Ők lehetnek a felelősek az észak-amerikai erdőtüzek egyharmadáért

futótűz, Bobcat tűz
A Bobcat tűz a kaliforniai Angeles Nemzeti Erdőben 2020 októberében. A tűz 2020 szeptember 6-án kezdődött Cogswell Dam közelében, és a következő 3 héten állandóan nőtt a szokatlanul forró, száraz körülmények közt.
Vágólapra másolva!
A világ legnagyobb fosszilisüzemanyag-termelői felelősek az elmúlt negyven évben Észak-Amerika nyugati részén tomboló erdőtüzek által felperzselt terület több mint egyharmadáért - derült ki az Environmental Research Letters című tudományos folyóiratban frissen közzétett tanulmányok egyikéből.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok nyugati részén és Kanada délnyugati részén pusztító erdőtüzek egyre súlyosabbakká váltak az elmúlt évtizedekben, hívta fel a figyelmet a tanulmány vezető szerzője, Kristina Dahl, a Union of Concerned Scientists nevű szervezet munkatársa. Ahogy hangsúlyozta,

a lángok nagyobb intenzitással terjednek, nagyobb területeket pusztítanak el, magasabbra csapnak fel és több évszakon át tartanak.

Dahl elmondta, hogy eddig a lakosság viselte a pusztítás költségeit, ezért úgy látták, nagy szükség van arra, hogy jobban megértsük a nagy fosszilisüzemanyag-vállalatok szerepét a kedvezőtlen változásokban.

A Bobcat tűz a kaliforniai Angeles Nemzeti Erdőben 2020 októberében. A tűz 2020 szeptember 6-án kezdődött Cogswell Dam közelében, és a következő 3 héten állandóan nőtt a szokatlanul forró, száraz körülmények közt Forrás: AFP via Getty Images/Kyle Grillot

– húzta alá a kutató. – A vizsgált adatokat és az éghajlati modelleket kombináltuk, hogy meghatározzuk, milyen mértékben járult hozzá a 88 legnagyobb fosszilisüzemanyag-termelő szén-dioxid- és metánkibocsátása a légköri aszályhoz.

Arra a következtetésre jutottak, hogy ezeknek a vállalatoknak a kibocsátása felelős a globális átlaghőmérséklet 20. század eleje óta megfigyelt emelkedésének feléért, ami 0,5 Celsius fok.

Ez a hőmérséklet-emelkedés tizenegy százalékkal súlyosbította a vízgőznyomás-hiányt az Egyesült Államok nyugati légkörében.

A nagy vízgőznyomás-hiány miatt a levegő több nedvességet szív el a növényzetből és a talajból, ami azok kiszáradásához és gyúlékonyabb aljnövényzethez vezet.

A legújabb kutatások azt mutatják, hogy a vízgőzhiány növekedésével a tüzek sújtotta területek is egyre kiterjedtebbek.

A Union of Concerned Scientists tanulmánya szerint az Egyesült Államok nyugati és Kanada délnyugati részén nyolcmillió hektárnyi terület pusztulása írható a legnagyobb fosszilisüzemanyag- és cementtermelők számlájára. Ez az 1986 és 2021 között Észak-Amerika nyugati részén az erdőtüzek által felperzselt terület 37 százalékának felel meg.

(MTI/AFP)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!