A hidegháború első és egyben legvéresebb fegyveres konfliktusa

Amerikai katonák harci bevetésen a koreai háborúban

Hetven éve, 1953. július 27-én írták alá az észak-koreai hadsereg és az őket támogató kínai önkéntesek képviselői, valamint az amerikai és dél-koreai haderőre épülő, de számos más ország katonáit is magában foglaló ENSZ-erők meghatalmazottai a panmindzsoni fegyverszüneti egyezményt, amely véget vetett az 1950 óta zajló háborúnak a Koreai-félszigeten.

Phenjanba szovjet katonai tanácsadók érkeztek

A második világháborúban győztes szövetséges nagyhatalmak (az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió) vezetői 1945 nyarán a potsdami konferencián úgy döntöttek, hogy a Koreai-félszigeten a 38. szélességi foktól északra a szovjet, délre pedig az amerikai csapatok fogadják el a japán erők kapitulációját. Ezzel két megszállási övezet jött létre, 1945 decemberében egy közös koreai kormány felállításában is megállapodtak.

Mivel a folyamat nem haladt előre, Washington 1947-ben az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) elé vitte Korea ügyét, a világszervezet pedig határozatában közös választásokon alapuló egyesítést írt elő.

Amerikai katonák harci bevetésen a koreai háborúban Forrás: Wikimedia Commons

Ezt a szovjetek nem fogadták el, így az ENSZ ellenőrizte voksolást 1948 májusában csak délen rendezték meg, és augusztus 15-én létrejött a Li Szin Man (Dél-Korea első elnöke, amely pozíciót 1948 és 1960 között, három mandátum idejére töltött be) vezette autokratikus, Amerika-barát Koreai Köztársaság. Ezzel párhuzamosan 1948 augusztusában északon is választásokat tartottak és szeptember 9-én kikiáltották a Kim Ir Szen vezette kommunista Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot, ám

az ENSZ csak a Koreai Köztársaságot ismerte el Korea törvényes képviselőjének.

A szovjet és az amerikai haderők 1949-es távozása után Kim Ir Szen erővel akarta eldönteni a kérdést. Ehhez 1950-re sikerült a Kínai Népköztársaság élén álló Mao Ce-tung (kínai forradalmár, politikus, költő, kommunista vezér, a Kínai Népköztársaság teljhatalmú vezetője annak megalapításától haláláig) és a szovjet diktátor, Sztálin jóváhagyását is elnyernie.

A hidegháborús korszak első nagy konfliktusa volt az 1950 és 1953 között zajló koreai háború Forrás: Wikimedia Commons

Sztálin, aki korábban el akarta kerülni a fegyveres konfliktust, immár úgy vélte: miután az atommonopóliumát elvesztő Egyesült Államok nem avatkozott be a kínai polgárháborúba, nem kockáztatná a nukleáris háborút a jóval kisebb stratégiai jelentőségű Koreáért. Phenjanba szovjet katonai tanácsadók érkeztek, a háború terveit az ő segítségükkel dolgozták ki.

Nemzetközi haderőt is létrehoztak

Az észak-koreai hadsereg 1950. június 25-én – a megszállási zónák határán oly gyakori incidensek egyikére hivatkozva – átlépte a két Koreát elválasztó 38. szélességi fokot.

A fegyverzetben és létszám tekintetében is fölényben lévő, szovjet T-34-es tankokkal felszerelt északi hadsereg három nap múlva elfoglalta Szöult, és szeptemberre már csak a félsziget délkeleti részén Puszan környéke maradt a déliek kezén.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa június 27-i határozatában – a szovjet küldöttség távollétében – Észak-Koreát agresszornak nyilvánította, és Dél-Korea támogatására szólította fel tagállamait. Harry Truman amerikai elnök ezután utasította az amerikai légierőt és a haditengerészetet, hogy nyújtson segítséget Dél-Koreának.

Amerikai tengerészgyalogosok bevetésre indulnak Forrás: Wikimedia Commons

Tizenhat ország részvételével nemzetközi haderőt is létrehoztak, a kilencven százalékban amerikai katonákból álló erők főparancsnoka az amerikai Douglas MacArthur

(ötcsillagos) tábornok, Japán második világháborús legyőzője lett. MacArthur jelentős kockázatot vállalva 1950. szeptember 15-én a 38. szélességi foktól kicsit délre, a félsziget nyugati partján tette partra erőit, és az északiak hátába kerülve visszafoglalta Szöult. Ezzel egy időben a dél-koreai és amerikai hadsereg kitört a puszani hídfőből is, a háború menete megfordult. Az északiak folyamatosan hátráltak, az ENSZ-erők Phenjan bevétele után október végére elérték a kínai határt.

Az atomfegyver bevetését szorgalmazták

A kommunista rezsimet Kína beavatkozása mentette meg az összeomlástól: november 25-én 450 ezer, szovjet haditechnikával felfegyverzett „önkéntes" lépte át a határt és decemberre visszafoglalták Phenjant, 1951 januárjában pedig ismét bevették Szöult.

A kínai offenzíva gyorsan kifulladt, a megerősített ENSZ-erők márciusban visszavették a déli fővárost, a front áprilisra a 38. szélességi foknál megmerevedett, lényegében ugyanott, ahol a háború kezdetén a két ország határa volt.

Truman elnök 1951 áprilisában felmentette a csak a teljes győzelmet elfogadó, az atomfegyver bevetését szorgalmazó MacArthur tábornokot, és megindult a tapogatózás a fegyverszünetről. A két évig tartó alkudozás 1953-ban ért véget, amikor már mindkét szuperhatalom élén új vezető állt: Sztálin 1953 márciusában halt meg, az Egyesült Államokban pedig hivatalba lépett Dwight D. Eisenhower elnök.

Etióp ENSZ-katonák a koreai háborúban Forrás: Wikimedia Commons

A fegyverszüneti egyezményt 1953. július 27-én a 38. szélességi fokon fekvő Panmindzson faluban, egy alig negyvennyolc óra alatt felépített kis házban írták alá.

A nem országok között kötött, hanem „a valamennyi fegyveres erő által Koreában folytatott katonai cselekmények beszüntetéséről" szóló megállapodás a frontvonal mindkét oldalán kettő-kettő kilométer széles demilitarizált övezetet hozott létre és intézkedett a hadifoglyok cseréjéről is. Békeszerződés azóta sem született, állandósult Korea kettéosztottsága.

A koreai háború volt a hidegháború első, és egyben legvéresebb fegyveres konfliktusa, amelyet akkor sokan a harmadik világháború főpróbájának tekintettek, a háború csúcspontján mindkét oldalon másfél milliónál több katona állt fegyverben.

Az 1950-ben kitört koreai háború első amerikai áldozatainak koporsóit szállító hajót búcsúztatják Jokohamában Forrás: Wikimedia Commons

Az amerikaiak ötvenezer, a további ENSZ-erők kilencvennégyezer, a dél-koreai hadsereg négyszázezer halottat veszített. A kommunista erők veszteségeit soha nem hozták nyilvánosságra, de összességében másfél millióra becsülik, a kínai halottak között volt Mao Ce-tung legidősebb fia, Mao An-jing is. Korea harmincmilliós lakosságából három-négy millió civil halt meg a háború következtében, amely lényegében minden nagyobb északi és déli várost a porig rombolt, Phenjan bombázását azért állították le az amerikaiak, mert a jelentés szerint „már nem volt mit bombázni".

(MTVA Sajtóarchívum)