Chichén Itzá az egyik leghíresebb maja város volt, amely a késő klasszikus kor vége felé és a terminális klasszikus kor elejére regionális jelentőségre tett szert a mexikói Yucatán területén. A helyszín egy kettő négyzetkilométeres területet foglal el, amelyet csúcspontján mintegy 35 ezer lakott, legalábbis a becslések szerint.
Az itt élő nép a „Cenote kultusza"-ként ismert hagyományt ápolta, amelynek keretében emberáldozatokat mutattak be az esőistennek, Chaac-nak.
A rituálé részeként az embereket bedobták a város fő cenote-jába dobták, amely egy természetes módon kialakult kútszerű karsztképződmény. A régészek a felfedezést a feltár terület legészakibb részén találták.
A korabeli emberek értékes tárgyakat, például aranyat, jáde díszeket és egyéb kincseket is elhelyeztek az áldozatok mellett.
Az új út feltárását végző régészek egy atlantiszi típusú szobrot is felfedeztek itt, amely egy maja háztartási komplexumhoz kapcsolódik.
Az atlantiszi típusú szobrok antropomorf szobrok, amelyeknél a Chichén Itzá-ban végzett korábbi vizsgálatok hasonló példányokat tártak fel a Harcosok templomában
– magyarázták a szakemberek a HeritageDaily online tudományos portálnak. – A nemrégiben felfedezett atlantiszi típusú szobor férfi megjelenésű, és mindkét karja felemelkedik, miközben egy tárgyat tart.
A kutatók szerint a szobor kilencven centiméter magas, és valószínűleg egy szertartási oltár része lehetett.
Mezoamerika más prekolumbiánus kultúráiban is találtak már atlantiszi alakokat,
amely alatt az amerikai kontinensen élő indián őslakó népek művészetét értjük a legkorábbi emlékektől az időszámításunk szerinti 16. századi európai gyarmatosításig. Erre jó példa a tolték kultúra, amely nagyméretű szobrokat épített a tolték harcosoknak Tulában, de az azték fővárosban, Tenocstitlanban is találtak már atlantiszi alakokat.