Állítólag Metternichtől származik az elhíresült idézet, mely szerint: „Itália nem több, mint földrajzi fogalom”. A kancellár ezen gondolata a terület több évszázados politikai széttagoltságára épült és benne rejlettek az általa igazgatott birodalom jövőbeli reményei is. Az idők azonban változtak, a 19. század közepén egyre inkább megerősödtek azok a vélemények, melyek a félsziget egységének megteremtését helyezték előtérbe.
Az 1848-ban elindult forradalmi hullám Itália földjén is végigsöpört.
A Milánótól Velencéig fellángoló indulatokat nem sikerült megfékeznie az osztrák vezetésnek. Az ellenérzés, ahogy ekkor Magyarországon is, a Habsburg uralom ellen irányult. Ebben a helyzetben látta elérkezettnek az időt Károly Albert, a Szárd-Piemonti Királyság uralkodója a cselekvésre.
Az uralkodó kezdetben többször is felülkerekedett az osztrák csapatokon. A szárd-piemontiak a pastrengói és a goitói csatában is győzedelmeskedtek a császáriak felett. Az előrenyomulásnak végül Radetzky tábornagy vetett véget a custozzai osztrák győzelemmel. A vereség annyira súlyosnak bizonyult, hogy a király rögtön fegyverszünetet is kötött.
Az újabb lendületet a harcok folytatására a Habsburg Birodalmon belül egyre jobban eszkalálódó fegyveres konfliktus adta meg a szárd királynak. A magyar szabadságharc eseményei felbátorították az itáliai államot a cselekvésre. 1849. márciusában felmondták a korábban kötött fegyverszünetet és már 21-én összecsaptak az osztrák seregekkel.
A számok Károly Albertnek kedveztek, ugyanis 85-100 ezer körüli szárd-piemonti fegyveres állt szemben 72 ezer osztrák katonával. A március 21-én lezajlott sforzescai csatában sikerült meghátrálásra kényszeríteni a császári csapatokat, a mortarai ütközetben azonban már Károly Albert seregei maradtak alul.
A végső összecsapásra március 23-án került sor Novara térségében. A hadműveletek már délelőtt elkezdődtek és egészen sötétedésig tartottak. A szárd-piemonti seregeket egy lengyel tábornok, Wojciech Chrzanowski irányította. A döntő ütközet végül a Radetzky tábornagy vezette Habsburg csapatok győzelmével zárult. Az emberveszteség mindkét fél tekintetében néhány ezer fő körül mozgott.
A visszavonuló szárd csapatok gyújtogatni és fosztogatni kezdtek Novara városában, melyet a tiszteknek csak nehezen sikerült megfékezniük. Az összecsapás végkimenetelét az itáliai csapatok képzetlenségével, hadvezetési hibákkal, valamint a császári erőket irányító, 83 éves Radetzky tapasztaltságával magyarázza az utókor.
A csata megerősítette térségi pozíciójukban a Habsburgokat, melynek következtében sikeresen megőrizték hatalmukat az itáliai államok felett. A Szárd-Piemonti Királyság korábbi uralkodója, Károly Albert lemondott fia javára a trónról és még a csatát követő estén, átjutva a császári csapatok vonalain, Portugáliába emigrált.
A békét a Habsburg Birodalommal már az örökös, II. Viktor Emánuel kötötte meg.
Uralkodása során tanult apja hibáiból és később megfontoltan kezdett hozzá Itália egyesítéséhez. Megfelelő reformokkal és diplomáciával később sikerült elérnie a félsziget integrációját, melyhez Franciaország segítsége nagyban hozzájárult. A csata emlékezetét császári oldalon az 1912-ben épült SMS Novara testesítette, amely az Osztrák-Magyar Monarchia egyik gyorscirkálója volt az első világégés során.
További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.