A Journal of Archaeological Science: Reports című folyóiratban megjelent tanulmányukban a tudósok a spanyolországi Asztúria Hercegségben található El Buxu-barlangban talált solutreai nyílhegyeket elemezték.
A barlang a szolutreai és magdalénai korból származó őskori művészeti alkotásokat rejti, köztük állatok, például lovak és szarvasok ábrázolásait, valamint tektonikus alakzatoknak nevezett geometriai formákat, amelyek ősi vadászcsapdák korai ábrázolásai lehetnek.
Az itt ásatásokat végző régészek több paleolit kori foglalkozás létezését bizonyították, amire olyan eszközök is utalnak, mint a kvarcitból és kovakőből készült véső szerszámok és kaparók utalnak.
A makroemlősök paleontológiai vizsgálata arra utal, hogy a barlangban tavasszal szezonálisan gímszarvasokra (Cervus elaphus), valamint spanol kőszáli kecskékre (Capra pyrenaica) és zergékre (Rupicapra rupicapra) vadásztak.
Elvégezték a solutreai szinteken talált kőből készült nyílfejek infravörös (IR) mikroszkópos elemzését, ami szerint a paleolit kori vadászok fenyőgyanta és méhviasz keverékét használták ragasztóanyagként a nyílhegyek szárakhoz való rögzítéséhez.
A kutatók szerint ez az első bizonyíték az ilyen típusú nyílhegyeknél használt ragasztóanyag maradványaira, ahol ragasztóanyagot találtak a lövedék hátoldalán, a bevágás és a hegy találkozásánál.
A fenyőgyanta nagyon erős ragasztóanyag, de nagyon törékennyé válik, ha a hegyet a használat során ütések érik
– számolt be a felfedezésről Francisco Javier Muñoz, az UNED professzora a HeritageDaily online tudományos portálnak. – Ezért keverték össze méhviasszal, hogy sokkal rugalmasabb ragasztót hozzanak létre.