Louisiana termékeny földjéről és értékes természeti erőforrásairól gyorsan és könnyedén mondtak le a franciák. A Mississippi folyótól nyugatra eső területet még a 17. század végén XIV. Lajosról, a Napkirályról nevezték el. Bár közel negyven évre spanyol fennhatóság alá került, 1800-ban Napóleon közreműködésével visszatért korábbi birtokosaihoz.
A rabszolgalázadásból kinőtt haiti forradalom és az angol háborús fenyegetések miatt a franciák egyre gyengébbnek mutatkozva már nem tudták fenntartani érdekeltségeiket az amerikai kontinensen. A császár kénytelen volt lemondani a kereskedelem egyik legfontosabb csatornájaként számontartott folyóról és a környező területekről.
Döbbenet a tárgyaláson
A washingtoni szövetségi kormány Thomas Jefferson elnök vezetésével meg akarta szerezni Louisianát, de főképp a Mississippi és tengeri kikötője, New Orleans ellenőrzését. Ezt először békés úton, vásárlással szerettek volna elérni, a fegyveres hódítást csupán második lehetőségnek hagyták meg.
Az amerikaiak fáradságos és hosszú tárgyalásra készültek, és szinte biztosak voltak abban, hogy hatalmas összeget kell kifizetniük.
A ma tizenöt államot magába foglaló, 2,14 millió négyzetkilométeres földdarabot azonban rendkívül alacsony áron, csupán 15 millió dollárért vehették birtokba. Vagyis inkább vehették volna, ha Napóleon nem indiánok lakta vidéktől vált volna meg. A vétellel ugyanis hiába duplázta meg területét az USA, ha az elnök az őslakosok beleegyezése nélkül vásárolta meg azt.
Valójában csupán főképp az adóztatás és kormányzás jogát ruházták át egyik nemzetről a másikra. Jeffersonékat erős kritika is érte emiatt, hiszen ellenfelei úgy vélték „üres papírrá változtatja az alkotmányt”, ennek dacára kormányzót is kineveztek Louisiana élére. Sőt, afrikai rabszolgamunkásokat is bevittek, amellyel megsértették az amerikai törvényeket. A lehető legolcsóbb munkaerő behurcolásának szükségességét azzal indokolták, hogy az egészségtelennek nevezett, párás szubtrópusi éghajlatot nem bírnák a fehér munkások. Bár az USA harmadik elnöke a francia császárnak még keveset fizetett, álmában sem gondolta volna, hogy az őslakos indiánoknak már sokkal többet kell földjeik felvásárlásáért cserébe juttatnia.
Louisianát 15 millióért vették, azonban még 2,6 milliárd dollárt voltak kénytelenek áldozni az értékes területért. Meglepő, de az indiánok még így sem kaptak kedvező árat, mivel mélyen áron alul adták el azt, ami eddig a megélhetést nyújtotta számukra.
Szégyenteljes kárpótlás
1973-ban az állam kárpótolni kívánta az őslakosokat a különbözet kifizetésével, azonban nem bajlódva az átváltásokkal, az 1804-es árfolyamon tette meg annak. Igaz, sokszor megesett, hogy egy és ugyanazon területet több, különböző indián csoport is magáénak tartott, ezzel fejtörést okozva Jeffersonéknak.
Az amerikaik a problémát végül úgy küszöbölték ki, hogy mindegyiknek fizettek, tehát többször is megvásárolták ugyanazt a földdarabot.
Louisianát 1812-ben, a 18. államként vették fel az Unióba, bár a hihetetlen üzlet megkötése után százötven évnek kellett eltelnie, hogy teljesen birtokba vegyék azt.
További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.