Hernán Cortést 1518 körül nevezték ki az expedíció élére, amelynek célja az Újvilág felfedezésének folytatása és meghódítása volt. Időközben Diego Velazquez kubai kormányzó le akarta váltani az eltökélt kalandort a vezetői posztról, ő végül a parancs ellenére hajóival mégis elindult. A csapatán kívül segítségére volt egyMarina nevű helyi bennszülött is, aki beszélte az őslakosok nyelvét.
Maroknyi hódító
Cortés mindent egy lapra tett fel. Megérkezését követően hajói mellett kapcsolatát a felettesével is felégette maga mögött. Az út immár csak egy irányba vezetett: az amerikai kontinens szíve felé.
A párszáz fős sereg már az Azték Birodalom határterületein konfliktusba keveredett a helyiekkel. Rövid tárgyalás után sikerült meggyőzni a vezetőiket, hogy az igazi ellenség nem a fehér ember, hanem az őket uraló aztékok.
A tlaxcalanok törzse egyes becslések szerint több ezer harcossal csatlakozott az aranyra éhes konkvisztádorokhoz. A tekintélyes had fosztogatva és szinte akadálytalanul érkezett 1519 novemberében a birodalom szívébe, Tenochtitlánba.
Az európaiakat szívélyesen fogadták, pazar vendéglátást rendeztek a tiszteletükre. Egy óvatlan pillanatban azonban a ravasz hódítók túszul ejtették II. Moctezuma azték uralkodót, aki rövid idő után kötélnek állt, és teljesítette az idegenek kívánságait.
1520 elején egy újabb spanyol sereg közelítette meg a mai Mexikó partjait. Velazquez ugyanis megelégelte Cortés engedetlenségét, és parancsba adta az elfogását.
A becsvágyó kalandor ezen a ponton sem tervezte feladni nagyszabású terveit, miszerint ő fogja irányítani az újonnan létrejövő gyarmatbirodalmat. Egy kis helyőrséget hátrahagyva csapataival elindult legyőzni a kormányzó embereit.
Az összecsapás Cortés győzelmével zárult, aki felajánlotta a csatlakozás lehetőségét az újonnan érkezőknek. A mesés kincsekkel kecsegtető kalandra természetesen sokan igent mondtak. A Tenochtitlánba visszatérő harcosok a korábbi békés városhoz képest ostromközeli állapotban találták magukat.
A városban maradt spanyolok valószínűleg félreértették egy közelgő azték esemény előkészületeit, és életüket féltve inkább ők kezdtek öldöklésbe. Az ünneplő lakosság körében esztelen mészárlást rendeztek, ami érthető módon felbőszítette a település lakóit.
Szökés a kincsekkel
Bár a júniusban visszatérő Cortés és emberei sikeresen csatlakoztak az ellenséges légkörben magukat elbarikádozó többi konkvisztádorhoz, de sokáig nem volt nekik sem maradásuk.
A túszként fogva tartott Moctezuma mindeközben elveszítette népe bizalmát és megtagadták neki az engedelmességet. Ilyen körülmények között a hódítóknak nem maradt más lehetőségük, mint elhagyni a birodalom szívét.
Az ellenség gyűrűjéből azonban közel sem látszott olyan egyszerűnek a menekvés. A Texcoco-tó szigetén fekvő Tenochtitlánt csupán néhány út kötötte össze a szárazfölddel, amelyek így könnyű célponttá tették a menekülőket.
Az európaiak összeszedtek minden mozdítható aranyat, és az éj leple alatt elindultak a városból kivezető egyik töltésen. A sötétség homálya ellenére észrevették őket, és hatalmas öldöklés kezdődött.
A minden irányból támadó őslakosoknak rengetegen áldozatul estek. Sokan egyensúlyukat vesztve, kincseikkel együtt fulladtak bele a tó vizébe, másokkal pedig az azték fegyverek végeztek.
A kitörés során meghalt spanyolok számát több százra, a velük szövetségben álló tlaxcalanok veszteségét pedig ezresre becsülik. A borzalmas véráldozatot követelő akciót a konkvisztádorok a bánat vagy a fájdalmak éjszakájának keresztelték el.
Az eltökélt hódítók később rendezték soraikat, és 1521-ben visszatértek a városba, amelyet több hónapnyi kemény ostrom után foglaltak el. Az Azték Birodalom ezzel végleg elbukott.
További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.