A meteoritdarabkákat a berlini Nemzeti Természettudományi Múzeum és a Német Űrkutatási Központ, valamint a Berlini Szabadegyetem munkatársai találták meg Berlintől 50 kilométerre. Mint kiderült, a légkörbe lépő, majd ott szétrobbanó kisbolygó egy igen ritka aszteroidacsoportba, az aubritok közé tartozott.
Az aubrit elnevezés a franciaországi Aubrés faluról származik, ahol 1836. szeptember 14-én egy hasonló meteorit hullott le.
A töredékek megtalálása nem volt egyszerű feladat, mivel az aubritok különös megjelenésűek; távolról ugyanolyan kőzeteknek tűnnek, mint bármelyik másik, de közelről egészen másként néznek ki.
Míg más típusú meteoritok vékony, fekete üvegkéreggel rendelkeznek, amelyet a légkörön való áthaladás során keletkező rendkívüli hő okoz, addig az aubritoknak többnyire áttetsző üvegkérgük van.
Az aubritok nem úgy néznek ki, ahogy az emberek általában elképzelik a meteoritokat. Az aubritok inkább szürke gránitra hasonlítanak, és főként az ensztatit és a forszterit magnézium-szilikátokból épülnek fel
– írta a SETI a kiadott közleményben.
A 2024 BX1 katalógusjelű aszteroidát elsőként egy magyar csillagász, Sárneczky Krisztián fedezte fel, néhány órával a becsapódás előtt. A kisbolygó az ún. Apollo-típusú aszteroidák közé tartozik.