Hitler titkos fegyvere, ami több tízezer áldozatot követelt

London az 1944-es bombázás után, és a pusztítás, amit a V-1 rakéta okozott

Nyolcvan éve, 1944. június 13-án London terrorbombázása során vetette be először a náci Németország a második világháborúban Hitler csodafegyverét. A titkos fegyver a V-1 rakéta nevet kapta.

A titkos fegyvert többször is bevetették

A német propagandában „csodafegyverként” (Wunderwaffe) emlegetett rakéta a mai robotrepülőgépek elődjének tekinthető. Kifejlesztésén már 1936 óta dolgoztak, az első sikeres kísérleteket 1942-ben hajtották végre a Balti-tenger partján fekvő Peenemündében. A legenda szerint a vezérlési és stabilitási hibát egy módosított, berepülőpilóták által vezetett változattal küszöbölték ki, a megoldásra végül három haláleset után a számos repülési rekordot elért pilótanő, Hanna Reitsch jött rá.

A 2160 kilogramm súlyú repülőbomba hossza 7,74 méter, szárnyának fesztávolsága 5,71 méter volt, meghajtását egy Argus As 014 típusú, 335 kp maximális tolóerejű lüktető sugárhajtómű biztosította. 

A titkos fegyver: a V–1 (Vergeltungswaffe–1, magyarul: megtorlófegyver–1), gyári típusjelzéssel Fieseler Fi 103 a második világháborúban kifejlesztett, lüktető sugárhajtóművel felszerelt német, pilóta nélküli repülőeszköz volt
Fotó: Bundesarchiv / Bundesarchiv

Előre meghatározott pályán haladt mintegy 900 méteres magasságban, 576 kilométeres óránkénti sebességgel, a fedélzetén levő 848 kg robbanótöltetet 322 kilométer távolságra tudta célba juttatni. A célirányba állított indítósáncról kilőtt rakéták repülési paramétereit pörgettyűs iránytűvel stabilizált robotpilótával módosították.

A megtorló fegyvernek (Vergeltungswaffe-1, rövidítve V-1) elnevezett rakétáról a szövetségesek hamar tudomást szereztek. 

Lengyel ellenállóknak sikerült egy felrobbant és szétszerelt rakéta darabjait Londonba juttatniuk, és a peenemündei laboratóriumban is dolgoztak ügynökök. A szövetségesek bombázni kezdték a kísérleti telepet és az Észak-Európában azonosított indítóállásokat is, ezekre fél év alatt több mint 2000 tonna bombát dobtak le. A németek azonban gyorsan helyreállították a sérült kilövőállásokat és még jobban ügyeltek elrejtésükre.

 

A fegyver becsapódás után nem mindig robbant fel

A V-1 bevetését többször is elhalasztották, de az 1944. június 6-i normandiai partraszállás után Hitler már nem habozott tovább, elszánta magát alkalmazásukra. 

A fegyvert, amely nem volt pontosan a célra irányítható és becsapódás után nem mindig robbant fel, a dél-angliai területek rombolására, de főként az angolok harci kedvének csökkentésére, megfélemlítésükre akarták használni.

London az 1944-es bombázás után, és a pusztítás, amit a V-1 rakéta okozott
Fotó: Ministry of Information Photo Division Photographer

A London elleni első rakétasortüzet 1944. június 13-án hajnalban indították meg. A Királyi Megfigyelő Alakulat egyik kenti önkéntese 4:15 perckor észlelte az első V-1 hajtómű fénycsóváját, a rakéta a Londontól 20 mérföldnyire keletre fekvő Swanscombe falucskában csapódott be. A Londonra kilőtt első tíz rakétából csak négy ért célba, négy pedig már a kilövőállásban felrobbant, ennek ellenére az Észak-Franciaországba telepített kilövősáncok teljes kapacitással kezdtek működni. Június 15-én már 55 állásból 244 rakétát lőttek ki, közülük 71 Nagy-London területén csapódott be.

 Június 17-én a brit Parlament közelében lezuhanó bomba 121, július 5-én a Légügyi Minisztériumra esett V-1 198 ember halálát okozta, ekkorra már 2500-ra nőtt a támadások halálos áldozatainak száma.

 A terrorbombázás négy hónapja alatt majdnem tízezer V-1 csapódott be angol földön.

A német Luftwaffe Heinkel He 111 H-22. Ez a változat FZG 76 (V1) repülő bombákat hordozhatott, de 1944-ben csak néhány gépet gyártottak belőle
Fotó: USAF Museum

A védők több módszert alkalmaztak, a legfontosabb az újonnan kifejlesztett repülőgép-elhárító radarrendszer volt, amely összekapcsolta a radart a célkövető berendezéssel és a brit partokon elhelyezett légvédelmi ágyúkkal. (A bombák a város fölötti megsemmisítése nem kerülhetett szóba, mert akkora károkat okozhatott volna, mint a rakéta célba érése.) London fölé léggömbzárat telepítettek, a vadászpilóták pedig gépük szárnyának végével billentették meg, vagy eléjük repülve légörvényükkel térítették el a rakétákat. A támadások csak októbertől ritkultak, majd szűntek meg, amikor a szövetséges hadsereg elfoglalta a Calais környéki kilövőállásokat.

 

Nagy félelmet ébresztett a lakosságban

A londoniak által zúgó hangja és cikázása miatt Doodlebugnak (rovarlárva) nevezett utolsó V-1 1945. március 28-án csapódott be, az elsőhöz hasonlóan ez is Swanscombe környékén. A V-1 pusztító ereje messze alulmúlta a németek várakozásait, de kiszámíthatatlanságával és szokatlanságával nagy félelmet ébresztett a lakosságban. A legrosszabb esetre számításba vett kitelepítésekre végül nem került sor, de a támadásokban hatezer londoni halt meg és 17 ezren szenvedtek sérüléseket.

A V-1 belső szerkezete részben feltárva
Fotó: U.S. Air Force photo

A németek 1944. szeptember 8-án már a pusztítóbb V-2 ballisztikus rakétával mértek csapást Londonra. 

A V-2-t bonyolult vezérlőrendszer irányította pályája csúcsára, ahonnan meghajtás nélkül, nagy sebességgel, hangtalanul zuhant le, ezt észlelni és elhárítani is jóval nehezebb volt. Pusztításának a háború befejezése vetett véget.

A háború végén a győztes szövetségesek több V-1-re tettek szert, ezek és a kifejlesztésüket végző tudósok a Szovjetunióba és az Egyesült Államokba kerültek. A V-rakéták „atyja”, Wernher von Braun később kulcsszerepet játszott az amerikai űrprogramban.

 

(MTVA Sajtóarchívum)