Katasztrófa az űrben: kint ragadt az űrhajós

Alekszej Leonov szovjet kozmonauta 1965. március 18-án elhagyta a Voszhod-2 űrhajót, és első emberként kilépett a világűrbe. 12 percet töltött az űrhajón kívül, de amikor vissza akart mászni a kabinba, kiderült, hogy felfújódott az űrruhája. Leonov emiatt nem fért be a szűk ajtón. Végül kénytelen volt kiengedni a legtöbb levegőjét a szkafanderből, különben meghalt volna. De majdnem katasztrófával végződött a földi leszállás is, mert kézi vezérléssel kellett landolniuk, emiatt a tervezettnél 2 ezer kilométerrel távolabb, az Ural megközelíthetetlen vadonjában ért földet a kabin, a mentők pedig nem találták a fagyoskodó űrhajósokat.

Az űrverseny

A hidegháború időszakát a két nagyhatalom versengése jellemezte, amelyben ideológiai és politikai okokból meg akarta előzni egymást a Szovjetunió és az Egyesült Államok – az élet minden területén. Így amikor a rakéták fejlettsége eljutott egy bizonyos szintre, először az amerikaiak, majd a szovjetek is bejelentették, hogy műholdat küldenek az űrbe. 

Mindkét országban gőzerővel indult meg a munka az elsőségért. Az Egyesült Államokban párhuzamosan próbált rakétát fejleszteni a hadsereg, a légierő és a haditengerészet. Amíg létre nem hozták a civil űrkutatási hivatalt, a NASA-t, amely összefogta a rakétaprogramokat, az amerikaiak elaprózták a tudásukat és az erőforrásaikat is. 

Szergej Koroljov, a zseniális szovjet tudós középen, és az első szovjet űrhajósok
Fotó: Getty Images

A másik oldalon Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár a zseniális Szergej Koroljovot nevezte ki az űrprogram vezetésére, miközben a Vörös Hadsereg is folytatta a rakétakísérleteit. A hadsereg R-16 óriásrakétáját szánták később a Hold-program hordozójának, de az eszköz sorozatosan kudarcot vallott. Erről részletes cikket közölt az Origo korábban. A balesetek ellenére a szovjetek nyerték meg az űrverseny első szakaszát, mivel 1957-ban feljuttatták az űrbe a világ első műholdját, a Szputnyik-1-et, egy 80 kilós gömböt, amely rádiójeleket sugárzott a Földre. 

Jurij Gagarin, az első űrhajós
Fotó: Sovfoto/Universal Images

Amerika szégyenszemre lemaradt az emberes űrrepülésekben is, miközben a szovjetek – persze, óriási kockázatok vállalásával -, embert juttattak a kozmoszba már 1961-ben. A szovjetek első űrhajója a Vosztok volt, amely 1960 és 1964 között repült, eleinte természetesen ember nélkül, automatikus vezérléssel. A Vosztokban egy kozmonautának volt hely, és biztonsági okokból katapultüléssel szerelték fel. Kevesen tudják, de Gagarin is katapultálással hagyta el az ereszkedő űrkabint, nem pedig abban ülve landolt. 

A világ első többszemélyes űrkabinja

A második szovjet űrhajó az áttervezett Vosztok volt, amelynek a Voszhod nevet adták. A tervezők itt már lehetővé tették, hogy az űrhajó manőverezhessen is – erre a Hold megközelítéséhez lett volna szükség. A Voszhodból kiszerelték a katapultülés nagy helyet igénylő szerkezetét, és helyette három fix üléssel látták el. 

A Voszhod-1 legénysége. Feoktyosztov és Jegorov volt a két civil. Csak Komarov tartozott a légierő kötelékébe
Fotó: Reddit

A nyugati sajtó szinte hisztérikusan reagált arra, hogy 1964. október 12-én a szovjetek fellőtték a Voszhod-1-et. A személyzet tagjai közül csak egy tartozott a légierőhöz: Vlagyimir Komarov parancsnok, aki vadászpilótaként repült. Konsztanytin Feoktyisztov mérnökként és tudományos munkatársként dolgozott, Borisz Jegorov pedig orvos volt.

Újdonságnak számított, hogy melegítőruhában, nem pedig szkafanderben repült a három űrhajós. A nyugati média ezt szenzációként tálalta, de azt senki nem tudta, hogy erre azért volt szükség, mert a szűk kabinban nem fért volna el három szkafanderes ember. A kapszula annyira kicsi volt, hogy az űrhajósoknak nagy nehézséget jelentette a pelenkájuk cseréje – a fedélzeten természetesen nem volt vécé. 

Az űrsétára tervezett változat

A Voszhod másik változata két ülést és egy felfújható zsilipkamrát kapott, hogy űrsétát lehessen végrehajtani a fedélzetéről. 

A grafika azt ábrázolja, hogyan kellett Leonovnak közlekednie a Voszhod légzsilipjén keresztül. A visszatéréskor a légzsilipet leoldották
Fotó: BBC

Ahogy ezt a Logout c. lap cikkében olvashatják, a kétszemélyes, űrsétákra alkalmas változat légzsilipje azért is volt fontos, mert az akkori űrtechnikában elektroncsöveket használtak, és ezek tönkremehettek volna, ha megszűnik a légkör az űrhajó belsejében. Másrészt nem tudtak volna annyi sűrített levegőt elraktározni a kisméretű űrhajóban, hogy egy ajtónyitás után újra létrehozhassák a földi légkört a kabinban. Így az lett a megoldás, hogy az egyik ajtóra egy külső légzsilipet szereltek, amelyet fel lehetett fújni. A zsilip a felfújás után 2,5 méteresre nyúlt. 

A súlytalanságot rövid időre produkáló repülőgépen gyakorolták a légzsilip használatát az űrhajósok
Fotó: Space Facts

A kétszemélyes változatú kabinban mindkét kozmonautának űrruhát kellett viselnie a biztonság kedvéért, és mert mindkettejüknek készen kellett állniuk az űrsétára. Ezért az űrhajósok szkafanderben gyakoroltak egy olyan átalakított Tu-104 típusú repülőgépen, amely parabolapályán repült, ezért rövid ideig súlytalanság keletkezett a fedélzetén. 

Az első ember kilép a világűrbe

Pavel Ivanovics Beljajev és Alekszej Leonov 1965. március 18-án indult a világűrbe a Voszhod-2 fedélzetén. Leonov később a következőkkel magyarázta, hogy őt választották ki erre a küldetésre:

Jók voltak az osztályzataim az akadémián, több repülőgéptípusra is volt engedélyem, de ami a legfontosabb volt, fésülködtem. Ez pedig nem volt divat az űrhajósok körében. 

Alekszej Leonov volt az első ember, aki kilépett a világűrbe
Fotó: Space.com

A kilövéskor számos vészjelzést tapasztaltak az irányítók. A stressz olyan nagy volt Bajkonurban, hogy Koroljov cigarettára gyújtott az irányítóközpontban, holott nem dohányzott. Az űrhajó végül a hibajelzések ellenére megfelelően pályára állt, a személyzet pedig hét perc alatt felfújta a Volga légzsilipet. Beljajev a társára adta a létfenntartó rendszer hátizsákját, amely 45 percre elegendő oxigént tartalmazott. Leonov felkészült arra, hogy az első emberként kilépjen a végtelen világűrbe. 

Belebegtem a zsilipbe, Beljajev pedig bezárta mögöttem a nyílást. Itt ellenőriztem az űrruhám sértetlenségét, felfújtam levegővel, és magamra rögzítettem a köldökzsinórt. Kinyitottam a külső nyílást, és egy kis rúgás segítségével kirepültem a zsilipből, mint egy dugó. 

Leonov Észak-Afrika felett nyitotta ki a világűrbe vezető ajtót, majd Szocsi felett lépett ki a kapszulából. 

A világ első űrsétáján Alekszej Leonov kilépett a világűrbe
Fotó: Universal Images Group via Getty

A Nap erős fénye elvakította a kozmonautát, a fényszűrő vizorja ellenére. Leonov kipróbálta a lebegést is. Amikor elrugaszkodott, az történt, amire számított, az érzés viszont meglepte.

Mintha az űrhajó elpattant volna tőlem, nem én az űrhajótól. Teljesen más volt úszni az űrben, mint a földi medencében gyakorolni. Itt semmi nem korlátozta, hogy szárnyaljak, csak a felfújódott és merevvé vált szkafander. Egy idő után feltűnt, hogy milyen fizikai erőt kell kifejtenem a lebegéshez is. 

Az irányítók azt regisztrálták, hogy 1,7 fokkal megnőtt a kozmonauta hőmérséklete, ami nem tűnik soknak, de gondoljanak bele, ez a normál 36 fokhoz képest már hőemelkedést jelent. Bár a földi orvosok attól tartottak, hogy hőgutát kap, a művészi érzékű Leonov – aki elismert festő lett később -, teljes mértékben átadta magát a világegyetem csodájának. Így írta a le a látványt:

A Földről az égboltot és a csillagokat felhőtlen éjszakán ragyogónak látjuk. Ez a ragyogás azonban össze sem hasonlítható azzal, amely a kozmoszban tárul elénk. A csillagos égboltnak még a fekete színe is rendkívüli, olyan, mint a sűrűn felvitt tus, és a csillagok olyan ragyogóak, mintha belülről Volta-ívvel megvilágított kristályok lennének. A Napra egy pillanatra sem tudunk ránézni. Olyan vakító, mintha villamos ívhegesztés lángjába tekintenénk… Földünk azonban csodálatosan szép, különösképpen a tengerek, az óceánok, az erdők hatalmas táblái, a hegycsúcsok és fehér hósapkáik. Azt hiszem, az egész világmindenségben nincs szebb bolygó a Földnél!

Leonov a világűrben lebeg
Fotó: FAI

Miközben Leonov az űrben lebegett, Beljajev a társához képest egy helyben tartotta a Voszhod-2-őt. Ennek ellenére Leonov ötször a kabinnak ütközött, de nem sérült meg. 

Leonov történelmi űrsétáját élőben közvetítette a szovjet tévé, egészen a visszatérésig. A 12 perces művelet hibátlannak tűnt mindenki számára, de már a kezdetekor is volt nehézség. 

Ahogy Leonov beszámolt róla, a szkafandere túlságosan felfújódott, és megnehezítette a kozmonauta mozgását. 

Ezért nem érte el a combjára helyezett kioldógombot ahhoz a kamerához, amelyet a mellkasára rögzítettek, és amellyel magát az űrhajót kellett volna filmeznie. A felvétel hiánya, bár kellemetlen volt, nem jelentett veszélyt. Ami viszont ezután következett, nagyon is. 

A történtekre csak tíz évvel az űrrepülés után derült fény. 

Egy hajszálon múlt Leonov élete

A 12 perces séta után Leonovnak vissza kellett térnie a légzsilipbe. Már az nagy erőfeszítést igényelt tőle, hogy az egyik kamerát, benne az értékes filmtekerccsel, be tudja tuszkolni a légzsilipbe. Az űrruhája ugyanis ekkorra már teljesen merevvé vált. 

A grafika azt mutatja, mekkora nyílásba kellett volna beférnie Leonovnak
Fotó: Curious Droid

Amikor saját maga próbált bemászni a 120 centi átmérőjű zsilipbe, a begyakorolt megoldással, lábbal előre nem fért be a csőbe a felfújódott szkafander miatt. Ezért megfordult, hogy a fejével előre haladjon, és így valóban be is jutott a Volga nevű zsilipbe. Bent azonban meg kellett fordulnia ahhoz, hogy bezárja a zsilip külső ajtaját. 

Ez a művelet nem sikerült, mert a túlságosan felfújódott űrruha merev és rugalmatlan lett, és lehetetlenné tette, hogy össze tudjon görnyedni. Leonov fejjel előre a csőben ragadt. 

Olvasóink el tudják képzelni azt a lelki terhet, amit ez a klausztrofób helyzet jelenthetett a kozmonauta számára. Se előre, se hátra. 

Nem volt más lehetőség, Leonovnak csökkentenie kellett a belső nyomást, vagyis levegőt kellett kiengednie a szkafanderből. Ezt tiltotta a szabályzat, de muszáj volt megtennie, különben a világűrben reked. 

Leonov megnyitotta a szelepet, de hiába engedett ki valamennyi levegőt az űrruhából, az még mindig túl merev volt, ezért tovább kellett csökkentenie a nyomást. 

Ez persze azzal a kockázattal járt, hogy elfogy a levegője, és hogy fellép nála a búvároknál ismerős keszonbetegség, más néven dekompressziós betegség. Ez a környező nyomás gyors változásakor következik be, amikor a vérben nitrogénbuborékok keletkeznek. Leonov kénytelen volt vállalni a kockázatot, és érezte is a keszonbetegség jeleit, de nem jelentette a rosszullétét a földi irányításnak. 

Alekszej Leonov majdnem meghalt a felfújódott szkafandere miatt
Fotó: ESA

Mint később kiderült, a zsilipben majdnem szívrohamot kapott a megerőltetéstől és a stressztől. 

A kapszulában Beljajev állítólag szintén a legborzalmasabb, végső esetet mérlegelte, vagyis azt, hogy az előírt szabályok szerint leválassza az űrhajóról a légzsilipet Leonovval együtt – a visszatéréshez ugyanis kötelező volt leoldani a felfújt Volgát.

 Az űrprogram vezetői ugyanis úgy kalkuláltak, vagy mindkét űrhajós meghal, vagy csak az egyikük, és a másik vissza tud térni a földre. A kettős veszteségnél még mindig jobb, ha az egyikük életben marad.

Úgy tudni, erre az esetre Leonovnál volt egy méregkapszula, hogy ne élje meg a végtelen űrben sodródást, amíg el nem fogy a levegője. Végül azonban Leonovnak egy utolsó erőfeszítéssel sikerült megfordulnia, és be tudta zárni a zsilipkamra külső ajtaját.

Majdnem Föld körüli pályán ragadt az űrhajó

Beljajev már letett arról, hogy a társa bejut az űrhajóba, ezért boldogan fogadta Leonovot, aki már nagyon rossz állapotban volt. De hiába örült, a helyzetük még mindig nem volt rózsás, mert kiderült, hogy nem tudják megfelelően bezárni a belső zsilipajtót. Az űrhajósok észrevették, hogy vagy itt, vagy máshol, de szökött a levegő, csökkent a nyomás a kapszulában

További problémát jelentett, hogy a létfenntartó rendszer automatikusan tiszta oxigént engedett a kabin légkörébe, hogy kompenzálja az elszökött levegőt. A tiszta oxigén viszont gyúlékony, amit az amerikai Apollo-1 földi katasztrófája is jelzett. A tragédiáról részletesen beszámolt korábban az Origo. 

A két űrhajós a szűk kapszulában
Fotó: Rosszkozmosz

A szovjet kozmonauták sikeresen leválasztották a légzsilipet, és várták a fékezés megkezdését. Az irányítás időben jelezte is, hogy kezdjék meg a folyamatot, de a rendszer nem lépett működésbe. Vagyis ebben a pillanatban úgy festett a helyzet, hogy az űrhajó Föld körüli pályán ragadt – legalábbis átmenetileg. Aztán megjött a földi parancs a fékezőrendszer beindítására, de a manőver ezúttal sem kezdődött meg. Nem maradt más megoldás, manuálisan kellett fékezniük. 

Az irányítók ekkor már tudták, hogy az űrhajó nem a szokásos térségben, a kazah sztyeppén fog landolni. Úgy számították, hogy kb. 400 kilométer lesz a távolság a megszokott landolási zónától. 

Ahogy az új visszatérést kalkulálták, kiderült, hogy tervezési hiba miatt az új kapszulában nem lehet manuálisan végrehajtani a visszatérő manővert, ha a pilóta be van kötve. Ugyanis amíg a Vosztoknál az űrhajó pozíciójának megállapítására szolgáló Vzor periszkóp nézőkéje épp az űrhajós előtt volt, a kezelőszervek pedig a keze mellett, a Voszhod átépítésekor ezek messzire kerültek egymástól.

Ezért mindkettejüknek ki kellett kötniük magukat az ülésből. Leonovnak az ülések alatti szűk résbe kellett befurakodnia, hogy a pilótának, Beljajevnek legyen helyen odalebegni a Vzor periszkóphoz, ahol ellenőrizhette az űrhajó pozícióját. Utána mindkettejüknek vissza kellett kecmeregniük az üléseikbe, bekötni magukat, és Beljajev csak ekkor indíthatta be kézzel a fékezést. Mindez 46 másodpercig tartott. 

Mindezek következtében tehát közel egy perccel a tervezetthez képest kezdett fékezni a Voszhod-2, ez pedig azzal járt, hogy a számított új ponttól további 2 ezer kilométerrel távolabb ért földet a kabin, az Urál-hegység megközelíthetetlen vadonjában, 170 kilométerre a legközelebbi nagyvárostól. 

Az űrkutatás történetének első kézi vezérlésű leszállása tehát sikeres volt, de még nem értek véget a kozmonauták megpróbáltatásai. 

Ismét majdnem katasztrófa történik 

Az Urál erdejében földet ért űrhajó
Fotó: Space Facts

Az űrhajósok kinyitották az ajtót, amit viszont nem lehetett visszazárni, így a kabin lassan kihűlt. Szerencsére „csak” mínusz 5 fok volt a hőmérséklet, így a kozmonauták nem fagytak meg. A kutató-mentő helikopterek 4 óra múlva megtalálták őket, de a sűrű erdőben lehetetlen volt a leszállás- Az egyik helikopternek sikerült 5 kilométerrel távolabb landolnia, de a mentők az erdőben nem találták meg a kapszulát. Ezért a helikopterek a levegőből meleg ruhát és élelmet dobtak le Leonovnak és Beljajevnek. 

A két űrhajós a megmentőikkel
Fotó: Rosszkozmosz

Éjszaka farkasok közelítették meg a kabint, ahova a ledobott takarókkal és téli ruhákkal behúzódtak az űrhajósok. Másnap egy kutató-mentő csapat többórás küzdelem után, sítalpakon megérkezett a helyszínre. A mentők megállapították, hogy túl veszélyes lenne egy helikopterről csörlővel kiemelni az űrhajósokat az erdőből, ezért úgy döntöttek, hogy még egy éjszakát ott kell tölteniük. A mentők hatalmas tüzet raktak, így kissé kellemesebben teltek az órák. Beljajev és Leonov végül harmadnap, síelve jutott el egy olyan tisztásra, ahol fel tudta venni őket a helikopter. 

Beljajev az erdőben, miután a kutató-mentők megtalálták az űrhajót
Fotó: Rosszkozmosz

Az amerikaiak átveszik a vezetést az űrversenyben

A Voszhod-2 látszólag sikeres űrrepülés volt, a valóságban azonban kudarcnak bizonyult. Alig két hónappal később, 1965. június 3-án Edward White amerikai asztronauta űrsétát hajtott végre, a Gemini-4 fedélzetéről. Augusztusban a Gemini-5 idótartam-rekordot állított fel, és majdnem 8 napot töltött a kozmoszban. Decemberben a Gemini-6A és Gemini-7 egymás közelébe manővereztek, ami addig a szovjeteknek nem sikerült, sőt, a Gemini-7 majdnem két hetet töltött az űrben.

Az amerikai előny még nagyobb lett, amikor 1966-ban meghalt a szovjet űrkutatás legfontosabb szereplője, Szergej Koroljov. 

Armstrong után Buzz Aldrin is a Holdra lép 1969. július 20-án, a Nyugalom Tengerén
Fotó: NASA 

1969. július 20-án az Apollo-11 leszállóegysége, a Sas nevű holdkomp landolt a Holdon, a fedélzetén Neil Armstronggal és Buzz Aldrinnal. 

A szovjetek csak az 1970-es és 1980-as években törtek ismét előre, amikor már megbízhatóan működött a Szojuz űrhajó és a Szaljut űrállomások rendszere. 

Az alábbi, orosz nyelvű videóban eredeti filmfelvételeket is láthatnak a világ első űrsétájáról.