Szinte minden japán katona odaveszett a Saipanért vívott csatában

1944 nyarára az amerikai haditengerészet egyértelmű fölénybe került a Csendes-óceánon Japánnal szemben. A kezdeti japán előny Pearl Harbor után fokozatosan csökkent, amikor pedig már szinte teljesen elfogytak a veterán pilótáik, egyáltalán nem tudtak versenyezni ellenségükkel. Végső soron ez is közrejátszott a Marina-szigetek és Saipan amerikai elfoglalásában, ám a szárazföldi erők így is sok nehézséget okoztak fanatikus ellenállásukkal.

Tokió karnyújtásnyira

A második világháború 1944 júniusában a csendes-óceáni hadszíntéren is fordulóponthoz érkezett. Miután az Egyesült Államok elfoglalta a térség középső részét, céljául tűzte ki a Marina-szigetek elfoglalását is. 

A japánok különösen aggódtak a szigetcsoport miatt, hiszen innen már a B-29-es bombázók elérték volna Tokiót is.

A japánok helyzete 1943 novemberétől egyre csak romlott. Mintegy 1500 kilométert feladva vonult vissza flottájuk – így az amerikaiak már igencsak várták velük az összeütközést – és új védelmi vonalat építettek így ki Új-Guineától Palaoson át egészen a Mariana-szigetekig. Az USA hadserege a szigetcsoport három helyszínén (Saipan, Tinan és Guam) is partraszállást tervezett.

Egy japán sem adta meg magát

A Forager („gyűjtögető”) hadműveletre keresztelt akció során az amerikai támadóerő mintegy 525 víziegységből állt, ami nagyjából 127 ezer embert szállított. A partraszállás előkészítését június 15-én kezdték meg Guam szigetén. A Saipanon állomásozó Josicugo Szaito tábornoknak csupán 20-30 ezer ember, némi nehéztüzérség és 150 repülőgép állt rendelkezésére, ezen túl a kedvező terepadottságokra és arra a reményre támaszkodhatott, hogy a császári flotta időben a segítségére siet. 

A támadás június 14-én éjszakai bombázásokkal kezdődött, amiben a Mariana-szigetek leszállóhelyeit semmisítették meg elsőként, amiben több, mint 120 japán repülő is elpusztult. 

Másnap még csak a hajók lőtték a partvonal védelmi állásait, és a partraszállás csak 16-án indult el. Ugyan a japán nehéztüzérség hatékony védelmi harcot folytatott, mégsem tudta teljesen megállítani az amerikai katonákat, akikből már 20 ezer tartózkodott délutánra a szigeten. 

az amerikaiaknak számos, kis barlangokban kialakított bunkeren kellett túljutniuk
Fotó: By Signal Corps Archive from Ireland and United States - commons.wikimedia.org

Másnap hajnalban Szaito üzenetet küldött Tokióba, hogy ellentámadást fog indítani, de a kevés harckocsival támogatott, kardokkal rohamozó japán katonákat az amerikai hajók tüze visszavonulásra késztette. 

Ekkor megérkezett a császári flotta is, amely ugyan számban erősen alulmaradt az amerikai erőkhöz képest, a japánok mégis bíztak könnyebb repülőgépeik nagyobb hatótávolságában. 

A számítások nem váltak be, ugyanis június 19-én megkezdődött a Filippínó-tengeri ütközet (ennek előzménye, hogy a Yap és Palaos szigetén lévő japán repülőket át akarták csoportosítani Guamra), amelyben az USA haditengerészete csekély, de a japánok annál jelentősebb veszteségeket szenvedtek. (Az amerikai katonák az egész harcot az otthoni „pulykavadászathoz” hasonlították.)

A japán hajóhad egyik parancsnoka, Ozawa tengernagy erről nem értesült és másnap reggel ő is támadást indított. A támadók egy részét az amerikai vadászgépek, másikat a légvédelem lőtte le. Kilenckor újabb támadást kezdeményezett, ám ez is csekély amerikai és magas japán veszteségekkel járt. 

Egyenlőtlen veszteségek

Az ütközetben a japánok 3 hajót és 600 repülőt, míg az amerikaiak csak 123 repülőgépet vesztettek, és ez a vereség a szárazföldi csata kimenetelét is eldöntötte végül. Szaito utasítást adott arra, hogy az utolsó töltényig harcolni kell, és az erős japán ellenállás miatt az amerikai csapatoknak minden lépésnyi földért véres harcot kellett vívniuk. A lőszer elfogytával Szaito kiadta a parancsot az utolsó rohamra. Sok japán katona késsel vagy bottal indult erre, míg maga a tábornok szeppukut követett el. A legnagyobb tragédiával július 9-én szembesültek az amerikaiak, amikor a japán civilek gyermekeikkel a 300 méter magas Morubi szikláról a mélybe vetették magukat, hogy a fogságot elkerüljék.

a támadóknak minden lépésért keményen meg kellett küzdeniük
Fotó: By National Archives 80-G-238044 - commons.wikimedia.org

Saipan elfoglalásával lezárult a Forager hadművelet legfontosabb része, a teljes befejezés Guam augusztus 10-i elfoglalásával következett be. 

A saipani harcok során az amerikaiak 16 ezer katonát vesztettek, míg a japán emberveszteség itt (a sebesülteket, hadifoglyokat és az öngyilkosságot elkövetőket is beleértve) 100%-os volt. 

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.