Varázsigéket véstek erre az áldozati edényre
![maja edény](https://cdn.origo.hu/2023/12/qmn0Ts2xrwo1yG_bQIjyEHY9hwHauyaJRk7IxzOL4Gw/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE5OGI1YmY0MDM0NDQxMGQ5NDhjNzRhMTNhMmM0YjM4.webp)
A klasszikus maja feliratokban a wahyis-t birtokló személyeket wahyaw-nak nevezik, ami „sámánt, varázslót vagy nagual-t" jelent. A korabeli hitvilág szerint a wahyis nappal a szívben pihent, de éjszaka, amíg a tulajdonosa alszik, a lelke tetszés szerint kivetülhetett állatokba, üstökösökbe, szélbe, villámokba és más természetfeletti jelenségekbe.
Az „út" szó a maja nyelvekben az „álom" szó gyökere, és ebből erednek az álmokhoz, a boszorkánysághoz, az átalakuláshoz és a társszellemekhez kapcsolódó különféle jelentések is.
Christophe Helmke és Jesper Nielsen tudósok egy nemrégiben megjelent tanulmányban azt állítják, hogy ezek a „wahyi entitások" az alvilágból származó szenvedéseket testesítik meg vagy szimbolizálják, amelyek manipulálhatók és másokra háríthatók.
A legmeggyőzőbb bizonyíték, amely a wahyikat a megszemélyesített betegségekkel kapcsolja össze, az „El Ritual de los Bacabes" című, a 18. század végéről származó gyarmati kéziratban található, amely valószínűleg egy korábbi kódex másolata
– mutattak rá a HeritageDaily online tudományos portálnak.
Ez a mű 68 szövegrészt tartalmaz, amelyek varázsigéket, könyörgéseket és orvosi formulákat rejt a betegségek gyógyítására. Az ezekben a szövegekben leírt kórok a saját tudatukkal rendelkező lények vagy emberek hasonlatosságait veszik fel, így fogékonyak lesznek a gyógyító utasításaira. A gyógyító arra törekszik, hogy kiűzze ezeket a betegségeket az érintett egyén testéből.
Az ezekhez a betegségekhez rendelt elnevezések betekintést nyújtanak a feltételezések szerint felvett formákba, legyen szó majmokról, szarvasokról, jaguárokról, madarakról, rovarokról vagy kígyókról.
A Cansacbé edényen egy jaguár ülő alakja vagy egy jaguár bőrébe öltözött ember látható, akit teknőspáncélokat ábrázoló dobozok vesznek körül. Az ilyen típusú ábrázolások gyakoriak a késő klasszikus korból (600-900) származó kerámiákon.