Ez az egyik legszárazabb környezet a Földön. Az eső ritkán esik, ha egyáltalán esik, és a napsütés folyamatos, egy olyan környezet, ahol kevés növény, vagy állat él túl. De egy új tanulmány szerint a lagúnákban sztromatolitok, komplex mikrobiális közösségek élnek, amik óriás sziklahalmokat alkotnak ahogy növekednek, kicsit olyanok, mint a korall , amik milliméterről milliméterre építik fel a zátonyt.
Hynek előzetes megfigyelései azt sugallják, hogy ezek a közösségek hasonlíthatnak azokhoz a sztomatolitokhoz, amik a földtörténet őskorszakában, a korai archaikumban létezek, amikor az oxigén majdnem nem létező volt a légkörben. Hynek professzor azt mondja, hogy a lagúna az egyik legjobb példája lehet a földi élet legkorábbi jeleinek és hogy eltér bármitől, amit valaha látott, vagy amit bármely tudós valaha látott. Hynek már elutazott a legextrémebb környezetek némelyikébe a Földön, hogy megtudja, az élet hogy boldogulhat idegen bolygókon és holdakon. Felmászott a világ legmagasabb aktív vulkánjának csúcsára, az Argentína és Chile határán lévő Ojos del Saladora, és elutazott az Antarktiszra, hogy lehullt meteoritokat keressen.
2022-ben Farías elvitt őt egyik tanulmánya helyszínére Argentína északnyugati részére. Hogy oda jussanak, körülbelül 9 órát vezettek le egy poros úton. Egy körülbelül 35 fős faluban szálltak meg, ahol az emberek a vizet egy forrásból veszik. A faluban töltött utolsó éjszakáján Hynek megvizsgálta a környék sivatagának műhold képeit és valami furcsát látott: ami úgy nézett ki, mint lagúnák hálózata több tíz kilométerrel arrébb. Hynek és Farías olyan messzire vezettek, amennyire tudtak és amikor odaértek Hynek tudta, hogy valami különlegeset találtak. A körülbelül több, mint 25 hektáros lagúnahálózatot kopár hegyek fogják körül a távolban. Kristálytiszta vizei alatt körülbelül 4.572 méter széles és sok méter magas zöld sztromatolit dombok vannak, de ezek a sztromatolitok eltérnek attól, miket valaha látott.
A sztromatolitok általában egy sor mikrobiális közösségekre utalnak, amik sziklarétegekkel társulnak. Léteznek a mai Földön,például a Bahamák partjai mellett, de a modern sztomatolitok általában viszonylag kicsik. Passzívan növekednek úgy, hogy az óceánban lebegő homokszemeket és más törmelékeket csapdába ejtenek. Az ősi sztromatolitok azonban 6.096 méter magasra nyúltak. Aktívan behúzták a kalciumot és szén-dioxidot a környező vízből, és az ásványok lerakódtak körülöttük. Az Atacama-agúnák sokkal inkább úgy néznek ki, mint az archaikum közösségei, mint bármi más ami ma él a Földön. Sziklás rétegei főleg gipszből álltak, ami gyakori sok sztomatolit fosszíliában, de majdnem minden modern sztomatolit mintából hiányzik. Biológiailag egy külső cianobaktérium rétegből és egy archaea-ból álló rózsaszín magból álltak. (A cianobaktériumok fotoszintetizáló mikrobák, az archaea-k egysejtű organizmusok, amik gyakoriak az extrém földi környezetekben.)
A kutatók úgy vélik, hogy ezek a dombok a mikrobákból épülnek, ahogyan a legrégibbek esetén is. Azt nem tudni, hogy miért jöttek létre ebben a durva környezetben. A lagúna környezete hasonlíthat az ősi földi körülményekre - a víz sós és savas és a nagy magasság miatt súlyos szintű napsugárzásnak van kitéve.
Hynek azt mondja, hogy a közösségek példanélküli bepillantást nyújtanak abba, hogyan jöhetett létre élet a Marson, ami hasonlít a több billió évvel ezelőtti Földre. Ha valaha fejlődött élet a Marson fosszília szintig, ilyen lehetett volna. Ha megismerjük ezeket a modern közösségeket a Földön, informálhat bennünket arról, hogy mit kellene keresnünk, amikor hasonló jellemzőket keresünk a marsi sziklában. Hynek és Farías abban reménykednek, hogy további kísérleteket végeznek, ami megerősíti, hogy ezek az új sztromatolitok valóban aktívan építik fel sziklás formációikat - és hogy felfedezik, hogy élnek túl a mikrobák ebben a kemény környezetben. De egy Argentínán kívüli vállalat már kibérelte a területet, hogy lítiumot bányásszanak. Amint a fúrások megkezdődnek, az Atacama-lagúnák irreverzibiliren átalakulhatnak. Az egész unikális ökoszisztéma eltűnhet. A kutatók abban reménykednek a kutatók, hogy valamennyit meg tudnak védeni, vagy legalább egy részletet, mielőtt örökre eltűnnek, vagy megzavarják.
(Forrás: Coloradoi Boulder Egyetem: https://www.colorado.edu/)