Úgy tűnik, tovább élhetünk mint valaha: az elmúlt hatvan évben nem kevesebb, mint két évtizeddel nőtt a várható átlagos élettartam világszerte. Ám néhány, más fajhoz képest még mindig „gyerekcipőben járunk": vannak óriásteknősök, amelyek eddig legalább 191 évig élhetnek; a grönlandi bálnák élettartama meghaladja a 200 évet; míg a grönlandi cápák könnyen elérhetik a 400. születésnapjukat is. Kiderült azonban, hogy a hosszú élettartam tekintetében van valami igazán különös és rendkívüli a kagylókban: ahelyett, hogy egyformán hosszú életűek lennének, fajtól függően élhetnek mindössze egy, vagy akár több mint ötszáz évig.
Mindig is lenyűgözött, hogy egyes kagylófajok rendkívül hosszú életet élnek
– mondta Mariangela Iannello, a Bolognai Egyetem Biológiai, Földtani és Környezettudományi Tanszékének kutatója, a tanulmány társszerzője az IFL Science online tudományos portálnak. – Amikor rájöttem, hogy még soha senki nem vizsgálta ezt a kivételes hosszú élettartamot a molekuláris evolúció keretein belül, akkor eldöntöttem, hogy el kell kezdenünk tanulmányozni ezeknek az állatoknak a hosszú élettartamát.
Annak kiderítésére, hogy mi lehet a felelős egyes kagylófajok kivételesen hosszú életéért, a kutatócsoport négy faj genomját vizsgálta meg: az Arctica islandica (a leghosszabb életű nem telepes állatnak számít, köszönhetően a „Ming the Clam" 507 évének), valamint a Margaritifera margaritifera, az Elliptio complanata és a Lampsilis siliquoidea kagylókat, amelyek mindegyike 150 és 190 év közötti életkorral büszkélkedhet.
A szakemberek ezután huszonkilenc másik fajt vizsgáltak meg, amelyek élettartama egyáltalán nem volt olyan figyelemre méltó, mint az előző négy kagylófajnak. De erre igen jó okuk volt.
A Genome Biology and Evolution folyóiratban publikált tanulmány szerint az ilyen extrém hosszú életű fajokkal a kagylók (Bivalvia, azaz kétteknőjűek) biztosítják a legszélesebb élettartam-tartományt egy osztályon belül.
A kagylók kivételes és kiváló modellt szolgáltathatnak az öregedés és a meghosszabbodott élettartam vizsgálatára, hiszen egyazon taxonban rövid és hosszú életű fajokat is találhatunk
– jegyezte meg Iannelo.
A különböző fajok genomikai adatainak összehasonlításával ki tudták emelni azokat a géneket, amelyek elválasztották a hosszú életű kagylókat a rövid életűektől. A kutatás során néhány ismerős névre bukkantak:
több gént korábban már más fajoknál is összefüggésbe hoztak a hosszú élettartammal.
A tudósok szerint ez számos okból is „izgalmas" felfedezésnek számít: fontos következménye, hogy az élettartam meghosszabbítása közös genetikai tényezőkkel járhat a nagyon távoli rokon fajokban.
A hosszú életű kagylók például igencsak hasonló génekkel rendelkeztek, amelyek olyan jellemzőkhöz kapcsolódtak, mint a DNS-károsodásra adott válasz, a sejthalál és az apoptotikus (sok sejtet érintő, masszív sejtelhalás) útvonalak szabályozása, az abiotikus ingerekre adott sejtválaszok és az oxigénhiányos állapotot jelentő hipoxia-tolerancia. Ezek mindegyike a hosszabb élettartammal kapcsolatos.
De ez még nem minden: a vizsgálat egy maroknyi olyan fehérjét is talált, amelyekről egyelőre nem ismert, hogyan kapcsolódnának a hosszú élettartamhoz.
Úgy véljük, hogy ezek a gének új és izgalmas jelöltek, amelyeket tesztelni kell az élettartam növelésében játszott szerepük szempontjából"
– mutatott rá Iannello – És ez igaz nemcsak a kagylók, hanem más fajok esetében is.
Jogos tehát a kérdés: talán az öregedési folyamatok forradalma előtt állunk? A szakemberek szerint egyelőre azért ne reménykedjünk. Bár izgatottan várják az új információk elemzését, de eközben tudják, hogy
mindenképpen nagy kihívás elemezni egy olyan összetett és többtényezős folyamatot, mint a hosszú élettartam.
A tanulmány szerint ez „nagy mennyiségű adat mélyreható feldolgozását és több, egymást kiegészítő, integratív megközelítést igényel".
Az új kutatás ugyanakkor potenciálisan jelentős lépést jelent az öregedési folyamatok mélyebb megértéséhez és ahhoz, hogy egy nap képesek legyünk azt a saját előnyünkre fordítani.
A biológiai adatok egyre szélesebb körű hozzáférhetősége lehetővé teszi a tudomány számára, hogy olyan fajokat vizsgáljanak meg, amelyekkel korábban még sohasem foglalkoztak ebben a kontextusban. Mindez nagyban elősegítené az öregedéssel kapcsolatos kutatásokat.