Titokzatos tárgyak, és még ma sem tudjuk, mire használták őket

Titokzatos tárgyak: a kőgolyók pontos funkcióját még ma is kutatják

A régészeket gyakran jellemzik úgy, mint akik „zavarba jönnek” a felfedezéseiktől. A valóságban azonban a szakemberek jól értik, hogy a legtöbb történelmi tárgyat mire készítették. Akad azonban néhány kivétel ez alól a szabály alól.

Neolitikus kőgolyók, mint titokzatos tárgyak

Az egyik ilyen rejtélyt a főként Skóciában talált, a késő neolitikumból (Krisztus előtt 3200-2500 körül) származó, bonyolultan faragott kőgolyók jelentik.

 A szakemberek több mint 425 golyót találtak; ezek általában krikettlabda méretűek és a különféle kövekből készültek.

 A felületük faragott, néha magasított kör alakú korongok, máskor pedig mély bemetszésekkel, amelyek magas domborzatú dudorokat és domborulatokat határoznak meg. A díszítés spirálok vagy koncentrikus alakzatok formájában jelenik meg, amelyek a korabeli kerámiákon és monumentális köveken található formákat idézik.

Titokzatos tárgyak: a kőgolyók pontos funkcióját még ma is kutatják
Fotó: Ancient Origins

Némelyiket temetkezésekben, másokat településeken találtak. Ritkán, vagy egyáltalán nem egyformák, és a legtöbbjüket egyedül találták, tehát nem úgy tűnik, mintha egy sorozat részei lennének. Úgy tűnik inkább, hogy néhányat erősen megmunkáltak 

– mutatott rá Natasha Harlow, a Nottinghami Egyetem Klasszikus és Régészeti Tanszékének tiszteletbeli kutatója a ScienceAlert online tudományos portálnak.

Hozzátette: ezeknek a kőgolyóknak az eredeti használata sok vitát váltott ki, egészen a legkorábbi, 19. századi felfedezésükig. Sokuk véletlen lelet volt vagy kevéssé bizonyítottan került forgalomba művészeti gyűjteményekben, és csak ritkán találtak rájuk régészeti környezetben.

Vajon a ragadozók és kártevők elriasztására szolgáló rakéták voltak? Háborús fegyverek? Játékok? Vagy talán mérősúlyok, háztartási díszek, mnemotechnikai eszközök, golyóscsapágyak a megalitok mozgatására vagy fonaltartók? A választ még mindig nem tudjuk.

 

Római dodekaéderek és neolitikus dobok

Ezek az érdekes tárgyak a közelmúltban kerültek a címlapokra, mivel a Lincolnshire-i Norton Disneyből származó új lelet sok vitát váltott ki a funkciójukat illetően. A dodekaéderek a római kori Nagy-Britanniából (Krisztus után 43-410) származnak. Az egykori Római Birodalom északnyugati tartományaiban mintegy 130 darabot találtak, amelyek mindegyike finoman megmunkált rézötvözetből készült.

Az ókori művészetben vagy irodalomban nem ismerünk ábrázolásokat ezekről a tárgyakról. Nem felelnek meg a szabványos méretnek, és ritkán mutatnak olyan használati kopást, amely utalhatna a rendeltetésükre

 – magyarázta Natasha Harlow, kiemelve, hogy a régészek máig nem tudják, hogy milyen célra szánták.

A Folkton dobok a British Museumban láthatók
Fotó: Iononmac46/Wiki Commons, CC BY-SA

Még 1889-ben az észak-yorkshire-i Folktonban három faragott krétahengerre bukkantak egy gyermeksírban. A folktoni krétadobokon geometrikus díszítés, valamint szemnek, orrnak és szemöldöknek tűnő dolgok találhatók. Egy negyedik, díszítetlen dobot a nyugat-sussexi Lavantban találtak 1993-ban. 

Egy másik, rendkívül díszes példányt pedig a kelet-yorkshire-i Burton Agnesben 2015-ben. Utóbbit egy krétagolyóval, egy csonttűvel és három gyermek maradványaival együtt temették el.

A szakemberek szerint dobok motívumai egy olyan esztétikai hagyomány részei lehetnek, amely a neolitikus kőgömbökön is megtalálhatók. Nevük ellenére ezeken valószínűleg nem játszottak hangszerként, mert nem mutatkozik rajtuk az ütőhangszeres használathoz kapcsolódó kopás. Mások megpróbálták a geometriai jelöléseket összekapcsolni a csillagászati ​​megfigyelésekkel, ám jelenlétük a gondosan eltemetett gyerekek sírjában érzékenyebb magyarázatra utal.

 

Bronzkori zárógyűrűk és kozmetikai kellékek

A bronzkor a kivételes aranyművesség kora volt, amikor aranylemezből és drótból rendkívül dekoratív személyes díszeket készítettek. Ezek a kisméretű, félköríves (nyitott) gyűrűk a késő bronzkorból (Krisztus előtt 1000-800 körül) származnak, és Írországban, Nagy-Britanniában és Franciaország egyes részein találhatók. Gyakran párban kerültek elő, és lehetnek egyszínűek vagy finom, geometrikus vésésekkel díszítettek.

A legújabb értelmezések szerint orrkarikák, fülbevalók vagy hajdíszek lehettek.

 E magyarázatok egyike sem túlságosan kielégítő, mivel a gyűrűket a kialakításuk különböző elemei miatt nehéz vagy kényelmetlen lenne viselni.

Egy zárgyűrűt találtak Rutlandben, Nagy-Britanniában
Fotó: Colchester and Ipswich Museum Service , CC BY-SA

A kozmetikai őrlők két részből álló, rézötvözetből készült kis készletek:

• az egyik fele a „mozsár” (hosszú és ívelt, barázdált tartály),
• a másik fele pedig a „mozsártörő” (vagy rúdszerű és hegyes, vagy ívesen „billegő” alakú). 

Gyakran vannak rajtuk hurkok a felfüggesztéshez és emberi vagy állat alakú kivezetések. A vízimadarak és a szarvasmarhák gyakori díszítőmotívumoknak számítottak, amelyek más római-brit edényeken, például csészéken és vödrökön is megjelennek. Néhány készleten a fallikus szimbolika a termékenységgel való összefüggést sugallja. 

Ezek a tárgyak tipikusan britek, és csak ritkán találhatók meg a kontinentális Európában. A késő vaskortól a korai római korig (Krisztus előtt 100-200 körül) keltezhetők, és jól elterjedtek az egész tájon.