Az elnök, aki Kossuth Lajost is fogadta a Fehér Házban

Vágólapra másolva!

Százötven éve, 1874. március 8-án halt meg Millard Fillmore, az Egyesült Államok 13. és utolsó Whig párti elnöke, aki 1850 és 1853 között töltötte be a hivatalt.

Origo

Vágólapra másolva!

elnök Fillmore kossuth Lajos törvény Fehér Ház

A későbbi elnök megalapította a Whig Pártot

New York államban, egy magányos kis farmon született 1800. január 7-én, egy presbiteriánus földbérlő tíz gyermeke közül másodikként. Kiskora iszonyatos szegénységben telt, formális képzésben nem részesült, s mivel a földből nem éltek meg, apja tizennégy éves korában szabóinasnak adta. Fillmore a kétkezi munkánál többre vágyott, kevés szabadidejében autodidakta módon képezte magát, falta a könyveket.

Tizenhét évesen beiratkozott egy közeli város iskolájába, ahol beleszeretett a nála két évvel idősebb tanárnőbe, akit néhány évvel később feleségül vett, és két gyermekük született.

Millard Fillmore amerikai elnök hivatalos portréja, George Peter Alexander Healy 1857-es festményén
Fotó: Wikimedia Commons/George Peter Alexander Healy

Miután a család anyagi helyzete rendeződni látszott, apja áldását adta, hogy Millard ügyvédi pályára lépjen. Jogi tanulmányai mellett óraadással tartotta fenn magát, s 1823-ban letette a szakvizsgát. Praxisa egyre ismertebb és elismertebb lett, befolyásos emberekkel épített ki jó kapcsolatokat, és elhatározta, hogy a politikában is megméretteti magát.

A Szabadkőműves-ellenes Párt tagjaként lett 1829-ben New York állam törvényhozásának képviselője, és három egymást követő évben választották újjá. 1832-ben kongresszusi képviselőnek választották meg, a washingtoni törvényhozás alsóházának tíz évig volt tagja.

Gyorsan tudatosult benne, hogy pártja egyetlen programpontja, a szabadkőművesség visszaszorítása nem elegendő, így néhány társával megalapították a Whig Pártot, a név a függetlenségi háborúban a britek ellen harcoló katonákra utalt. Legfőbb céljuk a gazdaság modernizálása és a kongresszus hatalmának biztosítása volt Andrew Jackson elnökkel szemben, társadalmi kérdésekben meglehetősen konzervatív álláspontot képviseltek. Fillmore többször is felemelte hangját a rabszolgatartás ellen, gazdasági és pénzügyekben is rátermettnek mutatkozott, a költségvetési bizottság elnöke volt.

A szenátus elnökeként ténykedhetett

1842-ben nem jelöltette magát újra, Buffalóban folytatta ügyvédi praxisát. A politikai életbe 1848-ban tért vissza, mikor megválasztották New York állam számvevőjének, ő pedig sikeresen megreformálta az állam pénzügyi rendszerét.

Még abban az évben a Whig Párt elnökjelöltjeként induló, politikai múlttal nem rendelkező, de a Mexikó elleni háború hőseként rendkívül népszerű Zachary Taylor őt kérte fel alelnökjelöltjének.

A két férfi természete és nézetei is gyökeresen különböztek, ráadásul csak a Taylor által megnyert választás után találkoztak először és akkor sem jöttek ki egymással.

Taylor az általa nem szívlelt Fillmore-t kihagyta a döntésekből, csak a szenátus elnökeként ténykedhetett; az alig másfél évig hivatalban lévő elnök 1850. július 9-én váratlanul meghalt, a helyére lépő Fillmore pedig igen kényes helyzetben találta magát.

Neki kellet ugyanis határoznia a mexikói háborúban megszerzett Kalifornia és Új-Mexikó sorsáról, illetve hogy ezen a hatalmas területen engedélyezzék-e a rabszolgaságot. Fillmore elsődleges célja az volt, hogy elkerülje a rabszolgatartó államok kiválását, ezért aláírta azt a Taylor elnök által ellenzett kompromisszumos törvényt, amely szerint Kalifornia a 31., „szabad” állam, Új-Mexikó és Utah pedig szövetségi terület lett, utóbbiak maguk dönthették el, engedélyezik-e a rabszolgatartást.

A rabszolgakereskedelmet a fővárosban, Washingtonban betiltották, de a déli államoknak tett gesztusként minden korábbinál szigorúbb törvényt hoztak a szabad területekre szökött rabszolgák megbüntetéséről, visszaszolgáltatásáról, a jogszabályok rendezték Texas és Új-Mexikó területi vitáját is.

Fillmore és felesége hozták létre a Fehér Ház könyvtárát

A kompromisszum a radikálisabb whigek számára túl soknak, a déli államok számára túl kevésnek bizonyult, de a polgárháború kitörését egy évtizeddel elodázta. Fillmore döntésével maga ellen fordította a Taylor által kinevezett kormányt, s a miniszterek testületileg lemondtak. Helyükre hozzá hű embereket nevezett ki és elődjétől gyökeresen eltérő politikába kezdett.

Külpolitikája középpontjában a Távol-Kelet állt, a korábbi elnökök izolacionista politikájával szakított, igyekezett az Egyesült Államok befolyását erősíteni.

Hivatali ideje alatt létesített az Egyesült Államok konzulátust Japánban, 1854-ben két kikötő használatát is megkapta, igyekezett Kínát is országa érdekszférájába bevonni. Fillmore 1851-ben az emigrációba vonult Kossuth Lajost is fogadta a Fehér Házban, azonban attól tartózkodott, hogy anyagilag is támogassa a magyar ügyet.

Kossuth Lajos — Kossuth Amerikában, Southworth és Hawes 1852-ben Bostonban készült egészlemezes dagerrotípiáján (részlet)
Fotó: Wikimedia Commons/Tolnai Világtörténelme

Az elnök ciklusának végére rendkívül népszerűtlenné vált, talán csak az vigasztalhatta, hogy Brigham Young, akit a mormonok által létrehozott Utah terület kormányzójának jelölt, hálából Fillmore-nak nevezte el a terület fővárosát (Utah székhelyét öt év múlva helyezték át Salt Lake Citybe).

Érdekesség, hogy Fillmore és felesége hozták létre a Fehér Ház könyvtárát.

Mandátuma lejártával – érzékelve az ellenséges közhangulatot – nem jelöltette magát újra, egy időre ismét visszavonult a politikától, ebben személyes tragédiái is közrejárszottak elvesztette feleségét és lányát is. A Whig Párt szétesett, tagjainak többsége a Republikánus Pártba lépett be, de erre Fillmore nem volt hajlandó. 1856-ban elindult az elnökválasztáson a soviniszta Amerikai Párt jelöltjeként, de valódi esélye nem volt.

Anyagi gondjai megszűntek, miután egy gazdag özvegyet vett feleségül, utolsó éveiben az oktatás és a tudományok fellendítésén dolgozott afféle mecénásként: megalapította a Buffalói Történeti Társaságot, jelentős adományokat tett különböző egyetemeknek.

A polgárháború alatt az Unió egységének megőrzését, Abraham Lincoln elnököt támogatta, sőt tartalékos katonai szolgálatra is jelentkezett.

Az Egyesült Államok tizenharmadik, és egyik legrosszabb megítélésű elnöke 1874. március 8-án 74 évesen, stroke-ban hunyt el buffalói otthonában.

(MTVA Sajtóarchívum)