Több ezer tank rontott egymásnak, lángba borult a keleti front

Nyolcvan éve, 1943. július 5-én kezdődött a második világháború egyik legjelentősebb ütközetsorozata, amelynek csúcspontja a történelem egyik legnagyobb páncéloscsatája volt Kurszk környékén. Ez volt az utolsó nagy német támadási kísérlet a háború európai hadszínterének keleti frontján, amely után végérvényesen a szovjet Vörös Hadsereg vette át a kezdeményezést.

Az 1943 februárjában katasztrofális német vereséggel záruló sztálingrádi csata után a Vörös Hadsereg több száz kilométerrel vetette vissza a németeket, visszafoglalta Kurszkot, Harkovot és Rosztovot is. A Wehrmacht 1943 tavaszán ellencsapást indított, újfent megszerezve Harkovot, de Kurszk térségében szovjet kézen maradt egy, a német állásokba mélyen benyúló, 190 kilométer széles, 550 kilométer hosszú kiszögellés. A mindent sártengerré változtató márciusi esőzések mindkét kimerült felet a hadműveletek feladására késztették, a német hadvezetés ez idő alatt dolgozta ki az ellentámadás tervét.

A cél a kurszki kiszögellés visszafoglalásával az arcvonal lerövidítése, egyben az ott összpontosított jelentős szovjet erők katlanba zárása és megsemmisítése volt.

Óriási erők feszültek egymásnak

A Citadella hadművelet időpontját április közepére tűzték ki, de megindítását Hitler egyre halogatta, hogy elegendő erősítés és hadianyag érkezhessen a frontra. Tábornokai júniusban már megpróbálták lebeszélni az offenzíváról, mert úgy vélték, hogy több eséllyel kecsegtet a várható szovjet támadás megállítása, majd az ellenlökés, de Hitler hajthatatlan volt. Az offenzívához a Közép és Dél hadseregcsoport több mint 50 hadosztályát, 900 ezer katonát, tízezer löveget, 2500 harckocsit és rohamlöveget és 1370 repülőgépet vontak össze, a térségben összpontosult a keleti fronton lévő német páncéloshadosztályok 70, a repülőgépek több mint 65 százaléka.

Schlacht um Kursk, Panzer VI (Tiger I) Forrás: Bundesarchiv/Zschäckel, Friedrich

A szovjetek előtt nem maradt titokban a német hadművelet terve, részben mert ezt diktálta a katonai logika, de hírszerzőik - köztük Dóra, azaz a magyar Radó Sándor - is tájékoztatták őket. A Vörös Hadsereg Georgij Zsukov marsall irányításával arra készült, hogy erős védelemmel felőrli a németeket, majd a friss tartalékokat bevetve általános ellentámadásba megy át. Tagozott védelmet építettek ki 50 kilométer mélységben, a veszélyeztetett szakaszok elé aknamezőket telepítettek, szögesdrótokkal ellátott harckocsiárok-rendszereket létesítettek. A kurszki kiszögellést a Konsztantyin Rokosszovkszkij vezette Központi Front és a Nyikolaj Vatutyin vezette Voronyezsi Front tartotta, a tartalékot a védelemre és támadásra egyaránt bevethető, Ivan Konyev vezette Sztyeppi Front alkotta. A három front állományába mintegy l millió 900 ezer katona, ötezer harckocsi és rohamlöveg, 31 ezer tüzérségi löveg és 3600 repülő tartozott.

A történelem legnagyobb tankcsatája

A németeknek a július 5-én megindított offenzíva első napjaiban sikerült 10-18 kilométer mélyen beékelődniük a szovjet védelembe, de a célként kijelölt Kurszkig nem tudtak eljutni. Egy héttel később, július 12-én bontakozott ki Prohorovka térségében a második világháború és az egész hadtörténelem egyik legnagyobb tankcsatája; ennél nagyobb páncélos erőket csak az 1991-es Öbölháborúban vetettek be.

Szovjet részről ekkor "debütált" az új T-34-es harckocsi, és a németek is ekkor küldték először harcba az újonnan kifejlesztett, később félelmetes hírnévre szert tevő Tigriseket és Párducokat, valamint a Ferdinand önjáró rohamlövegeket.

Tigris páncélos Kurszknál Forrás: Collection Roger-Viollet / Roger-Viollet via AFP

Az ütközetben 1200-1500 harckocsi, roham-, illetve önjáró löveg csapott össze viszonylag kis területen, a tízórás küzdelem után kiégett roncsok százai maradtak a csatamezőn, egyértelmű győztesnek egyik fél sem mondhatta magát.

A prohorovkai ütközet jelentette a Citadella hadművelet végét, a németek másnap védelembe mentek át. A hadvezetés azért kényszerült erre, mert a nyugati szövetségesek július 10-i szicíliai partraszállása miatt a keleti frontról kellett erőket átdobniuk Itáliába, miközben a szovjetek Kurszktól északra, Orjol térségében megindították saját offenzívájukat. A németek augusztus elejére kénytelenek voltak feladni Orjolt, délen Belgorodot, majd néhány héttel később Harkovot is, és vissza kellett vonulniuk a Dnyeper folyó vonaláig. Szeptemberben az egész Donyec-medence felszabadult a német megszállás alól, a Vörös Hadsereg kezébe került hadászati kezdeményezést a németek a keleti fronton nem tudták többé visszaszerezni.

Szovjet katonák Prohorovkánál Forrás: Алексеев Ю.А.

Hatalmas veszteség mindkét oldalon

A kurszki térségben 1943 nyarán lezajlott ütközetsorozat súlyos áldozatokat követelt mindkét fél részéről. A pontos adatok ma sem ismertek, csak az biztos, hogy a szovjetek mintegy kétszeres létszámfölényben voltak és fegyverzetbeli fölényük is többszörös volt, de veszteségeik is nagyságrendekkel nagyobbak voltak. Becslések szerint a Wehrmacht mintegy 54 ezer embert, 250-320 páncélost, 500 löveget és 160 repülőgépet, míg a Vörös Hadsereg 178 ezer embert, 1600-1900 harckocsit, 3900 löveget és 459-1961 repülőgépet veszített.