Egy közelmúltban végzett tanulmány (amelyet Andrew J. Moore, a Stony Brook Egyetem munkatársa vezetett) feltárta, hogy a Mamenchisaurus sinocanadorum, egy
késő jura kori kínai szauropoda tizenöt méteres nyakkal élt, ami minden eddig ismert szauropoda dinoszauruszt felülmúl.
A hatalmas méreteikről ismert a sauropodák – avagy szauropodák – a hüllőmedencéjű dinoszauruszok egyik alrendága vagy kládja volt, amelybe nagy testű növényevők tartoztak. Olyan alkalmazkodási képességekkel rendelkeztek, mint az üreges csontok és az egyedi táplálkozási mechanizmusok.
Egyes fajaik az általuk elért hatalmas méreteikről nevezetesek; ebben a csoportban találhatók a valaha élt legnagyobb szárazföldi állatok.
A Mamenchisaurus rekord hosszúságú nyakával jól példázza a szauropodák evolúciós fejlődési pályáját a táplálékfelvétel hatékonyságának maximalizálása és a testhő kezelése felé a megnövelt felület révén.
A mamenchisauridák nyakának biomechanikai vizsgálatai arra utalnak, hogy a nyak csak viszonylag kis, húsz-harminc fokos szögben emelkedett a vízszintes fölé
– mondta Paul Upchurch társszerző, a University College London paleobiológus professzora a ZME Science online tudományos portálnak. – A nyak extrém hosszúsága azonban még ilyen viszonylag kis szögben is azt jelentené, hogy az állat feje a talajszint felett mintegy hét és fél, tízméteres magasságot érhetett el, ami megkönnyítette, hogy az állat a fák lombjaival táplálkozzon.
Ez a következtetés egy új szauropodomorf dinoszauruszfaj felfedezésén és elemzésén alapul, amely a korai jura időszakból származik, Kína területéről. A tudósok megfigyelték, hogy
a tojáshéj vastagabb volt, mint a tipikus lágy héjú tojásoké, de vékonyabb, mint a kemény héjú társaiké.
Ez az új, 2023-as felfedezés megkérdőjelezi a dinoszauruszok tojásának evolúciójával kapcsolatos korábbi elképzeléseket, és összetettebb evolúciós útról árulkodik a tojások jellemzőivel kapcsolatban a különböző hüllőcsoportok között.
A kínai Guizhouban felfedezett dinoszaurusz, a Qianlong shouhu a szauropodomorfok, a korai hosszú nyakú növényevők közé tartozik.
A lelőhelyen felnőtt csontvázak és fészkek is előkerültek, ami a születéskor kezdődő fejlődési változásokra utal. A tojáshéjak mikroszerkezeti elemzése a puha és a kemény héj közötti textúrát sejteti.
Ez a felfedezés – több mint kétszáz hüllőfaj összehasonlító elemzésével kombinálva – a tojások jellemzőinek evolúciós pályáját valószínűsíti a korai hüllőktől a madarakig.
Az angliai Yorkshire-ben nemrégiben felfedezett, majdnem méteres dinoszaurusz-lábnyom figyelemre méltó fejezettel bővítette a paleontológia történetét. Ez a régióban eddig felfedezett legnagyobb méretű lábnyom, ami kissé ijesztővé is teszi. A szakemberek szerint
feltehetően egy óriási, húsevő Theropoda (jelentése „szörnylábúak") dinoszaurusztól származik a jura időszakból, amely mintegy 166 millió évvel ezelőtt élt, és amely a hüllőmedencéjű dinoszauruszok két lábon járó csoportja volt.
A felfedezést Marie Woods helyi régész tette, aki véletlenül bukkant a fosszíliára. A lábnyom lenyűgöző mérete – a maga nyolcvan centiméteres hosszával – nem az egyetlen figyelemre méltó tulajdonsága; úgy tűnik, hogy egy ritka pillanatot örökített meg, amikor a dinoszaurusz vagy pihent, vagy guggolt, ami egyedülálló betekintést nyújt ezen ősi lények viselkedésébe.
A dinoszauruszokról általában azt gondoljuk, hogy növényevők vagy húsevők, és megállunk ennyinél. A Természettudományi Múzeum, valamint a Bristoli és a Birminghami Egyetem tudósai által nemrégiben készített tanulmány azonban
rávilágított a korai növényevő dinoszauruszok változatos táplálkozási szokásaira.
A Current Biology című folyóiratban megjelent tanulmány a dinoszauruszok koponyáinak CT-felvételeit használta fel az állkapocsizmok rekonstruálásához és a harapási erő méréséhez, ami új perspektívát nyújtott a dinoszauruszok táplálkozási stratégiáinak evolúciójáról.
A kutatás kimutatta, hogy a dinoszauruszok a növényi alapú táplálkozáshoz való alkalmazkodás széles skáláját mutatták, ami ellentétben áll azzal, amit a tudósok korábban gondoltak.
Egyes dinoszauruszok a koponyájuk méretéhez képest nagy állkapocsizmokkal rendelkeztek, ami lehetővé tette számukra, hogy erős harapási erőt hozzanak létre, amely megfelelt a kemény növényzetnek. Eközben más, kisebb állkapoccsal rendelkező dinoszauruszok nagyobb testmérettel kompenzáltak az erős harapás elérése érdekében.
Egy nemrégiben készült tanulmány jelentősen előmozdította a szauropoda dinoszauruszokról alkotott ismereteinket. Ahogy arra korábban utaltunk, a szauropodák hosszú nyakukról és hatalmas testméreteikről ismertek, amelyek messze meghaladták mai legnagyobb szárazföldi állatok testtömegét.
De mint kiderült, ezek az őslények „nem csak egyszer fejlődtek ki": százmillió év alatt legalább harminchatszor alakultak át szuperlatívusz méretűvé.
Érdekes módon a legutóbbi, kapcsolódó kutatás azt mutatja, hogy a szauropodák maximális testtömege gyorsan növekedett az evolúciós történetük korai szakaszában: ötezer kilogramm alatti értékről indult, és végül negyvenezer kilogramm körül állt be – néhány figyelemre méltó kivételtől eltekintve.