Hatalmas aszteroida robog a Föld felé

Vágólapra másolva!
A számítások szerint 2029-ben a 99942 Apophis aszteroida kritikusan közel kerül a Földhöz, a műholdak pályáján belülre várható.
Vágólapra másolva!

Szabad szemmel is látható lesz a Földhöz kritikusan közel kerülő kisbolygó

Az Európai Űrügynökség (ESA) bejelentette, hogy vállalja a Rapid Apophis Biztonsági Misszió projekt (Ramses) előkészítő munkáinak finanszírozását, amelynek részeként egy űreszközt küldenek a Földet kritikusan megközelítő aszteroidára, hogy minél pontosabb információkat gyűjtsenek a kisbolygó méretéről, alakjáról, tömegéről forgási módjáról és mozgásáról – írja a The Guardian. A kutatók reményei szerint a küldetés során fény derül az Apophis összetételére, valamint belső szerkezetére, továbbá keringési sajátosságaira, ami feltárhatja, hogyan fog megváltozni az aszteroida pályája, amikor 2029. április 13-án, pénteken veszélyesen közel, alig egy tizednyi Föld-Hold távolságra, mindössze 32 ezer kilométerre fog elhaladni a Föld mellett a számítások szerint.

Az Apophis kisbolygó 2029-ben alig 32 ezer kilométeres távolságra lesz a Földtől
Fotó: NASA/JPL-Caltech

„Ez teljesen egyedülálló jelenség lesz” – mondja dr. Holger Krag, az ESA űrbiztonsági program irodájának vezetője, hozzátéve, hogy néhány ezer éven belül várhatóan egyetlen aszteroida sem fog ennyire közel kerülni a Földhöz. "Ha tiszta lesz az ég, szabad szemmel is látni lehet majd" – fűzte hozzá az ESA irodavezetője. 

Az Apophis közelebb fog elhaladni a Földhöz mint a tévéadáshoz, navigációhoz és időjárás-előrejelzéshez használt geostacionárius műholdak távolsága. 

Dr. Krag szerint egy ilyen közeli elhaladás esetén a Föld gravitációja komolyan befolyásolhatja a kisbolygó pályáját. De ez az extrém földközelség nemcsak az aszteroida pályáját, hanem más fizikai jellemzőit is megváltoztathatja." A Föld gravitációs mezeje kissé átformálja az aszteroidát, ami miatt megváltozhat a formája" – mondja a szakértő, hozzátéve, hogy a gravitációs vonzerő földcsuszamlásokat is előidézhet az aszteroida felszínén.


Száz éven belül bekövetkezhet egy katasztrofális hatású ütközés


Dr. Holger Krag szerint a Ramses-projekt adatai elősegíthetik az úgynevezett földsúroló aszteroidák jelentette potenciális kockázatok jobb megértését is. A bolygóvédelemnek az a legfőbb célja, hogy hatékony megoldást találjunk a a veszélyes aszteroidák még kellő időben való eltérítéséhez – nyilatkozta az ESA űrbiztonsági programigazgatója. Monica Grady. Az Open University csillagász professzora elmondta, hogy amíg a legtöbb ismert aszteroida meglehetősen biztonságos pályán mozog és nem jut kritikus közelségbe a bolygónkhoz, addig a földpályát metsző aszteroidák, mint például az Apophis jelentette potenciális fenyegetés már más kérdés.

Az Empire State Building, az Eiffel-torony és az Apophis méreteit összehasonlító grafika
Fotó: Wikimedia Commons/Phoenix CZE

„Nagyon közel kerülnek a Földhöz, így fennáll annak a lehetősége, hogy egy nap valamelyikük eltalálja a bolygót súlyos katasztrófát okozva. Úgy gondoljuk, hogy egy ilyen esemény történt 65 millió évvel ezelőtt is, ami kiirtotta a dinoszauruszokat” – mondja Monica Grady. „És ha egy ilyen nagy aszteroida eltalál bennünket, elpusztíthatja az emberiséget" – fűzte hozzá a professzor. Az Apophis 2004-ben történt felfedezése először komoly riadalmat okozott. 

Az Apophis aszteroida a Herschel űrtávcső felvételén, a Földtől 14,6 millió kilométeres távolságban
Fotó:  ESA/Herschel/PACS

Az amerikai űrkutatási szervezet, a NASA később a pályaadatok részletesebb elemzése alapján azt nyilatkozta, hogy az Apophis 2029-es, illetve 2036-os földközelsége idején nem kell tartani a becsapódástól, ám egy 2021-ben közzétett prognózis szerint 100 éven belül mégis bekövetkezhet az ütközés. 


A leszármazottainknak jelenleg még aggódniuk kell


Az űrügynökségek azonban nem bízzák a véletlenre a bolygó biztonságát, hanem a földsúroló aszteroidák elleni küzdelem lehetséges módjait vizsgálják. E projektek közé tartozik a NASA Dart-küldetése is, amelynek során egy űreszközt lőttek a Dimorphos aszteroidába, 

hogy teszteljék, lehetséges-e az űrszikla eltérítése. 

Az ESA idén induló Hera bolygóvédelmi küldetése ennek fogja az utóhatásait tanulmányozni. „A Dart-kísérlet azt mutatta, hogy nagyon fontos megérteni mindent a célaszteroidáról, mielőtt még mesterségesen kísérelnénk meg módosítani a pályáját” – mondja Krag.

Az Apophis pályája a számított földközelsége idején, 2029. április 13-án
Fotó: Wikimedia Commons/NASA

 „Sokat számít az összetétele, a centrifugálási sebesség és a tömege. Tehát elvileg, mielőtt egy aszteroidát el akarunk téríteni a pályájáról, képesnek kell lennünk egy ezt megelőző nagyon-nagyon gyors vizsgálat elvégzésére" – fűzte hozzá a szakember. A Ramszesz egy ilyen gyors felderítés gyakorlására ad lehetőséget a tudósok számára – tette hozzá. 

Nem elegendő pusztán célba venni és eltalálni egy aszteroidát, ha nem tudjuk előre megjósolni ennek a következményeit"

– vélekedik dr. Holger Krag. A belfasti Queen's University professzora, Alan Fitzsimmons, aki a Ramses-projekt tudományos tanácsadó csoportjának tagja, azt mondta, hogy a Ramses-misszió által gyűjtött adatok abban segíthetik a tudósokat, hogy több száz évre előre megjósolhassák az Apophisszal való esetleges ütközések időpontját. "A leszármazottainknak jelenleg még aggódniuk kell emiatt" – mondta a professzor. 


Valóban tehetünk valamit a Földet fenyegető nagyobb katasztrófa elhárításáért?


Ha a Ramszesz-projekt megkapja a végső jóváhagyást, a tervek szerint 2028 elején indítják el az űrszondát. „Tehát valamivel kevesebb, mint négy évünk van, ami meglehetősen kevés idő egy ilyen bonyolult programnál” – véli Krag. De nem a Ramses az egyetlen küldetés, amely az Apophis vizsgálatára készül. A NASA tavalyi sikeres Osiris-Rex küldetése után, amely 4,6 milliárd éves kőzetdarabokat gyűjtött ki a Bennu aszteroidáról, ugyanez az űrszonda 2029-ben egy másik új űrhajóval együtt találkozik majd Apophisszal az Osiris-Apex misszió során. 

Művészi fantáziarajz az Osiris-Rex űrszondáról, amint mintát vesz a Bennu kisbolygó felszínéről
Fotó: NASA/JPL

Míg a Ramszesz még a Földdel való közeli találkozás előtt érkezik Apophishoz, addig az Osiris-Apex a tervek szerint csak ezt követően ér az aszteroidához. Dr. Terik Daly, a Johns Hopkins Egyetem munkatársa, aki részt vesz az Osiris-Apex küldetésben ezt mondta: „Amit a Ramses képes lesz megtenni, az az Apophis viszonyainak a pontos feltérképezése még azt megelőzően, hogy az aszteroida a Föld közelébe érne. Így az Osiris-Apex alaposan megvizsgálhatja, hogy mennyiben változtatta meg az Apophist a Földdel történt közeli találkozója.

65,5 millió éve a mexikói-öböl térségében becsapódott K-T aszteroida okozott globális katasztrófát, eltüntetve a dinoszauruszokat az élet színpadáról
Fotó: Ancient Earth

„Monica Grady elmondta, hogy noha az ilyen küldetések elsősorban a tudósok számára érdekesek, de a fölsúroló aszteroidák jelentette potenciális fenyegetés miatt a probléma a széles közvéleményt is erősen foglalkoztatja . „Nagyon izgalmas a nyilvánosság tagjaként felismerni, hogy valóban tehetünk valamit annak megelőzéséért, hogy megóvjuk a Földet egy újabb katasztrofális kihalásától” – mondja az Open University professzora.


 


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!