Természetellenes módon védekeznek a tengeri uborkák a ragadozók ellen

A fekete tengeri uborkák furcsa módon védekeznek a ragadozók ellen

Az óceánfenéken lassan haladó tengeri uborkák könnyű célpontnak tűnnek az éhes ragadozók számára. Ám a látszat csal, mert ezek a vaskos csőállatok a legkisebb provokációra is igen drasztikusan reagálnak: egy ragacsos, tésztaszerű szervet lőnek ki a végbélnyílásukon.

A stressz okozta „végbél kilövellés" első hallásra talán komikusan hangozhat, de hasznos célt szolgál. Néhány tengeri uborka, például a fekete tengeri uborka (Holothuria leucospilota) kizsigerelt szervei ugyanis összegabalyodhatnak és ezzel semlegesíthetik a ragadozókat.

A PNAS tudományos szaklapban publikált, új tanulmány szerint a kitüremkedő belsőségek (az úgynevezett Cuvierian-szervek) a pókselyemhez hasonló fehérjékből állnak.

A fekete tengeri uborkák furcsa módon védekeznek a ragadozók ellen Forrás: Rpillon/Wiki/CC BY-SA 3.0

A jelenséget először 1831-ben írták le,

amely több száz kis méretű bélcsőből áll, és amelyek a tengeri uborka légzőszervének, az úgynevezett légzőfának az aljáról lógnak le (ezek az állatok a végbélnyílásukon keresztül is lélegeznek). A túlsó végük szabadon lebeg a tengeri uborka testüregének folyadékában.

A H. leucospilota ingerszelektív reakciója csak akkor kapcsolhat be, ha egy közeledő ragadozó kellően nagy fizikai erőt fejt ki közvetlenül a Cuvierian-szervre

– magyarázzák a kutatók a ScienceAlert online tudományos portálnak.

A szakemberek nyomon követték a molekuláris útvonalat, amely a szerv drámai kilökődését kiváltja, és megállapították, hogy az állat bőrének megérintése vagy tűvel való átszúrása gyengén aktiválja a szervet, míg a közvetlen nyomás nem.

A genetikai elemzés kimutatta, hogy a tubulusok membránja hosszú, ismétlődő aminosav-sorozatokból épül fel, hasonlóan a pókhálóban vagy a selyemhernyó fonalában találhatókhoz.

Ezek a fehérjék adják a szerv nagy szakítószilárdságát, és bár ismétlődő jellegük ismerős, maguk a fehérjék és elrendezésük egyedülálló.

Az óceánba való kilövellést követő pillanatokon belül a kis hálók összessége drámaian, eredeti hosszának akár hússzorosára is kitágul, köszönhetően a tengeri uborka légzőfájából beléjük pumpált víznek. Ezek azonnal ragacsossá válnak, amikor valamilyen felszínnel érintkeznek és makacsul rátapadnak a támadóra, például egy rákra, de ebbe a ragadozók bele is akadhatnak, ami néha az elpusztulásukhoz vezet.

Ez az első genomikai elemzés, ami betekintés nyújt a tengeri uborka ilyesfajta védekezési mechanizmusába.

A tanulmány ráadásul azt is feltárta, hogy az állatnak mindössze 15 napba telik, mire teljesen visszanöveszti ezeket a zsigereket, tehát kicsit több, mint két hét múlva újra „felfegyverkezve áll készen" egy következő ragadozóra, ami esetleg megpróbál rátámadni.