Helyi élelmiszerek: nem a szállítási távolság a lényeg!

A globális ellátási lánc miatt nem olyan tudatos bennünk az, hogy valójában mennyire rá vagyunk utalva az élelmiszerek termelésére.

Gyakran hallani vitákat arról, hogy jobb-e környezeti szempontból, ha helyi élelmiszereket vásárolunk. A rövid válasz határozott igen, de az ezzel kapcsolatos legfontosabb érvek nem a szállítás szén-dioxid-kibocsátásáról szólnak: inkább arról, hogy az élelmezésünk lokalizálása része lehet egy mélyebb társadalmi-gazdasági változásnak. - hívja fel a figyelmet a Kék Bolygó Alapítvány honlapján.

A szállítás több mint üzemanyag-használat

A szállítással legtöbbször az üvegházhatású gázok kibocsátását és más szennyezéseket hoznak összefüggésbe, amikor környezeti hatásokról van szó. Általában kimarad az invazív fajok terjesztésének a kérdése, pedig az idegenhonos, agresszíven terjedő fajok problémája a biodiverzitás-csökkenés egyik legfőbb közvetlen oka. A kontinensek közötti szállítás és közlekedés megbontja azokat a természetes akadályokat, amelyek léte alapvető jelentőségű a Föld különböző részeinek sokfélesége szempontjából.

Az invazív fajok sokszor nem véletlenül, szállítmányok „potyautasaiként" jutnak el egyik helyről a másikra, hanem szándékos betelepítéssel vagy úgy, hogy fogságból szabadulnak ki; mégis, a legkülönbözőbb élőlények gyakran nem szándékos utaztatása az óriási mértékű szállítás és közlekedés egyik nem nyilvánvaló, de komoly következménye. Ezt a szempontot persze nem egyetlen kilogramm szőlőre érdemes vetíteni. Ez inkább annak a rendszernek egy következménye, amelyben az élelmezésünk szempontjából alapvető termények, termékek több ezer kilométeres utaztatása természetes része a mindennapoknak.

Spanyol meztelencsiga (Arion vulgaris). Feltehetően kamionokon jutott el hazánkba, ahol invazív faj. Fotó: Pribéli Levente Forrás: https://kekbolygoalapitvany.hu/magazin/helyi-elelmiszerek-nem-a-szallitasi-tavolsag-a-lenyeg/

Az utóbbi évtizedekben nagyon sok termék esetében rendkívüli módon eltávolodott egymástól a termelés és a fogyasztás helye. Ez az eltávolodás részben szándékos kiszervezéssel, részben kevésbé direkt folyamatok által következett be. Az alábbi néhány felvetés rámutat arra, hogy a szállítás kérdése nem egyszerűsíthető le a két pont közötti távolság áthidalásából adódó üzemanyag-felhasználásra:

Az emberek egyre távolabbi ökoszisztémáktól kezdtek el függeni, ami egyszerre jelenthette azt, hogy megszűnt egy erős kapocs a helyi tájjal (ami korábban fenntartotta az életüket), másrészt azt, hogy egyre inkább elveszett egyáltalán a függés tapasztalata.
Semmilyen tapasztalatunk nincs azzal kapcsolatban, hogy mit okoz egy bizonyos termék előállítása ott, ahol létrehozzák. Nem tudjuk, hogy kik, milyen körülmények között, milyen módon termelik. A fizikai távolság mellett érzelmi távolság is létrejön; nem igazán tudjuk megítélni, átérezni egy adott probléma súlyát.
A távoli termékek vásárlásával gyakorlatilag kiáramlik a pénz a saját régiónkból, gyakran egyébként valamilyen óriási gazdasági szereplőhöz, miközben romolhatnak a helyi megélhetési lehetőségek.
A globális Észak országai a Föld rendkívül távoli pontjairól szerzik be élelmiszereik egy részét is. Ez felveti a kérdést, hogy mi történik az ott élő helyiekkel és a természettel, amelyre ezáltal többlet nyomás nehezedik (ez legerősebben talán a speciális körülmények között termeszthető, luxus fogyasztási cikkek – mint például a kávé és a kakaó – vagy az állati takarmány esetében merül fel).
A termelés eltávolodása (és, tegyük hozzá, az emberek mezőgazdasági termelésből történő foglalkozásváltása) gyengíthette a természetre utaltság érzését, és eltűntek szem elől a korábban erős visszacsatolások. Önmagukban ugyan a visszacsatolások megléte sem garantálja a fenntartható erőforrás-használatot, de jelenlétük mindenképp nagy jelentőségű.

A globális ellátási lánc miatt nem olyan tudatos bennünk az, hogy valójában mennyire rá vagyunk utalva az élelmiszerek termelésére. Forrás: https://kekbolygoalapitvany.hu/magazin/helyi-elelmiszerek-nem-a-szallitasi-tavolsag-a-lenyeg/

Van egy további, nehezen számszerűsíthető szempont is, amely tovább árnyalja a helyi élelmiszer és a természetvédelem kérdését. Az élelemtermelés „hazahozása" elméletileg magában hordozhatja annak a lehetőségét, hogy újra nyilvánvalóbbá válik a természettől való függésünk, és ennek a tudatnak hatása lehet a természethez fűződő viszonyunkra is, ami fenntarthatósági szempontból rendkívül fontos.

Helyi élelmiszer – kis léptékű rendszerszintű alternatívák

Az élelmiszer-termelés terén jó lehetőség van a lokalizációra, hazánk adottságait tekintve pedig még inkább egyértelmű, hogy érdemes lenne minél inkább a helyi létforrásokra támaszkodva biztosítani az élelmünket is. A ma uralkodó globális élelmiszer-rendszerek rendkívül sok környezeti, társadalmi probléma súlyosbodásához járulnak hozzá: az ilyen termelésből származó terményeket rendszerint hatalmas anyag- és energiabefektetés árán sikerül megtermelni („gyártani"), a sokszor hangoztatott hozamnövekedésnek igen súlyos ára van.

A fenntarthatatlan termelési gyakorlatok miatt pedig megkérdőjelezhető, hogy egyáltalán meddig tarthatóak ezek a hozamok a talajok kizsigerelése, a kémiai szennyezések fokozása és a mezőgazdasági szempontból is alapvető biológiai sokféleség pusztítása ellenére. Arról nem is beszélve, hogy a konvencionális mezőgazdasági termelés humánegészségügyi szempontból is igen sok problémával jár, melyekre akkor találhatunk valódi megoldást, ha az egészséget az élelmiszerrendszereinkkel egységben értelmezzük.

Az előbbi átláthatatlan, szinte ellenőrizhetetlen hosszú ellátási láncokkal szemben ígéretes alternatívát jelentenek a helyi, kistermelői piacok és más kis léptékű, rendszerszintű alternatívák. A kistermelői, helyi eladásra termelt élelmiszerek rövid ellátási láncon keresztül történő eladása sokféle előnnyel jár: segíti a helyiek megélhetését, működő közösségek kialakulását, a kulturális és a biológiai sokféleség megőrzését, helyreállítását. A közösség által támogatott mezőgazdaság, a bevásárló- vagy kosárközösségek segítik a termelők és a vásárlók összekapcsolódását, és általában környezetkímélőbb módszerekkel termelt élelmiszerek érhetők el ezeken keresztül. Ezekben a rendszerekben fontos tényező a bizalom, a megbízhatóság.

Fontos azonban, hogy ezeket ne csak az alapján értékeljük, hogy pillanatnyilag milyen az itt elérhető termékek ökológiai lábnyoma a hosszú ellátási láncokban kaphatókhoz képest. A helyi források helyiek általi kezelésével kapcsolatos kis léptékű kísérletek fontos társadalomformáló erővé is válhatnak. Ezek a rendszerek kis léptékű rendszerszintű alternatívának tekinthetők: társadalmi kísérletek azon struktúrák meghaladására, amelyek szorosan összefüggnek a globális ökológiai válsággal. Az ezeket létrehozó motiváció persze nem feltétlenül ökológiai, de a szóban forgó példák jól mutatják, hogy az ökológiai válságból kivezető utak keresésében a társadalmi újításoknak kulcsszerepük van. Mivel a helyi élelmiszer-gazdaság a teljes vidéki gazdaság meghatározó alapja, ennek az erősítése az élelmiszer-ellátási láncon messze túlmutató, rendszerszintű előnyökkel jár.

A lokális piacok termékei nem csak egészségesebbek, de ezekkel a kistermelőket is támogatjuk a multik helyett. Forrás: https://kekbolygoalapitvany.hu/magazin/helyi-elelmiszerek-nem-a-szallitasi-tavolsag-a-lenyeg/

Mit tehetünk?

Egyéni szinten kézenfekvő lehetőség a bevásárlóközösségekhez, közösség által támogatott mezőgazdasághoz (CSA-rendszerekhez) való csatlakozás vagy a kosárközösségekben, kistermelői piacokon történő vásárlás. Ráadásul így igazán személyesen kapcsolódhatunk újra a környezetünkben élő emberekhez és a tájhoz, ami a saját viszonyulásunkat is mélyebben alakítja. Ez többről szól annál, mint hogy egy bevásárlóközpontban ezúttal egy korábban preferált termék helyett egy másikat választunk. Természetesen még jobb, ha sikerül agroökológiai, esetleg permakultúrás elvek mentén gazdálkodó termelőtől vásárolni.

Ez a gondolatmenet értelmetlennek tűnhet, ha – bár rendszerszintű problémának látjuk – úgy gondoljuk, hogy éppen a rendszerszintűség miatt az egyénnek nincs érdemi lehetősége változtatni, útfüggőségekbe van szorítva, és egyszerűen túl kicsi a hatása. Nagyon röviden azt a választ adhatjuk erre, hogy egyrészt lokálisan igenis jelentős hatása lehet (mind a természetközeli élőhelyekre, mind a helyi emberekre nézve) akár néhány embernek azzal, ha helyi közösségeket és helyi gazdákat támogat; másrészt – úgy gondolom – sokaknak nagyobb szabadsága van még ezen a téren, mint hinnénk. Sokan vannak olyan helyzetben, hogy nem vásárolhatják meg az időnként valóban drágább élelmiszereket, de rengetegen vannak azok is, akik ezt megtehetnék. Ahol pedig csak lehet, érdemes nyomást gyakorolni a döntéshozókra és mindenféle módon, ahogy csak tudjuk, segíteni helyi, rendszerszintű alternatívákat (akár közösségi tulajdon, szövetkezeti modellek vagy egyéb, hasonló megoldások révén). Összefoglalva tehát: az, hogy egy termék helyi, nem jelenti azt automatikusan, hogy fenntartható módszerrel állították elő. A helyi termelés viszont hozzájárulhat a fenntarthatósági átmenethez és olyan fenntarthatóbb rendszerek létrejöttéhez, amelyekben a helyiek megélhetését, boldogulását, élelmét a helyi létforrások és a helyi emberek biztosítják. A ma uralkodó, az ökológiai válság súlyosbodásában alapvető szerepet betöltő társadalmi-gazdasági rendszer meghaladásában igen nagy jelentőségűek ezek a kis léptékű társadalmi kísérletek.

(Forrás: Kék Bolygó Alapítvány: https://kekbolygoalapitvany.hu/)