A Houstoni Egyetem által vezetett kutatócsoport üledékes kőzetmagokat gyűjtött a hatalmas Thwaites-gleccser és a közeli Pine Island-gleccser közelében hét helyről, hogy pontosan meghatározzák, mikor kezdett felgyorsulni a jelenlegi olvadás.
A több mint 10 ezer éves kőzetminták a jégtáblák történetét mesélik el, abból az időszakból, amikor még nem voltak műholdak, amelyek megfigyelhették volna őket, így segíthetnek megerősíteni a Thwaites-gleccser visszahúzódásának történetére vonatkozó becsléseket.
A mintegy 120 kilométeres átmérőjű, hatalmas jégfolyó a Föld egyik legnagyobb gleccsere. Néha a „végítélet gleccsere” néven is emlegetik, mivel pusztulása jelentős és visszafordíthatatlan változást jelentene az Antarktiszon.
A két gleccser közelében lévő jégmagok jellemzőin alapuló mérések elég jól egyeztek ahhoz, hogy a kutatók arra a következtetésre jussanak, hogy az antarktiszi környezet nagymértékű változásainak hatásait vizsgálják.
Tanulmányunkban különösen fontos, hogy ez a változás nem véletlenszerű és nem csak egy gleccserre jellemző
– mondta Rachel Clark geológus, a Houstoni Egyetem munkatársa a ScienceAlert online tudományos portálnak. – Ez a változó éghajlat nagyobb összefüggéseinek része; egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni, ami ezen a gleccseren történik.
Hozzátette: a korábbi modellezésekkel együtt az eredmények egy szélsőséges El Niño éghajlati mintázatra, a globális időjárási minták eltolódására utalnak, amely 1939 és 1942 között felmelegítette a Nyugat-Antarktisz vizét, és amely valószínűleg megelőzte a jégtakaró jelentős visszahúzódását.
A szakemberek szerint ezek a külső tényezők (nem pedig a jégen belüli dinamika) elegendőek voltak ahhoz, hogy a jég nagyobb része szabadon lebegjen, ahelyett, hogy a tengerfenékhez rögzülne. Ennek
a földelő zónának a visszahúzódása hozzájárul a nagyobb instabilitáshoz és az olvadáshoz, mivel a jégalap nagyobb része érintkezik a melegedő vízzel.
A PNAS folyóiratban publikált tanulmány arra utal, hogy ha egy jégtakaró zsugorodni kezd, akkor az olvadás évtizedekig folytatódhat, még akkor is, ha a kezdeti kiváltó okok már nem állnak fenn. Ez fontos szempont a jégolvadást vizsgáló tudósok számára.
Jelzésértékű, hogy az El Niño csak néhány évig tartott, de a két gleccser, a Thwaites és a Pine Island ma is jelentős mértékű visszahúzódást mutat
– magyarázta Julia Wellner geológus, a Houstoni Egyetem munkatársa. – Ha a rendszer egyszer kibillent az egyensúlyából, a visszahúzódás folyamatossá válik.
Az adatok szerint a Thwaites-gleccser több mint 1000 milliárd tonna jégveszteséget szenvedett el a századforduló óta. A tudósok úgy vélik, a jobban megértik, hogyan váltották ki a múltban a fokozott olvadást, az segíthet modellezni a jövőbeli problémák mértékét. Ha a Thwaites destabilizálódik, akkor fennáll a lehetősége annak, hogy a Nyugat-Antarktisz összes jege instabillá válik.