A magyar fősereg parancsnoka, aki sosem vívott győztes csatát

Henryk Rodakowski 1852-ben készült festménye Dembińskiről

Százhatvan éve, 1864. június 13-án halt meg Henryk Dembinski gróf, avagy ahogy Magyarországon ismerik, Dembinszky Henrik. A hadvezér a lengyel és a magyar szabadságharc tábornoka volt, akit kétszer neveztek ki a honvédsereg főparancsnokának és kétszer is váltottak le a tisztségből.

A parancsnokot Kossuth hívta meg Magyarországra

A Krakkói vajdaságban lévő Strzalkówban született 1791. január 16-án. A bécsi hadmérnöki akadémia elvégzése után nem fogadta el a tiszti rangot az osztrák hadseregben, inkább közlegényként belépett a Varsói Nagyhercegség Napóleon által létrehozott hadseregébe. Részt vett a francia császár balsikerű 1812-es oroszországi hadjáratában, a szmolenszki csatában megsebesült és megkapta a francia Becsületrendet, de az 1813-as lipcsei csatában már a franciák ellen harcolt. Napóleon bukása után az orosz befolyás alatt álló Kongresszusi Lengyelországban maradt, tagja lett a szejmnek és birtokán gazdálkodott.

Az 1830–31-es lengyel felkelés idején a krakkói kerület parancsnokává és ezredessé nevezték ki. 

Dembinski négyezer emberrel tartóztatta fel a tizenötszörös túlerőben lévő orosz sereget, az 1831. májusi ostrolenkai vereség után a megszállt területen át visszavezette seregének maradványait Varsóba, kiérdemelve a lengyel Xenophón nevet. A kormány Varsó kormányzójává és a hadsereg fővezérévé nevezte ki, de – mivel nem látta értelmét az oroszok által körbezárt város védelmének – hamarosan leváltották.

Henryk Dembinski gróf, a lengyel és a magyar szabadságharc tábornoka, akit kétszer neveztek ki a honvédsereg főparancsnokának és kétszer is váltottak le a tisztségből
Fotó: Kurowski Jacott

A felkelés bukása után Párizsban telepedett le, itt érték az 1848-as forradalmak; a franciaországi magyar nagykövet, Teleki László gróf 1848 végén ajánlotta Dembinskit a honvédsereg élére alkalmas jelöltet kereső Kossuth Lajos, a Honvédelmi Bizottmány vezetőjének figyelmébe. 

Kossuth meg is hívta Dembinskit Magyarországra, figyelmen kívül hagyva, hogy az hírnevét visszavonuló hadműveletben szerezte, s győztes csatát soha nem vívott. A magát francia cukorgyárosnak álcázva megérkező lengyelt Kossuth 1849. január 21-én altábornaggyá és a Windisch-Grätz seregei elől visszavonult, a Tisza vonala mögött újjászervezett honvéd fősereg vezérének nevezte ki. A titkolózó, bizalmatlan Dembinski gyors egymásutánban Perczel Mórral, Klapka Györggyel és Görgei Artúrral is összeveszett, ráadásul helyismeret nélkül kezdte kidolgozni a haditervet.

 

Alkalmatlannak minősítették

Február első felében megkísérelte Franz Schlik hadtestét Kassánál bekeríteni, de a császári tábornok kicsúszott a hurokból. Ezután a szabadságharc egyetlen kétnapos ütközetében, a február 26-27-i kápolnai csatában alulmaradt Windisch-Grätz tábornagy hadaival szemben, de a magyar sereg rendezetten tudott visszavonulni. A győzelmet túlértékelő osztrák hadvezér döntő diadalt jelentett, ami arra késztette I. Ferenc Józsefet, hogy kiadja az olmützi alkotmányt. A csata másnapján, február 28-án a honvédsereg könnyedén verte vissza az üldözőket Mezőkövesdnél, de az ellentámadást az óvatoskodó Dembinski nem engedélyezte, a sereget visszavonta a Tisza bal partjára.

Henryk Dembiński: 1869-ben készült metszet
Fotó: Wikimedia Commons

 Görgei emlékirataiban lesújtó képet festett a lengyel tábornokról, akit alkalmatlannak és kérkedőnek festett le.

A március 3-i tiszafüredi haditanácson – a Honvédelmi Bizottmányt képviselő Szemere Bertalan jelenlétében – a társai nevében is beszélő Görgei alkalmatlannak minősítette a fővezért és elmozdítását követelte. Ez zendülésnek számított, de mivel a javaslatot minden főtiszt támogatta, Szemere felfüggesztette a lengyel tábornokot, helyére ideiglenesen Görgeit nevezte ki. Másnap a táborba érkező Kossuth jóváhagyta Dembinski leváltását, s március 8-án Vetter Antalt tette meg fővezérnek.

 

Hibát hibára halmozott

A történtek ellenére Kossuth továbbra is megbízott Dembinskiben, akit április 19-én a Felső-Magyarország védelmére alakuló hadtest élére állított. Megbízatása értelmében a Komáromnál támadásra készülő főerőkhöz kellett volna csatlakoznia, ám ő inkább Galíciába betörve akart az orosz inváziós csapatok hátába kerülni. 

Miután javaslatát nem fogadták el, május közepén lemondott, de a parancsnokságot csak egy hónap múlva adta át, és júliusban Mészáros Lázár fővezér vezérkari főnöke volt.

 

Henryk Rodakowski 1852-ben készült festménye Dembińskiről
Fotó: Wikimedia Commons/Henryk Rodakowski 

A szabadságharc utolsó szakaszában, a Kossuth és Görgei közti nyílt viszálykodás idején még egyszer előtérbe került személye: Mészáros Lázár lemondása után, 1849. július 30-án Dembinski lett a Tisza-Maros szögébe összevont honvédsereg főparancsnoka. Ekkor is hibát hibára halmozott: bár a siker reményében szállhatott volna szembe a Haynau vezette császári erőkkel, ő harc nélkül feladta Szegedet, majd augusztus 5-én a szőregi csatában vereséget szenvedett. Ezután a kormány parancsa ellenére nem az összpontosítás helyszínéül kijelölt Arad, hanem Temesvár felé vonult vissza, mire Kossuth újból leváltotta. 

A fővezérséget a szabadságharc utolsó nagy csatája, az augusztus 9-i vesztes temesvári ütközet közben vette át tőle az Erdélyből iderendelt Bem József.

Az augusztus 13-i világosi fegyverletétel után Dembinski a hadsereg romjaival és a kormány több tagjával együtt a Török Birodalom területén keresett menedéket. Orsovánál lépte át a határt, ahonnan Vidinbe, majd Sumenbe ment. A török hatóságok internálták, de honosított franciaként a francia követség közbenjárására kiszabadult és 1850-ben visszatért Párizsba, itt élt 1864. június 13-án bekövetkezett haláláig. Megírta emlékiratait, hátrahagyott írásaiból 1874-ben állították össze a Dembinszky Magyarországon című kötetet. Nevét ma utca viseli Budapest VII. és XVIII. kerületében.

 

(MTVA Sajtóarchívum)