Egy új tanulmány szerint a hőmérséklet emelkedésével és a csapadékmennyiség csökkenésével Amerika nyugati részén a nemzeti park alatti talajvízkészletek elégtelenné válhatnak az ikonikus gejzír táplálásához.
A talajvíz a gejzírek üzemanyaga, ám víz nélkül nincs miből kitörniük
– mondta Michael Poland, a Yellowstone Vulkán Obszervatórium kutatógeofizikusa és felelős tudósa a LiveScience online tudományos portálnak, aki nem vett részt az új kutatásban.
A Yellowstone-i „Old Faithful" névre hallgató gejzírrel ellentétben – amely jelenleg naponta 20-szor tört ki – a Steamboat gejzír nem kiszámítható ütemezés szerint látható és
a száraz időszakok három naptól akár ötven évig is eltarthatnak.
Annak megállapítására, hogy mi okozza ezeket a száraz időszakokat, a kutatók a gejzírkürt körül növő fákban kerestek nyomokat. Amikor ugyanis a gejzír kitör, a vízpermet vékony szilícium-dioxid-réteggel borítja be a környező zöld növényzetet – ez az ásvány a gejzíreket alkotó vulkáni kőzetekben található.
A Geochemistry, Geophysics, Geosystems című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a szilícium-dioxid-zápor megfojtja a fákat, amelyek 30 méteres körzetben nőnek, így megbízható adatot szolgáltat a Steamboat gejzír múltbeli aktivitásáról.
A gejzírből feltörő víz szilícium-dioxidban gazdag, és amikor a szilícium-dioxid kicsapódik, eltömíti azokat az utakat, amelyek lehetővé teszik a fák számára a légzést, a fotoszintézist és a növekedést
– mutatott rá Shaul Hurwitz, a tanulmány vezető szerzője, az Egyesült Államok Geológiai Szolgálatának hidrológusa. – A permet elpusztítja a közeli fákat, és védőgátat képez a baktériumokkal és gombákkal szemben, amelyek egyébként lebontanák a fát.
Hozzátette, hogy a Yellowstone-nál a fák általában élnek 300 évnél tovább, de a gejzír kitörései évszázadokig megőrizhetik a fa szerkezetét. A szellőzőnyílás közelében nőtt halott faszerkezetek tehát olyan időintervallumokat testesítenek meg, amikor a Steamboat nem tört ki.
Amikor a kitörések újra megindultak, a szilícium-dioxidban gazdag permet megfojtotta és elpusztította a fákat.
A kutatók szénizotópos kormeghatározást végeztek a fák csonkjainál, amelyek 14 méteren belül voltak a szellőzőnyílástól, és három növekedési időszakról árulkodtak: a 15. század végéről, a 17. század közepéről és a 18. század végéről. Ezután összevetették ezeket az időszakokat a regionális éghajlati rekordokkal, és megállapították, hogy
a Steamboat gejzír száraz időszakai egybeesnek aszályos időszakokkal.
A tanulmány szerint a csapadékmennyiségben bekövetkező kis változások is befolyásolhatják a kitörések közötti intervallumot; a több víz gyakoribb kitöréseket jelent, míg a kevesebb víz ritkábbakat.
Hurwitz szerint az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó időjárási minták és szélsőséges hőmérsékleti viszonyok súlyosbíthatják ezeket a hatásokat. A szakemberek arra számítanak, hogy a gejzírek teljesen „más viselkedést mutatnak" a kitöréseik közötti szakaszokban: ritkábban törhetnek ki, és néhányuk akár el is tűnhet.