Az amerikai elnök, aki kicsit sem szerette a nyilvános szereplést

Benjamin Harrison elnöki portréja

Százkilencven éve, 1833. augusztus 20-án született Benjamin Harrison, 1889 és 1893 között az Egyesült Államok 23. elnöke.

Indianapolis társadalmi életének egyik pillére lett

Az Ohio állambeli North Bendben, politikus családban látta meg a napvilágot, ükapja az alapító atyák egyike volt. A famíliából a legtöbbre nagyapja, William Harrison vitte, akit 1840-ben elnökké választottak, de csak azzal írta be nevét a történelemkönyvekbe, hogy ő volt a legrövidebb ideig hivatalban lévő elnök: hosszú beiktatási beszéde alatt megfázott és 31 nappal később meghalt.

Harrison írni-olvasni maga tanult meg, és élete során végig jobban érezte magát a könyvek, mint az emberek társaságában, jóllehet idővel kiváló szónokká fejlődött.

Benjamin Harrison a resacai csatában a 70. indianai hadtest élén, 1864 májusában; Harrison akkoriban ezredes volt Forrás: Wikimedia Commons/Kurz & Allison

Az Ohiói Egyetemen, majd Cincinnatiban tanult jogot, praktizálni immár nős emberként 1854-ben, Indiana államban kezdett. 1862-ben, a polgárháború idején önként jelentkezett az északi hadseregbe, ahol alhadnagyként kezdte, de már egy hónap múlva ezredesi rangban az általa toborzott alakulatot vezette, és a csatákban tanúsított bátorsága révén 1865-ben dandártábornokként szerelt le.
Hazatérve Indianapolis társadalmi életének egyik pillére lett, a helyi republikánusok vezetőjeként és köztiszteletben álló ügyvédként folytatta pályafutását. 1876-ban sikertelenül pályázta meg az állam kormányzói székét, de a párton belüli pozíciója nem ingott meg, olyannyira, hogy

1880-ban a republikánusok uralta helyi törvényhozás szenátorrá nevezte ki – a szövetségi felsőház tagjait 1913-ig nem közvetlenül választották.

Washingtonban a polgárháborús veteránok nyugdíja, a magas védővámok, az erős haditengerészet és a nyugati földek megőrzése mellett emelt szót – ezek a témák uralták később elnökségét is. Első washingtoni tartózkodása 1887-ben ért véget, mert az indianai szenátusban többséget szerző demokraták hazahívták.

Kormányzásának megítélése vegyes

Egy évvel később megpályázta a republikánus párt elnökjelöltségét és mivel a hét nála komolyabb kandidátus egymással nem tudott dűlőre jutni, a nyolcadik szavazáson ő lett a „legkisebb közös többszörös".

Az elnökválasztáson a hivatalban lévő Grover Cleveland ugyan összességében több voksot kapott, de a választási rendszer miatt az elektori testületben a republikánusok, Harrison hívei kerültek többségbe.

Benjamin Harrison kabinetje balról jobbra: Harrison, William Windom, John Wanamaker, Redfield Proctor, James G. Blaine Back row, left to right: William H. H. Miller, John Willock Noble, Jeremiah M. Rusk, Benjamin F. Tracy Forrás: Wikimedia Commons/Currier & Ives

A „centenáriumi elnököt" 1889. március 4-én, pontosan száz évvel George Washington után iktatták be tisztségébe. Neki nagyobb szerencséje volt, mint nagyapjának: bár a ceremónia alatt végig vihar tombolt és ő nyitott kocsiban hajtott végig az utcán, kutya baja sem esett.
Kormányzásának megítélése vegyes: gazdaságpolitikája hozzájárult az elnöksége után Amerikán végigsöprő depresszióhoz, az általa szorgalmazott védővámok ugyan előnyösek voltak a hazai vállalkozásoknak, de jelentős áremelkedést okoztak.

A nyugati ezüstlobbinak engedve megemelte a pénzérmékben használható ezüst mennyiségét, ami a prosperitás csökkenésével szinte teljesen kiürítette az államkincstárt.

Benjamin Harrison, az Amerikai Egyesült Államok 23. elnöke Forrás: Wikimedia Commons/Pach Brothers

A nem túl erélyes elnök a Képviselőházat sem tudta ellenőrzése alatt tartani, a neki nem sok figyelmet szentelő házelnök Thomas Reed „önjáróan" irányította. A törvényhozás nem fogadta el a Harrison által szorgalmazott polgárjogi törvényeket, de keresztülment az első trösztellenes jogszabály. A Kongresszus költségvetése ekkor lépte át először békeidőben az egymilliárd dollárt, a közbeszédben ezért milliárd dolláros kongresszusként emlegetett testület elnöke így replikázott: ez egy milliárd dolláros ország...

Globális amerikai szerepvállalást vállalt

Annál sikeresebbnek bizonyult Harrison külpolitikája. Az ő elnöksége alatt hat állam – Észak- és Dél-Dakota, Montana, Washington, Idaho és Wyoming – csatlakozott az Unióhoz, több mint akár előtte, akár utána. Kezdeményezésére ült össze 1889-ben az első pán-amerikai konferencia, ő javasolta Hawaii annektálását és sikerült elérnie, hogy a berlini konferencián a Szamoa-szigeteket közös brit-német-amerikai protektorátus alá vonták.

Harrison kezdeményezte az amerikai haditengerészet megerősítését, a hivatásos hadsereg kiépítését, a globális amerikai szerepvállalást.

Benjamin Harrison elnöki portréja Forrás: Wikimedia Commons/Eastman Johnson

Személyes népszerűtlensége és a romló gazdasági helyzet miatt 1892-ben megalázó vereséget szenvedett az elnökválasztáson, utóda elődje, Grover Cleveland lett, akit ezért a 22. és a 24. amerikai elnökként tartanak számon. Harrison tisztségén kívül ugyanabban az évben feleségét is elvesztette,

akivel a tüdővész végzett még a Fehér Házban. A megtört elnök visszatért Indianapolisba és folytatta ügyvédi pályafutását, tiszteletdíja ekkor már csillagászati magasságokba szökött.

Ügyfelekben nem volt hiány, egyebek között Venezuelát képviselte a britekkel kirobbant határvitában. 1896-ban újra megnősült, első felesége unokahúgát vette el, tőle született lánya fiatalabb volt, mint négy unokája. Az apai és nagyapai örömöket nem sokáig élvezhette, 1901. március 13-án, 67 éves korában tüdőgyulladásban meghalt.

Harrison mai megítélése

Harrison büszke volt arra az erőteljes külpolitikára, amelynek a kialakításában segédkezett. Az első Pánamerikai Kongresszus Washingtonban ülésezett 1889-ben, ahol létrehoztak egy információs központot, amely később Pánamerikai Unió lett. Kormányzása végén Harrison szerződést terjesztett a Szenátus elé Hawaii annektálásáról – csalódására Cleveland elnök ezt később visszavonta.

Jelentős előirányzati számlákat írt alá Harrison a belső fejlesztésekről, a haditengerészet bővítéséről és a gőzhajózási vonalak támogatásáról

– írja a Fehér Ház archívuma, a WhiteHouse.gov – A háború kivételével először a Kongresszus sajátított ki egymilliárd dollárt, ám amikor a kritikusok megtámadták „a milliárd dolláros Kongresszust", Thomas B. Reed házelnök így válaszolt: „Ez egy milliárd dolláros ország".

Harrison elnök aláírta a Sherman trösztellenes törvényt is, „hogy megvédje a kereskedelmet a törvénytelen korlátozásoktól és monopóliumoktól". Ez volt az első szövetségi törvény, amely megkísérelte a trösztök szabályozását.

A legzavaróbb probléma, amellyel Harrison szembesült, az a vámkérdés volt.

A hatályos magas tarifák pénztöbbletet teremtettek a kincstárban. Az alacsony tarifák hívei azzal érveltek, hogy a többlet árt az üzletnek. A Kongresszus republikánus vezetői így oldották meg a kihívást: William McKinley képviselő és Nelson W. Aldrich szenátor még magasabb vámtörvényt terjesztett elő; egyes árak szándékosan túl magasak voltak.

Harrison a viszonossági rendelkezések beírásával próbálta elfogadhatóbbá tenni a tarifát.

A kincstári többlettel való megbirkózás érdekében a vámot eltávolították az importált nyerscukorból; az Egyesült Államokban a cukortermelők fontonként két cent jutalmat kaptak a termelésük után. Jóval a Harrison-kormányzat vége előtt a jólét azonban már eltűnni látszott.

(MTVA Sajtóarchívum)