Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Megállíthatatlanul terjedő, agresszív növény, amelynek egy-egy példánya alighogy feltűnik megszokott természeti környezetünkben, rögtön sejthetjük, hogy tragikus vég közeleg; rövid időn belül tömegével támad, eluralja és tönkreteszi honos életközösségeinket.
Ez sajnos nem egy idegborzoló mozi újdonság rövid összefoglalója. Hanem a valóság, amelyben élünk, és ha körülnézünk, mindannyian tapasztalhatjuk. Csak rajtunk múlik, hogy a történet hogyan folytatódik. Tehetünk valamit a hazai élővilág természetes változatosságát komolyan veszélyeztető selyemkóró visszaszorítására? Tapasztalataink szerint, igen. Első lépésként érdemes kiismerni az „ellenséget". A selyemkóró (Asclepias syriaca) a meténgfélék (Apocynaceae) családjába tartozó dekoratív, rendkívül jó illatú, különleges ízű mézet adó növény.
Röviden: Idegenhonos. Agresszív. A biológia sokféleség gyilkosa. Mérgező. Szántóföldi gyom. Számos növényi kórokozó vektora (terjesztője). Hazánkban nincs fogyasztója és jelentős kártevője sem, így versenyelőnyben van az összes honos növény fajjal szemben.
A selyemkóró esetében, ismét olyan problémával szembesülünk, amelyet az ember készített elő saját magának. Eredetileg Észak-Amerikában honos, dísznövényként került Európába. Magyarországon a 19. illetve a 20. században is intenzíven termesztették (!), azzal a céllal, hogy textilipari alapanyagként hasznosítsák. Ezen a téren nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, viszont a kiterjedt állományok megalapozása igen jól sikerült. Túl jól.
Ma az országnak nincs is olyan vidéke, amely kisebb-nagyobb mértékben ne lenne „fertőzött".
Nem is csoda; hiszen a növény több úton is bebiztosítja, hogy mint faj túléljen, egyrészt magról, másrészt gyöktörzsről is robbanásszerűen szaporodik. Ősszel egyetlen növény több tüszőterméséből egyszerre sok száz repítő készülékes mag szabadul ki, amelyeket a szél kilométerekre képes repíteni. Az egyes állományok nagyságrendbeli térhódítását ugyanakkor a tarackgyökérzetről évente felnövő „klónok" sokasága biztosítja.
Azzal az elméleti tézissel ellentétben, hogy csak degradált élőhelyeken, csupasz talajfelszíneken üti fel a fejét, így jó természeti állapotú élőhelyeken nem képes megtelepedni, sajnos tapasztalataink alapján vitatkoznunk kell. Egy ún. záródott, természetes fajkészletű gyepen is elég egy igen kisméretű bolygatás, pl. egy vadászok által a talajra elhelyezett nyalósó és egy-két éven belül sok száz növény lesz, az oda hullott néhány szem magból.
Ugyanakkor a bolygatott talajfelszíneken, amelyek védett természeti területeken leggyakrabban az erdőgazdálkodás nyomán keletkeznek, valóban tömegesen fordul elő és robbanásszerűen terjed. Ilyenek a viszonylag nagy kiterjedésű végvágott területek, de az erdészeti feltáró hálózat útrézsűi is. Mindez azzal jár, hogy az őshonos fajok egyedeit kiszorítja, a fajgazdagságot csökkenti, drasztikusan megváltoztatja az eredeti élőhely tulajdonságait.
De nehogy bárki is azt higgye, hogy a selyemkóró a természetvédelem elszigetelt problémája. A szántóföldön, mint elsősorban a gabonavetéseket veszélyeztető gyomnövényként kell számolni vele, amelynek irtása több okból is sokkal nehezebb, mint más gyomoké. Az érett növény mérgező, de a fiatal hajtások tejnedve is allergiás reakciót válthat ki az arra érzékenyeknél. Méhészeti hasznosítása is ellentmondásos.
Az inváziót meggátolni könnyebb, mint „megszüntetni"; ha újonnan bárhol felbukkan a növény, tegyünk róla, hogy a terjedését AZONNAL megakadályozzuk.
A növény elpusztítására legalkalmasabb idő, amikor az új növények előbújnak, kb. 3 hetes korukig ugyanis még nem képesek gyöktörzsről újabb hajtást hozni. Ekkor a leghatékonyabb kaszálni, vagy kis mennyiség esetén a hajtást letépni. A következő alkalmas időpont a virágzás kezdete előtti, a tarackok ugyanis a virágzásra fordított energia miatt ekkor gyengébbek. A bimbós növényeket lehet kaszálni, vagy glifozáttal permetezni is. (Az utóbbihoz azonban védett területen a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges.) Többéves megfigyelésünk szerint az is hatékony, ha ebben az időszakban a növények föld feletti részeit eltávolítjuk, magyarul; ha egyszerűen „kigyomláljuk".
Annak ellenére, hogy a szakirodalom óva int a gyöktörzs bolygatásától, mivel az csak még több hajtás növesztésére serkenti a növényt, úgy látjuk, hogy az évi többszöri „gyomlálás" évről-évre, egy nagyságrenddel csökkenti a sporadikus állományokat. Ez valószínűleg összefüggésben van azzal, hogy a föld fölötti részek eltávolításával, megfosztjuk fotószintetizáló részeitől, így nem képes olyan mértékben tápanyagot raktározni a gyökérzetében, mint egyébként.
Mit teszünk, ha az adott évben „túl későn" bukkanunk rá egy új állományra? Legalább a magok terjedését próbáljuk megakadályozni. Állományait valószínűleg sosem számolhatjuk föl maradéktalanul, de kontroll alatt tartásáért, terjedésének visszaszorításáért mindannyian tehetünk.
HA ÖNÖK IS FONTOSNAK TARTJÁK A TERMÉSZETVÉDELEM ÜGYÉT, AKKOR CSATLAKOZZANAK ÖNKÉNTES PROGRAMUNKHOZ, AMELY MOST EGY MÁSIK INVÁZIÓS FAJT HELYEZETT A KÖZÉPPONTBA:
A bíbor nebáncsvirág különösen a Tarna-Lázbérci Tájegységben, a Csernely-patak mentén a forrásvidéktől a Lázbérci-víztározóig, Nekézseny és Uppony községek közti szakaszon elterjedt. A növény virágzása idén július 24. és augusztus 11. között várható. Ebben az időszakban KÉT ALKALOMMAL HIRDETÜNK ÖNKÉNTES PROGRAMOT, ahol a jelentkezők természetvédelmi őrünk (Baráth Zoltán) vezetésével vehetnek részt az inváziós bíbor nebáncsvirág irtásában.
Az eseményre előzetes regisztráció szükséges az alábbi e-mail címen: HakFlora@bnpi.hu; a résztvevők számának megjelölésével és a választott program dátumával. Tárgy: „nebáncsvirág"
(Forrás: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság: https://www.bnpi.hu/)
