Egy ember nem volt hajlandó aláírni a koreai fegyverszünetet

Vágólapra másolva!

A koreai a hidegháború egyik legforróbb konfliktusa volt. A harcok során az amerikai katonai vezetés többször is érvelt az atombomba bevetése mellett, amely minden bizonnyal még közelebb sodorta volna az emberiséget a harmadik világégéshez. A hadakozást elkezdeni sokkal könnyebb volt, mint lezárni, ugyanis a fegyverszüneti tárgyalások több, mint két évig tartottak.

Múlt-kor

Vágólapra másolva!

háború koreai háború Koreai-félsziget Szovjetunió Egyesült Államok

A második világháborút követően a Koreai-félszigetet az Egyesült Államok és a Szovjetunió két megszállási övezetre osztotta fel a 38. szélességi foknál. Ennek megfelelően északon egy kommunista berendezkedésű, délen pedig az amerikaiak által támogatott kormány alakult. Mindkét régió szerette volna egyesíteni az országot, és a kezdeményezést az előbbiek vették a kezükbe.

Gyors sikerekből patthelyzet

A Szovjetunió és Kína támogatását élvezve 1950 júniusában Kim Ir Szen vezetésével megindultak a csapatok, hogy erőszakkal foglalják el a déliek által ellenőrzött területeket. A támadás mindenkit váratlanul ért, ezért Kim katonái gyors sikereket értek el. Szeptemberre már szinte az egész félszigetet elfoglalták, úgy tűnt, a háború eldőlt.

Múlt-kor cikk, Múlt-korcikk, 07.27., koreai fegyverszünet, koreaifegyverszünet — az ENSZ fegyverszüneti delegációja
Fotó: Forrás: Wikimedia - By US Navy

Az ENSZ és az Egyesült Államok nyújtotta segítséggel viszont hamar fordult a kocka, és pár hónap alatt bevették az északi fővárost, Phenjant is. Az eszkalálódó konfliktusba Kína is bekapcsolódott „önkéntes” harcosaival az északiak oldalán, így az erőviszonyok egyre inkább kiegyenlítődtek.

A harcoló felek a 1951-ben ugyanannál szélességi foknál néztek farkasszemet egymással, ahol korábban a két régió közötti határt húzták meg. A rettenetes pusztítással és rengeteg áldozattal járó háborút már egyik oldal sem akarta igazán folytatni. Júliusban került sor az első tárgyalásokra a mai Észak-Korea területén fekvő Keszongban.

A meglepően gördülékenyen folyó tanácskozás egy ponton feneklett meg, ez pedig a hadifoglyok kérdése volt. Az Egyesült Államok és az ENSZ ragaszkodott hozzá, hogy mindenki szabadon dönthessen arról, melyik országba kíván visszatérni a háború végeztével.

Ezzel szemben Kína vezetője, Mao Ce-tung ragaszkodott hozzá, hogy a katonákat az eredeti hazájukba küldjék vissza. A tárgyalások ezen a holtponton képtelenek voltak túllendülni, ezért tovább folytatódtak a harcok.

Az újabb tűzszüneti tapogatózások november végén kezdődtek meg. Jelentős eredményeket az 1952-es év sem hozott, továbbra is a fegyvereké volt a főszerep. 1953 márciusában komoly változás történt a Szovjetunió és számos kommunista ország életében.

Sztálin halálával ugyanis némi enyhülést mutatkozott a politikában, amely hatással volt a Koreában dúló háborúra is. A szovjet vezetés is a harcok mihamarabbi befejezését szorgalmazta, amely elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy érdemi eredmények születhessenek.

A déliek nem írják alá

Az immár Panmindzsonban zajló tanácskozás 1953. július végén érte el célját. A lényegében két évig tartó egyeztetések alatt a felek több, mint 150 alkalommal ültek tárgyalóasztalhoz, mire megegyezésre jutottak.

A fegyverszünet feltételeit rögzítő dokumentumot egyedül Li Szin Man, Dél-Korea első elnöke nem volt hajlandó aláírni. Szemei előtt egy egységes Koreát látott, amely az ő vezetésével épül újra a háború borzalmaiból.

Ez az álom nem valósult meg sem akkor, sem a későbbiek folyamán. Az egyezményt az ENSZ, az északi Koreai Néphadsereg és a Kínai Népi Önkéntes Hadsereg képviselői látták el kézjegyeikkel. A két ország közötti feszültség napjainkig is eleven, hiszen formális, a háborút végleg lezáró békeszerződés azóta sem született.