Mikor alakul ki az emberi tudat?

Egy klasszikus fejlődéstani kísérlet modern technológiával megtámogatott változatában a kutatók kimutatják azt az "aha!" pillanatot, amikor a kisbaba felfedezi, hogy a mozdulatai hatással vannak a világra. Ez a pszichológia által ágenciának nevezett érzés születése, ami a tudatosság egyik alapköve.

Az élőlények sosem céltalanul cselekszenek. De honnan ered a cél képzete? Hogyan fedezi fel az ébredő emberi tudat a világhoz fűződő kapcsolatát, és a képességét arra, hogy megváltoztassa a világot? A célirányos cselekvés, pszichológiai szakszóval ágencia jelenségének ezek az alapkérdései a tudománytörténet legnagyobb elméinek – egyebek mellett Newtonnak, Darwinnak, Schrödingernek és Niels Bohrnak – is komoly fejtörést okoztak.

A Florida Atlantic University (FAU) kutatóinak tanulmánya szokatlan és eddig jobbára kiaknázatlan forrásból: az emberi csecsemők tanulmányozásából jutott kulcsfontosságú ismeretekhez az ágencia kialakulásával kapcsolatban. Mivel a célirányos cselekvés az emberi élet első hónapjaiban alakul ki, a FAU kutatócsoportja pár hónapos csecsemők tanulmányozásán keresztül próbálta megérteni, miként alakul át a spontán, céltalan mozgás célirányos cselekvéssé.

A kísérlet kezdetekor a babák csupán megfigyelői voltak az eseményeknek. Azonban a kísérlet folyamán a kutatók a babák egyik lábát egy föléjük lógatott színes bébiforgóhoz kapcsolták, és a babák egy ponton felismerték, hogy mozgásukkal működésbe tudják hozni a berendezést. Hogy elcsípjék a felismerésnek ezt a heuréka-pillanatát, a kutatók a baba és a bébiforgó térbeli mozgását ultramodern mozgáskövető technológiával rögzítették abban a reményben, hogy az ágencia születését a két mozgás közti koordináció megjelenése alapján tetten érhetik.

A kísérletben résztvevő egyik csecsemő Forrás: Florida Atlantic University

Évszázados kérdést válaszolt meg a kísérlet

A Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) folyóiratban publikált eredmények évszázados kérdésekre adnak választ. A csecsemőkön végzett kísérletek elemzése és dinamikus modellezése alapján az a kép rajzolódik ki, hogy az ágencia alapja az élőlény (jelen esetben a csecsemő) és a környezet (itt a bébiforgó) közötti csatolt viszony felfedezése. Hogyan is történik ez pontosan?

Amikor a csecsemő lábát a bébiforgóhoz kötötték, a szerkezet a baba lábának minden mozdulatára megmozdult. A kutatók azt feltételezték, hogy minél többet mozog a forgó, annál többet fog a baba is mozogni, és ettől a forgó majd még inkább mozgásba lendül.

„A pozitív visszacsatolás felerősíti és kiemeli a csecsemő és a forgó mozgása közötti ok-okozati összefüggést – magyarázta J. A. Scott Kelso, a FAU természettudományi kollégiumán működő Center for Complex Systems and Brain Sciences munkatársa és a cikk rangidős szerzője. – A koordináció egy kritikus szintje fölött a csecsemő felismeri saját oki szerepét, és viselkedése spontánból céltudatossá válik.

Ezt az 'aha!' pillanatot a csecsemő mozgásának hirtelen élénkülése jelzi."

A tanulmány vezető szerzője és a Center for Complex Systems and Brain Sciences posztdoktor kutatója, Aliza Sloan kidolgozott egy 'aha!' detektort, amely mennyiségi alapon felismeri a csecsemő mozgásában ezeket a hirtelen megélénküléssel járó pillanatokat. Sloan módszere rávilágított arra, hogy az ágencia születésének pillanata nem más, mint egy heuréka-szerű fázisváltozás vagy mintázatváltás egy olyan dinamikus rendszerben, amely magában foglalja a csecsemő testét és agyát, valamint a környezetet egyaránt. A rendszer egy kevésbé korrelált állapotból egy olyan magasan korrelált állapotba jut, amelyben a bébiforgó és a hozzá kötött végtag mozgása szorosan kapcsolt, hiszen a csecsemő felfedezi saját mozgásának funkcionális összefüggését a forgó mozgásával.

Bár ezt a fajta kísérleti elrendezést az 1960-as évek vége óta alkalmazzák a fejlődéstani kutatásokban, a kísérlet fókuszában hagyományosan kizárólag a csecsemő aktivitása állt; a csecsemőt és környezetét különálló entitásként kezelték. Noha legalább ötven éve végzik a bébiforgós kísérleteket, a FAU tanulmánya az első, amelyben a forgó mozgását is figyelik, és koordinatív elemzés segítségével, kvantitatív megfigyelések alapján kísérlik meg tetten érni az emberi ágencia megjelenésének mozzanatát.

A jelen tanulmány által képviselt új megközelítés az ágenciát olyan tulajdonságnak tételezi, amely a szervezet és környezete között létrejövő funkcionális csatolásból születik. A kutatók a baba és a bébiforgó közötti kölcsönhatást a Kelso és csoportja által kialakított elmélet, a koordinációs dinamika szemüvegén keresztül értelmezték. A koordinációs dinamika egy újfajta módot kínál annak leírására, miként hangolódnak össze a komplex élő rendszerek (a szervezetet alkotó sejtektől a társadalmat alkotó egyénekig), és hogyan áll elő ebből a funkció és a rendezettség.

Illusztráció Forrás: Kateryna Kon

A tudósok arra számítottak, hogy a csecsemők a saját tevékenységük és a bébiforgó mozgása közti koordináción keresztül fedezik majd fel a bébiforgó irányításának képességét, de meglepte őket az a mintázat, ahogy a babák néha abbahagyták a mozgást.

„Eredményeink azt mutatják, hogy nem csak a csecsemők aktív mozgása az, ami számít" – magyarázta Nancy Jones, a FAU pszichológia tanszékének tanára és a cikk társszerzője. A babák mozgását, a bébiforgó mozgását, illetve az e kettő között fennálló kölcsönhatást koordinációs elemzésnek alávetve a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy az ágencia kialakulása egy szakaszos önszervező folyamat, amelyben a mozgásnak és a mozdulatlanságnak egyaránt megvan a maga jelentősége. – „A tanulmányban szereplő babák valami nagyon mély igazságra nyitották rá a szemünket:

a cselekvésnek része a tétlenség, és a tétlenségnek is része a cselekvés.

Mindkettő értékes információt szolgáltat arról, ahogy a csecsemő felfedezi a világot és a saját benne elfoglalt helyét – fejtette ki Kelso. – A mozgás és a mozdulatlanság koordinációs dinamikája közösen alkotja a csecsemő tudatosságának egységét; annak a tudatát, hogy szándékosan képes hatást gyakorolni a világra."