A dobozmedúzáknak (Tripedalia cystophora) nincs központi agyuk, ehelyett egy egyszerű, mindössze 1000 sejtből álló idegrendszer segítségével mozognak. Ezek az idegsejtek egy laza hálózatban, az úgynevezett ideghálóban helyezkednek el, amely a nyálkás testükben terül el, és ez segít nekik a környezet érzékelésében, érzékelve a hőmérséklet, a fény, valamint a fizikai érintés változásait.
Korábban a szakemberek azt gondolták az olyan egyszerű idegrendszerrel rendelkező állatokról, mint a medúzák, hogy azok csak a tanulás legalapvetőbb formáira képesek, például amikor az állat hozzászokik a megváltozott körülményekhez, mondjuk a zajhoz.
Biztosak voltak abban, hogy az összetettebb tanulás, mint például a viselkedés megváltoztatása a korábbi tapasztalatok alapján, messze túlmutat rajtuk. Az új kutatások ezt az elképzelést azonban most megcáfolták.
A Current Biology tudományos folyóiratban publikált tanulmány a karibi dobozmedúzára összpontosított, amely 24 szeme segítségével vadászik az evezőlábú rákokra.
Vadászterületei „alattomosak", mivel mangrove gyökereket kell megközelíteniük, hogy elérjék a máslábúakat.
Ha túl közel kerülnek, azt kockáztatják, hogy a nyálkás testük megsérül, ám ha nem jutnak elég közel, akkor nem tudnak táplálkozni.
Annak megállapítására, hogy a medúzák hogyan élik túl ezt a mindennapi „haláltáncot", kísérleteket végeztek olyan kerek tartályok segítségével, amelyeket rudakkal béleltek ki, hogy utánozzák a távolinak tűnő mangrove gyökereket.
A medúzák kezdetben a „távoli" csíkoknak ütköztek, de az összeütközések száma 50 százalékkal csökkent a 7,5 perces kísérleti időablak alatt.
A kísérlet előrehaladtával a medúzák egyre inkább eltávolodtak az akvárium falától, és végül sikeresen elfordultak az akadályok előtt.
És bár egy nagyon egyszerű állattól azt várnánk, hogy továbbra is ugyanazoknak az akadályoknak ütközik, a medúza mégis tanult a vizuális és mechanikai ingerekből.
Kísérleteink azt mutatják, hogy a kontrasztot, vagyis azt, hogy a gyökér mennyire sötét a vízhez képest, a medúzák arra használják, hogy felmérjék a gyökerektől való távolságot, ami lehetővé teszi számukra, hogy a megfelelő pillanatban elússzanak
– magyarázta közleményében Anders Garm neurobiológus, amit az IFL Science online tudományos portál idéz. – Még érdekesebb, hogy a távolság és a kontraszt közötti kapcsolat naponta változik az esővíz, az algák és a hullámok hatására.
Hozzátette: láthatjuk, hogy a medúzák minden egyes új vadásznap kezdetén képesek felismerni az aktuális, egymástól különböző dolgokból azáltal, hogy a sikertelen kitérő manőverek során kombinálják a vizuális benyomásokat és az érzeteket. Tehát annak ellenére, hogy mindössze ezer idegsejtjük van – a mi agyunkban nagyjából 100 milliárd –, képesek összekapcsolni a különböző benyomások időbeli konvergenciáit, és megtanulni egy kapcsolatot. Ezt mi asszociatív tanulásnak nevezünk.
Kiderült, hogy a medúzák tulajdonképpen körülbelül olyan gyorsan tanulnak, mint például a gyümölcslegyek vagy az egerek.
A felfedezés nagy hír az idegtudomány számára, mivel megcáfolja a korábbi feltételezéseket arról, hogy mire képesek az egyszerű idegrendszerek.