A De Winton-aranyvakond (Cryptochloris wintoni) kritikusan veszélyeztetett faj, amely élőhelye a bozótosok és a homokos partok.
Számomra az a lenyűgöző és csodálatos, hogy egész idő alatt ott rejtőzött valahol, és senki sem tudott róla
– mondta Jean Pierre Le Roux, a dél-afrikai környezetvédelmi minisztérium munkatársa a ScienceAlert online tudományos portálnak. – Most végre tudjuk, hogy nem halt ki, hanem még mindig él és jól van.
Ezeket a vak, bolyhos állatokat azért lehet olyan nehezen észrevenni, mert életük nagy részét töltik a föld alatt töltik, miközben
a homokban bemutatott, úszásra emlékeztető mozgásuk is kevés nyomot hagy maga után.
A Biodiversity and Conservation című folyóiratban publikált tanulmány szerint a bundájukban különleges olajok csillognak, amelyekkel úgymond „bekenik az útjukat", miközben a kis emlősök a négy centiméteres homok alatt kúsznak, miközben hűvösen tartják őket a forró sivatagi napokon.
Sekély alagútjaik azonnal visszahúzódnak mögöttük és csak egyetlen nyomot hagynak szabadon a felszínen, amit viszont az időjárás (eső, szél) könnyen elsöpör.
A De Winton-aranyvakond nem is jön elő azért, hogy vizet igyon, maximum csak azért bukkannak fel, hogy élelmet keressenek éjszaka.
A De Winton-aranyvakond felkutatása semmiképpen sem volt könnyű
– jegyezte meg Christina Biggs, a Re:wild nevű szervezet természetvédelmi biológusa, amely részben finanszírozta a felfedezést. – Egyetlen homokdombot sem hagytak érintetlenül, és most már lehetséges, hogy megvédjük azokat a területeket, ahol ezek a veszélyeztetett és ritka vakondok élnek.
Ahhoz, hogy megtalálják ezt az „ásókezű Houdinit" a mozgó homoktengerben, a Stellenbosch Egyetem természetvédelmi genetikusa, Samantha Mynhardt és kollégái a környezeti DNS-hez fordultak.
A DNS kivonása a talajból nem mentes a kihívásoktól
– magyarázta Mynhardt. – De már a projekt előtt is csiszoltuk a képességeinket és finomítottuk a technikáinkat, és meglehetősen biztosak voltunk abban, hogy ha a De Winton-aranyvakond a közelben van, akkor a DNS-ének megtalálása és szekvenálása révén képesek leszünk kimutatni.
A terület szűkítése érdekében a kutatók egy Jessie nevű szagkereső kutyát is bevetettek. Ám mivel a négy lábúnak nem volt illatmintája, a csapat a kizárásos eljáráshoz fordult és arra képezte ki a kutyát, hogy szimatoljon ki három másik ismert vakondfajt a környéken.
Néhány vakondnyomot és odút Jessie azonban nem tudott azonosítani, ami a szakemberek szerint arra utal, hogy olyan fajhoz tartoztak, amelyet még soha nem szagolt.
A csapat együttesen több mint száz talajmintát gyűjtött, valamint mindenféle DNS-t, amely szőrzetet, bőrt és ürüléket tartalmazott, azoktól az állatoktól, amelyek arrafelé vándoroltak.
A kutatók örömére a mintákban található eDNS arra utal, hogy a De Winton-aranyvakond populációja a Lambert-öböltől északra, Port Nollothig él és „köszöni, jól van".
A tudósok ezzel nem csak egy „rejtvényt oldottak meg", hanem az eDNS határait is feszegették, ahol elmondásuk szerint „hatalmas lehetőségek rejlenek, nem csak a vakondok, hanem más elveszett vagy veszélybe került fajok számára is".