Így betegíti meg az embert a félelem

Szorító érzés a mellkasban

Torkában dobog a szíve. Összeszorul a gyomra. Ezek mind olyan kifejezések, amelyeket sokan használnak a félelem és a szorongás leírására. Valószínűleg érzett már szorongást a mellkasában vagy a gyomrában, viszont az agyhoz általában nem kötődik fizikai reakció, ha félünk. Sok kultúra a gyávaságot és a bátorságot inkább a szívhez vagy a zsigerekhez, mint az agyhoz köti.

A tudomány azonban hagyományosan az agyat tekinti a félelem és a szorongás születési és feldolgozási helyének. Akkor miért és hogyan érezzük ezeket az érzelmeket a testünk más részein?

Arash Javanbakht a Wayne Állami Egyetem pszichiátere és idegtudósa a félelmet és a szorongást kutatja és kezeli.

A "Félelem" című könyvében elmagyarázza, hogyan működik a félelem az agyban és a testben, és mit tesz a testtel a túl sok szorongás. A következőkben az ő gondolataiból idézünk.

A félelem és az agy

Míg az agyunk arra fejlődött ki, hogy megmentsen egy lezuhanó sziklától vagy egy száguldó ragadozótól, a modern élet szorongásai gyakran sokkal elvontabbak.

Félelem (illusztráció) Forrás: Hans Lucas via AFP/Maxime Gruss / Hans Lucas/Maxime Gruss

Ötvenezer évvel ezelőtt, ha a törzsünk elutasított, az egyenlő lehetett a halállal, de manapság, ha nem teljesítünk jól egy nyilvános beszédben az iskolában vagy a munkahelyen, az nem jár ugyanilyen következményekkel. Az agyunk azonban nem biztos, hogy különbséget tud tenni.

Az agynak van néhány kulcsfontosságú területe, amely nagymértékben részt vesz a félelem feldolgozásában.

Amikor valamit veszélyesnek érzékelünk, legyen az egy ránk szegezett fegyver vagy egy csapat ember, akik szomorúan néznek ránk, ezek az érzékszervi bemenetek először az amigdalához továbbítódnak.

Az agynak ez a kicsi, mandula alakú területe, amely a fül közelében található, érzékeli a szalienciát, vagyis egy helyzet érzelmi jelentőségét és azt, hogy hogyan kell reagálni rá. Amikor meglát valamit, eldönti, hogy meg kell-e ennie, meg kell-e támadnia, el kell-e menekülnie előle, vagy le kell-e feküdnie vele.

A támadó ragadozó azonnali menekülésre késztet Forrás: Biosphoto via AFP/Sergio Pitamitz / Biosphoto/Sergio Pitamitz

A fenyegetés észlelése létfontosságú része ennek a folyamatnak, és ennek gyorsnak kell lennie. A korai embereknek nem volt sok idejük gondolkodni, amikor egy oroszlán támadt rájuk. Gyorsan kellett cselekedniük.

Emiatt az amigdala úgy fejlődött ki, hogy megkerülje a logikus gondolkodásban részt vevő agyterületeket, és közvetlen fizikai válaszreakciókat tudjon beindítani.

Például egy dühös arc látványa a számítógép képernyőjén azonnal érzékelhető reakciót válthat ki az amigdalából anélkül, hogy a néző egyáltalán tudatában lenne ennek a reakciónak.

Az amiygdala felelős az érzelmi reakciók feldolgozásáért Forrás: Bsip / Europress / Getty

A hippokampusz közel van az amigdalához és szorosan kapcsolódik hozzá. Részt vesz a biztonságos és a veszélyes dolgok memorizálásában, kontextusba helyezi a félelmet a környezethez viszonyítva. Például egy dühös oroszlánt látni az állatkertben és a Szaharában egyaránt félelemreakciót vált ki az amigdalában. De a hippokampusz közbelép, és blokkolja ezt a választ, amikor az állatkertben vagyunk, mert nem vagyunk veszélyben.

A szem felett található prefrontális kéreg leginkább a félelem feldolgozásának kognitív és szociális aspektusaiban vesz részt.

Például megijedünk egy kígyótól, amíg nem olvasunk egy feliratot, hogy a kígyó nem mérgező, vagy amíg a tulajdonos el nem mondja, hogy az ő barátságos háziállata.

Bár a prefrontális kéreg általában az agy azon részének tekinthető, amely az érzelmeket szabályozza, a szociális környezet alapján is megtaníthat félni. Például előfordulhat, hogy semlegesen állunk a főnökünkkel való megbeszéléshez, de azonnal idegesek leszünk, amikor egy kollégánk az elbocsátásokról szóló pletykákról mesél. Sok előítélet, például a rasszizmus a törzsökön keresztül történő félelemtanulásban gyökerezik.

A félelem és a test többi része

Ha az agyunk úgy dönt, hogy egy adott helyzetben indokolt a félelemreakció, neuronális és hormonális pályák kaszkádját aktiválja, hogy felkészítsen az azonnali cselekvésre. A harcolj vagy menekülj válasz egy része - mint például a fokozott figyelem és a fenyegetés észlelése - az agyban zajlik. De a test az, ahol a legtöbb akció történik.

Szorító érzés a mellkasban Forrás: Science Photo Library via AFP/IGOR STEVANOVIC / SCIENCE PHOTO LIBRARY/Igor Stevanovic / Science Photo

Számos útvonal készíti fel a különböző testrendszereket az intenzív fizikai cselekvésre. Az agy motoros kérge gyors jeleket küld az izmoknak, hogy felkészítse őket a gyors és erőteljes mozgásra.

Ezek közé tartoznak a mellkas és a gyomor izmai, amelyek segítenek megvédeni az ott lévő létfontosságú szerveket. Ez hozzájárulhat ahhoz, hogy stresszes körülmények között szorító érzést érezzünk a mellkasban és a gyomorban.

A szimpatikus idegrendszer a gázpedál, amely felgyorsítja a harcban vagy menekülésben részt vevő rendszereket. A szimpatikus idegsejtek az egész testben eloszlanak, és különösen sűrűn találhatók olyan helyeken, mint a szív, a tüdő és a belek.

Ezek az idegsejtek indítják el a mellékvesét, hogy olyan hormonokat szabadítson fel, mint az adrenalin, amelyek a véren keresztül eljutnak ezekbe a szervekbe, és növelik a félelemreakció sebességét.

Az izmok megfelelő vérellátásának érdekében a szimpatikus idegrendszer jelzései növelik a szívverés ütemét és az összehúzódás erejét amikor nagy igénybevételnek vannak kitéve. Mind a megnövekedett szívritmust, mind az összehúzódás erejét a mellkasában érezzük, ezért köthetjük az intenzív érzelmek érzését a szívéhez.

A tüdőben a szimpatikus idegrendszer jelzései kitágítják a légutakat, és gyakran növelik a légzés sebességét és mélységét. Ez néha légszomj érzetet okoz.

Mivel az emésztés a harc-vagy-menekülés helyzetében az utolsó helyen van, a szimpatikus aktiváció lelassítja a bélrendszerét, és csökkenti a gyomor vérellátását, hogy oxigént és tápanyagokat takarítson meg a létfontosságúbb szervek, például a szív és az agy számára.

A gyomor-bélrendszer ezen változásai a félelemhez és a szorongáshoz kapcsolódó kellemetlenségként érzékelhetők.

Minden az agyhoz vezet vissza

Minden testi érzés, beleértve a mellkasból és a gyomorból érkező zsigeri érzéseket is, a gerincvelőn keresztül az idegpályákon keresztül visszajut az agyba. Így a már amúgy is szorongó és fokozottan éber agy ezután tudatos és tudattalan szinten egyaránt feldolgozza ezeket a jeleket.

Az insula az agynak egy olyan része, amely kifejezetten az érzelmek, a fájdalom és a testi érzések tudatos tudatosításában vesz részt. A prefrontális kéreg szintén részt vesz az önismeretben, különösen azáltal, hogy címkézi és megnevezi ezeket a testi érzéseket, például a gyomorban érzett szorítást vagy fájdalmat, és kognitív értéket tulajdonít nekik, például "ez rendben van és el fog múlni" vagy "ez szörnyű és haldoklom".

Félelem (illusztráció) Forrás: Science Photo Library via AFP/IAN HOOTON/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Ian Hooton/Science Photo Library

Ezek a fizikai érzések néha a növekvő szorongás hurkát hozhatják létre, mivel az agyat a testben érzékelt zavar miatt még jobban megrémíti.

Bár a félelem és a szorongás érzései az agyban kezdődnek, a testünkben is érezzük őket, mert az agyunk megváltoztatja a testi funkciókat.

Az érzelmek a testünkben és az agyunkban is zajlanak, de az agyunkkal tudatosítjuk a létezésüket.