vagy a drog esetében a társadalom elítéli a szerhasználót, addig a testedzésfüggőség – a munkamániához hasonlóan – társadalmilag elfogadott, mi több, elismert jelenség – magyarázza Szabó Attila.

Azok menekülnek leginkább ebbe az addikcióba, akik számára fontos a presztízs, akiknek az jelent megnyugvást, ha a környezetük megbecsüli őket.

Nem meglepő, hogy sokan közülük perfekcionisták; számos lemondás, fizikai erőfeszítés és önfeláldozás árán, az egészségi kockázatot figyelmen kívül hagyva is a tökéletességre törekszenek".

Habár a probléma látszólag újkeletű, az elmúlt ötven évben több mint ezer tanulmány foglalkozott a testedzésfüggőséggel és különböző aspektusaival. A levont következtetések azonban gyakran tévesek, ezekre a kutatásokra reagál Szabó Attila az International Journal of Mental Health and Addiction hasábjain megjelent cikkében. Brit és kanadai szerzőtársaival arra hívják fel a figyelmet, hogy az edzésfüggőség vizsgálata nem indokolt a csapatsportolók esetében, amennyiben a sportolók nem vesznek részt más, egyénileg szervezett sportban is. Mint minden szenvedélybetegségnek, úgy ennek a hátterében is egyéni motiváció áll, és általában az introvertált, öntudatos, illetve törvénytisztelő emberekre jellemző.

Illusztráció Forrás: pexels.com

Míg a csoportosan végezhető mozgásformákat jellemzően mások szervezik, az egyes tagok alig vagy egyáltalán nem befolyásolják az időzítést, addig az egyéni edzések önállóan ütemezhetők. Az időbeosztás feletti nagyobb kontroll igénye – „akkor megyek sportolni, amikor csak akarok" – pedig fontos jellemzője a késztetések és sóvárgások kielégítésére irányuló addiktív viselkedésnek. Nem véletlen, hogy az edzésfüggőség feltűnően gyakran a testépítők között jelenik meg, ahogy az sem, hogy ezek az emberek általában „magányos farkasok", akik olyan mozgásformák felé hajlanak, amelyeknek spontán megszervezése és kivitelezése felett teljes befolyásuk van – mutat rá Szabó. Ugyanakkor egy csapatsportolónál is kialakulhat függőség abban az esetben, ha a szervezett edzések mellett önálló sporttevékenységet is végez, ez esetben azonban eszerint is kell vizsgálni. A függőség minden esetben egyéni jelenség, ennek megfelelően a kezelés során is mindig személyre szabott segítséget igényel – szögezik le a szerzők.

A Runner's World cikke előfizetők számára itt olvasható.