Karikó Katalin a Nobel-díjról: Édesanyám minden évben abban bízott, hogy az én nevemet olvassák be

WEISSMAN, Drew; KARIKÓ Katalin
Budapest, 2023. október 2. Karikó Katalin Széchenyi-díjas magyar biokémikus (képünkön) és Drew Weissman amerikai mikrobiológus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért, jelentették be ezen a napon, 2023. október 2-án a stockholmi Karolinska Intézetben. A felvétel Karikó Katalinról Budapesten készült 2021. május 27-én. MTI/Cseke Csilla
Vágólapra másolva!
Karikó Katalint többször is esélyesnek tartották az orvosi-élettani és a kémiai Nobel-díjra, most végre megkapta. 
Vágólapra másolva!

Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A díjazottak úttörő eredményeikkel, amelyek alapvetően megváltoztatták az mRNS és az immunrendszer kölcsönhatásának megértését, hozzájárultak a vakcinák példátlanul gyors fejlesztéséhez a modern kor egyik legsúlyosabb, emberi egészséget fenyegető veszélye idején.

Gunilla Karlsson Hedestam, a Nobel-díjat odaítélő testület tagja kiemelte, hogy a két tudós munkája rendkívül fontos volt az életmentés szempontjából, különösen a világjárvány korai szakaszában.

Az mRNS-vakcinák fejlesztésének lenyűgöző rugalmassága és sebessége megnyitotta az utat az új technológia előtt ahhoz, hogy más fertőző betegségek ellen is alkalmazzák. A jövőben terápiás fehérjék célba juttatásához és bizonyos ráktípusok kezeléséhez is használható lehet - mutatnak rá a Nobel-bizottság közleményében.

Thomas Perlmann, a Nobel-bizottság titkára kérdésre válaszolva elmondta, hogy sikerült mindkét díjazottal beszélnie a bejelentés előtt, és mindketten nagyon boldogok voltak az elismerés miatt.

A kitüntetettek 11 millió svéd koronán (368 millió forintnyi összeg) osztoznak. A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át.

Karikó Katalin Széchenyi-díjas kutatóbiológus, biokémikus, az egyik koronavírus elleni, mRNS-alapú vakcinát kifejlesztő BioNTech cég korábbi alelnöke Forrás: MTI/Rosta Tibor

Karikó Katalin Széchenyi-díjas biokémikus, kutatóbiológus 1955-ben született Szolnokon, a Szegedi Tudományegyetem biológia szakán diplomázott 1978-ban, és ott szerezte meg PhD-jét is. Az MTA ösztöndíjasaként 1985-ig az SZBK Biofizika Intézetének nukleotid kémiai laborjában, majd a philadelphiai Temple Egyetemen és a bethesdai Egészségtudományi Egyetemen kutatott. 1989-ben a Pennsylvaniai Egyetemen kapott állást, ahol 2013-ig tanított és kutatott, majd a BioNTech RNA Pharmaceuticals alelnöke lett. 2021 óta a Szegedi Tudományegyetem kutatóprofesszora és a Pennsylvaniai Egyetem adjunktusa.

Drew Weissman 1959-ben született a Massachusetts állambeli Lexingtonban. A Bostoni Egyetemen diplomázott, és ott is szerezte meg PhD-jét 1987-ben. Kórházi gyakorlatát a Harvard Egyetem egyik oktatókórházában végezte, posztdoktori kutatását a Nemzeti Egészségügyi Intézetben folytatta. 1997-ben alapította meg kutatócsoportját a Pennsylvaniai Egyetemen, ahol jelenleg az RNS-innovációs intézet vezetője.

Karikó Katalin és Drew Weissman az elmúlt években számos díjat kapott, két éve kapták meg a Nobel előszobájának tekintett, klinikai fejlesztésekért odaítélt Lasker-díjat.

A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat

A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat - mondta Karikó Katalin hétfőn újságíróknak. A biokémikus újságíróknak és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) vezetőinek a bejelentést követően azt mondta,

a fiatal diákoknak azt üzeni, fontos, hogy megőrizzék a fizikális és mentális egészségüket, tanulják meg a stresszt kezelni.

Az SZTE kutatóprofesszora azt tanácsolta a fiataloknak, élvezzék azt a munkát, amit végeznek, mert ha így tesznek, egyre jobbak lesznek benne. A stressz kutatójaként ismertté vált Selye Jánost idézve hangsúlyozta, arra kell koncentrálni, amin tudunk változtatni.

Karikó Katalin kérdésre válaszolva visszaemlékezett arra, hogy édesanyja minden évben meghallgatta, kinek ítélték oda a Nobel-díjat, bízva benne, egyszer a nevét olvassák be.

Pedig előfordult olyan időszak, amikor sem állása, sem csoportja nem volt, csak szorgoskodott a laborban.

Szabó Gábor akadémikus, az SZTE korábbi rektora úgy fogalmazott, az idén Nobel-díjjal elismert kutatás társadalmi hatásai jóval erősebbek, mint a korábbi években díjazottaké.

A fizikus professzor - aki Karikó Katalinnal egy időben végzett az SZTE elődjén, a József Attila Tudományegyetemen - úgy vélte: láthatóan a kutatónő személye is lenyűgözte a Nobel-díj bizottságot.

Tudományos eredményei mellett elképesztő kitartásáért különdíjat érdemelne, hiszen az mRNS-hez kapcsolódó első kísérleteit a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban végezte, majd ezt a munkát folytatta az Egyesül Államokban, ám néhány év múltán kutatásai támogatását megszüntették.

Karikó Katalin olyan kutató, akit példaképül lehet állítani a fiatalok elé - hangsúlyozta az akadémikus.

Többször is esélyesnek tartották már a díjra

Karikó Katalint korábban is esélyesnek tartották az orvosi-élettani és a kémiai Nobel-díjra. 2021-ben orvosi kategóriában a Nobel-díjakat David Julius és Ardem Patapoutian kapta a hőmérséklet és az érintés receptorainak felfedezéséért, a kémiai Nobel-díjat megosztva Benjamin List és David MacMillian pedig az aszimmetrikus organikus katalízis felfedezéséért.

2022-ben az orvosi-élettani kategóriában Svante Paabo svéd genetikus lett a díjazott, aki az evolúciós génkutatásban alkotott maradandót, a kémiai Nobel-díjat megosztva ítélték oda három tudósnak, Carolyn Bertozzinak, Morten Meldalnak és K. Barry Sharplessnek, az úgynevezett klikk kémia és a bioortogonális kémia terén végzett tevékenységükért.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!