1971. november 24-én szerdán az Oregon állambeli Portland nemzetközi repülőterén a másnapi hálaadási ünnep miatt különösen nagy volt az utasforgalom. A 3-as számú beszállópultnál aznap délután Hal Williams, a Northwest Orient Airlines (NOA) légitársaság jegyértékesítője volt éppen szolgálatban. Williams utóbb megtett vallomása szerint délután fél négy körül egy jó megjelenésű, közepes magasságú szemüveges férfi lépett a pultjához, aki a NOA Seattle-be tartó 305-ös belföldi járatára kért jegyet Dan Cooper néven.
Az 1970-es évek elején a mai viszonyokhoz képest még igen könnyedén és mindenféle különösebb biztonsági processzus nélkül lehetett feljutni egy-egy belföldi járat fedélzetére. Miután a D. Cooper néven bemutatkozott férfi kifizette a húsz dolláros jegyárat, megkapta a beszállókártyáját, ami a 18C ülésre szólt. A 305-ös járatot ezen a napon a társaság egyik Boeing 727-100C típusú három sugárhajtóműves gépe teljesítette. Az 1970-es években igen népszerű közepes hatótávolságú gép e típusváltozatának a farokrészbe épített leereszthető beszállólépcső volt az egyik különlegessége, aminek később még fontos szerep jutott a különös gépeltérítési ügyben.
A 305-ös járat a hálaadás napi tumultus ellenére sem volt telt házas; a 94 személy befogadására alkalmas gépen mindössze 34 utas szíjazta be magát az ülésekbe. Miután a 305-ös járat személyzete a toronytól megkapta a startengedélyt, a Boeing végigdübörgött a futópályán, és helyi idő szerint 16 óra 35 perckor a magasba emelkedett.
A Portlandtól Seattle-ig tartó mindössze 25 perces repülőút eseménytelennek ígérkezett. A felszállás után a légiutas-kísérők elkezdték itallal kínálni az utasokat. D. Cooper szódás whiskyt rendelt, majd kényelmesen rágyújtott egy cigarettára. (Akkoriban még megengedett volt a dohányzás a gépek fedélzetén, a szerk.) Az elegáns, öltönyös-nyakkendős Cooper-nél csak egy fekete műbőr aktatáska, meg egy kisebb barna papírba tekert csomag volt, amit a mellette lévő üres ülésre helyezett. 16 óra 50 perckor Cooper mosolyogva magához intette Florence Schaffner légiutas-kísérőt, majd udvariasan a kezébe nyomott egy papírfecnit.
A csinos stewardess először azt hitte, hogy a férfi ki akar kezdeni vele és talán a telefonszámát firkantotta rá a papírlapra, amit éppen ezért elolvasás nélkül zsebre vágott. Cooper azonban nem hagyta annyiban a dolgot, hanem ismét magához intette Florence Schaffnert, majd az utaskísérő fülébe súgta, hogy sokkal jobban tenné, ha elolvasná amit írt, mert bomba van nála. A légiutas-kísérő Cooper közlése után azonnal a pilótafülkébe sietett és átadta William Scott kapitánynak a csupa nyomtatott nagybetűvel írt üzenetet, ami a következőképpen szólt:
Bomba van az aktatáskámban, amit használni fogok, ha kell. Üljön mellém. Önök most el lettek térítve."
Scott kapitány hátrasietett a teljes lelki nyugalomban cigarettájából pöfékelő férfihez, és leült melléje. Cooper roppant udvariasan és halk hangon közölte a kapitánnyal, hogy 200 ezer dollárt kér ( mai árfolyamon ez ennek nagyjából a négyszerese) húszas, használt, és véletlenszerű sorozatszámú címletekben.
Azt is közölte, hogy a pénzt a Seattle-i reptéren óhajtja átvenni két készlet polgári rendeltetésű ejtőernyővel, vagy is kettő fő, és kettő hasi ernyővel együtt. Mondandójának nagyobb nyomatékául diszkréten kinyitotta az aktatáskáját, amiben a kapitány néhány elektromos vezetékekkel összekötözött fémrudat látott.
E rövid intermezzó után a gépparancsnok visszasietett a pilótafülkébe és rádión közölte az irányítással, hogy eltérítették a 305-ös járatot, valamint Cooper követelését is továbbította. A légi irányítás azonnal riadóztatta az FBI-t, mivel a gépeltérítés olyan bűncselekménynek számít, ami a szövetségiek hatáskörébe tartozik. Amikor az irányítás vette a kapitány riasztását, a 305-ös járat húsz percre volt Seattle nemzetközi repülőterétől.
Éppen ezért őrült kapkodás kezdődött a reptérre érkezett szövetségi ügynökök között,
akiknek sikerült sietve összeszedniük a gépeltérítő által követelt pénzösszeget, amelynek minden egyes bankjegyét lefotózták, megkönnyítendő a későbbi nyomozást. Amikor a Boeing a Seattle-i reptér légterébe ért, Cooper utasítására negyedóráig várakozó körre állt, majd 17 óra 39 perckor landolt a betonon.
A gépeltérítő arra utasította a személyzetet, hogy guruljanak a pálya legvégére, másrészt pedig arra is instrukciókat adott, hogy hogyan juttassák fel a fedélzetre a pénzt, illetve az ejtőernyőket. Cooper követelésére a gépet teljesen fel is kellett tankolni. Az utasításokat követve a Northwest Orient Airlines egyik alkalmazottja, Alphonse Lee autózott a parkoló géphez, ahol
a pénzeszsákot, illetve az ejtőernyőket Tina Mucklow légiutas-kísérő vette át tőle.
Miután Cooper meggyőződött követelései teljesítéséről, az utasokat és két stewardesst elengedett, de a kapitánynak, William Rataczak első tisztnek, továbbá Henry Anderson fedélzeti mérnöknek, valamint Tina Mucklow légiutas-kísérőnek a fedélzeten kellett maradnia. Eddig minden a gépeltérítő tervei szerint alakult, mivel a hatóságok nem merték megkockáztatni a fegyveres beavatkozást. Az elengedett túszok kihallgatását még ott a reptéren megkezdték, de ettől sem lettek sokkal okosabbak az FBI ügynökei.
A cikk a következő oldalon folytatódik!