A legnagyobb veszélyek, amelyek a tengerparton leshetnek ránk

Viharos tenger. A víz számos veszéllyel járhat főleg azok számára, akik felelőtlenek vagy gondatlanok

Fotó: unsplash.com

A nyári szünet idején rengetegen kerekednek fel, hogy a szabadságukat valamelyik közelebbi vagy távolabb eső tengerparton töltsék el. Azt, hogy egy-egy partszakasz jelent-e potenciális veszélyt a fürdőzők számára, számos tényező, így többek között az árapály-periódus, a tengerjárás ereje, a parti áramlási rendszerek, az adott partszakasz jellege és mélységviszonyai, illetve nem egyszer a helyi tengeri állatvilág határozza meg, amelyek jellemzően szoros összefüggésben is állnak egymással.

Ami mindenkinek először jut az eszébe, ha bemegy a vízbe: vannak-e itt cápák?

A tengerparton üdülők részéről gyakran az szokott lenni az első kérdés, hogy az adott partszakaszon élnek-e az emberre veszélyes nagy testű tengeri ragadozók, jellemzően cápák. Noha ez az aggodalom meglehetősen túldimenzionált, hiszen éves átlagban a világtenger egészén csak alig 60-100 úgynevezett nem provokált cápatámadás történik, amiből 5-10 végződik halálos eredménnyel - ez pedig ahhoz a sok százmillió emberhez képest, akik évről évre felkeresik a tengerpartokat egyáltalán nem tekinthető szignifikáns számnak-, mégis, vizsgáljuk meg ebből az aspektusból ezt a sokakat foglalkoztató kérdést. 

Adriai tájkép. A tengerre készülők közül sokan a cápáktól tartanak a leginkább
Fotó: Wikimedia Commons

A cápatámadási statisztikák szerinti első helyen az Amerikai Egyesült Államok néhány – a turizmus szempontjából különösen frekventált – partvidéke áll. Tavaly összesen 36 nem provokált cápatámadás történt az amerikai vizeken, a legtöbb, szám szerint 16 Floridában. 

A széles homokos strandjairól méltán népszerű Hawaii-szigeteken is relatíve gyakoriak a nem provokált cápatámadások,

2023-ban 8 ilyen esetet jegyeztek fel, amiből egy végződött halállal. Az ugyancsak felkapott kaliforniai partvidéken pedig kettő balesetet regisztráltak, amiből egy szintén halálos kimenetelű volt. A második helyen Ausztrália nyugati partvidéke, Perth és térsége, illetve a keleti oldalon Új-Dél-Wales, valamint Queensland tartomány fürdőzésre és szörfözésre kiválóan alkalmas homokos partszakaszai és öblei állnak. 

A legtöbb halálos kimenetelű eset a nagy fehér cápa számlájára írható
Fotó: Elter Tamás

Az elmúlt évek cápatámadási statisztikái szerint ezekben a régiókban regisztrálták a legtöbb Ausztráliában történt nem provokált és halállal végződő agressziót, 

aminek elsősorban szörfösök váltak az áldozataivá. 

Az International Shark Attack File – az egyik legjobban feldolgozott adatbank – nyilvántartása szerint 2023-ban a érintett ausztrál partszakaszokon 15 nem provokált támadás történ, amelyből négy végződött halállal. A magyar nyaralók számára a tengerparti üdülések elsődleges célpontjai a Földközi-tenger, illetve ezen belül az Adria, valamint Európán kívül a Vörös-tenger egyiptomi partszakasza. 

A cápatámadások szempontjából ezek a vizek, elsősorban a mediterrán tengerpartok, csak nagyon alacsony kockázatot jelentenek. 

A Földközi-tengeren 1989 februárjában történt az utolsó halálos kimenetelű cápatámadás. Az olaszországi Baratti-öbölben egy helyi illetőségű és magányosan merülő légzőkészülékes búvár vált nagy fehér cápa támadás áldozatául. 

Egy közel hat méter hosszú nagy fehér cápa, amit Olaszország  partjainál fogtak ki 1981-ben 
Fotó: Victor Lin

Az Adriai-tenger horvátországi partszakaszán 1974. augusztus 10-én történt a mindeddig utolsó halálos kimenetelű cápatámadás, Omis partjainál. Az áldozat, a német állampolgárságú Rolf Schneider légzőcsővel búvárkodott a part közelében, amikor egy öt méter hosszúságúra becsült nagy fehér támadt rá, halálosan megsebesítve a férfit. 

A horvát Adrián az utolsó dokumentált cápatámadás 2008. október 7-én történt Vis szigetén. 

Négy szlovén légzőcsöves búvár a parttól 20 méter távolságra szigonypuskával vadászott az 5-6 méter mély vízben, amikor egyikükre, a 43 éves Domjan Pecekre váratlanul egy 4,5-5 méter körüli nagy fehér cápa támadt rá. A férfi, noha az egyik lábát elvesztette a támadásban, de túlélte a provokált agressziót. Az Adriai-tengerben a fürdőzőkre fokozott kockázatot jelentő nagytestű fajok, elsősorban a fehér cápa (Carcharodon carcharias), továbbá a heringcápa (Lamna nasus), valamint a röviduszonyú makó (Isurus oxyrhincus) extrém ritkának számítanak.

Az Adriai-tengerből kifogott rekordméretű nagy fehér cápa
Fotó: Victor Lin

A magyarok között az elmúlt években különösen felkapottá vált Egyiptom vörös-tengeri partszakasza. A Vörös-tengert a mediterrán vizekhez hasonlóan a viszonylag alacsony kockázatú területekhez sorolják a szakemberek a cápatámadások szempontjából. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy az elmúlt években több halálos kimenetelű incidens is történt az egyiptomi vizeken. Tavaly, 2023-ban kettő esetet regisztráltak, amelyből az egyik halállal végződött. Ezt megelőzően 2022-ben, illetve 2018-ban történt halálos kimenetelű cápatámadás Egyiptomban, mindkét esetben fürdőző volt az áldozat. 

Tigriscápa (Galeocerdo cuvier)
Fotó: Elter Tamás

A Vörös-tenger egyiptomi partszakaszán elsősorban az itt honos tigriscápa (Galeocerdo cuvier), az óceáni fehérfoltú cápa (Carcharhinus longimanus), valamint a röviduszonyú makó jelent potenciális kockázatot. Azt, hogy hogyan kerülhetjük el a még oly ritka cápatámadásokat, illetve mit tehetünk a kockázatok csökkentésére, korábban már itt, az Origo hasábjain is írtunk.

Akkor menjünk úszni lehetőleg, ha eljött a dagály ideje

Noha kétségtelenül a cápaveszély szokta felkelteni a legnagyobb érdeklődést, de ennél sokkal gyakoribbak az előzőnél jóval „prózaibb”, ám lényegesen nagyobb kockázatot jelentő potenciális veszélyek az egyes tengerpartokon. Ilyenek például a különféle hidrodinamikai eredetű jelenségek, mindenekelőtt az alattomos áramlatok, a hullámzás, vagy az árapály. A víz mozgását több tényező is befolyásolja, ezek között meghatározó jelentőségű a szél, a tengerjárás, illetve a part típusa és az aljzat szerkezete. Az erős áramlatok, a felerősödő szél nyomában feltámadó hullámzás, és a partvonal jellege egyaránt különféle veszélyek forrásává válhatnak a fürdőzők számára. A partvidéket a part szerkezete alapján két nagyobb típusra bonthatjuk. A fürdőzők között a úgynevezett neutrális partvidék, a széles és lapos, enyhén mélyülő, többnyire homokos partszakaszok a legnépszerűbbek, amelyek sokkal biztonságosabbnak látszanak, mint a meredek, sziklás falú és hirtelen mélyülő abráziós partszakaszok. 

Abráziós part
Fotó: Fotó: Pixabay

A tengerjárást, vagyis az árapályjelenséget, a tenger szintjének periodikus emelkedését és süllyedését a Hold, kisebb részt pedig a Nap gravitációs hatása okozza. Dagálykor a vízszint emelkedik, a tenger”előrenyomul” és a víztömeg a part felé áramlik. A dagályperiódus idején a part felé mozgó áramlatok alakulnak ki, a dagály tetőzésekor – szélcsendes időben - pedig rövid időre megáll a víz mozgása. 

Amikor elkezdődik az apály, a vízszint csökkenni kezd, a víztömeg pedig visszafelé mozog, és a nyílt tenger felé haladó áramlatok alakulnak ki.

Azt, hogy ezek mennyire erősek, igen nagymértékben meghatározza, hogy óceáni vagy melléktengeri területről van-e szó, illetve, hogy milyen a part struktúrája. Az óceáni partvidékeken erősebb a tengerjárás, ezért jóval nagyobb a dagály és az apály szintkülönbsége, valamint a víz ezzel összefüggő hidrodinamikája is.

Apálykor szárazra került sziklák, feketekagyló-telepekkel
Fotó: World Ocean

Az úgynevezett földközi típusú melléktengereken, amelyek mélyen benyúlnak a szárazföldre és jellemzően csak keskeny szorossal kapcsolódnak a nagyobb óceáni medencékhez, az árapály szintkülönbsége sokkal alacsonyabb, mint az óceáni partokon. Ilyen típusú melléktenger például a Földközi- és a Vörös-tenger, valamint a Perzsa-öböl. Amíg az óceáni partvidékeken az árapály átlagos szintkülönbsége 4-8 méter közötti, addig például a Földközi-tengeren ez az érték – szintén átlagosan - csak 60-80 cm között ingadozik. 

A tengerjárást, vagyis az árapályjelenséget legnagyobb részt a Hold gravitációs hatása okozza
Fotó: : ABC.net.au

Ám az apály keltette áramlatokat még alacsony árapályszintnél is jelentősen felerősítheti, ha a visszahúzódó víz keskeny csatornákon vagy szűk szorossal rendelkező öblökön át vonul vissza a nyílt tenger felé. Ha egy óvatlan fürdőző belekerül egy ilyen, a nyílt tenger felé húzó apály-áramlatba, és pánikba esik, könnyen súlyos veszélybe kerülhet.

Sokkal veszélyesebb, mint az összes cápa: a szívóáramlat

Különösen alattomosak és veszélyesek az úgynevezett szívóáramlatok, amelyek jellemzően a fürdőzők számára oly népszerű lapos, homokos neutrális partvidékeken alakulhatnak ki. 

A szívóáramlatok felelősek a tengerparti nyaralóhelyeken bekövetkezett fulladásos halálesetek 60 százalékáért. 

A szívóáramlat egy viszonylag keskeny és a nyílt tenger felé irányába mozgó erős áramlás. Noha roppant veszélyessé válhat, mégis viszonylag könnyű azonosítani még azt megelőzően, hogy bemennénk a vízbe. Ha egy olyan vízfelületet látunk, ahol a hullámok nem törnek meg, hanem látszólag nyugodt a víz, akkor a legnagyobb valószínűséggel egy szívóáramlattal lehet dolgunk. Ha a homokos tengerparton állva a tenger felszínén észreveszünk egy a partra merőleges irányú és a környezeténél világosabb, általában zöldes színű vízfelületet, akkor szintén szívóáramlatot észlelhetünk.

Szívóáramlatok a lapos és széles tagolatlan partvidékeken alakulhatnak ki a leggyakrabban
Fotó: Elter Tamás

Ha a tenger felszíne nyugodt, de a vízbe benyúló mólók vagy hullámtörők környékén kavargó, örvénylő vizet észlelünk, akkor ugyancsak szívóáramlatot fedezhettünk fel. 

Érdemes megfigyelni a felszínen úszó tengeri hínárfoszlányok vagy az aljzatról leszakadt moszatcsomók, továbbá a sodródó törmelék mozgásának irányát is; 

ha ezek a parttól elfelé tartanak, ez szintén szívóáramlatra utaló jel. Ott, ahol bármi ehhez hasonlót tapasztalunk, ne menjünk a vízbe. Ha valakit már úszás közben ragad el a szívóáramlat, a legelső és legfontosabb dolog, hogy ne essünk pánikba. Soha ne kíséreljük meg az áramlattal szemben való kiúszást, mert az erőlködéstől idő előtt kifulladhatunk, ezután pedig a víz már megállíthatatlanul kisodor bennünket a nyílt tengerre. Mivel a szívóáramlatok mindig a partra merőlegesen mozognak, az a legjobb megoldás, ha a partvonallal párhuzamosan kezdünk el úszni, mert ez a legbiztosabb módja annak, hogy kikerüljünk a jellemzően nem túl széles szívóáramlatból.

Szél és hullámzás; vegyük nagyon komolyan mindkettőt!

Ugyancsak potenciális kockázatot jelenthet a fürdőzőkre a szél és a hullámzás ereje. E két jelenség nagyon szorosan összefügg egymással; a hullámzást ugyanis a szelek keltik. A levegő és a víz sűrűsége eltér egymástól, a víz sűrűsége mintegy 840-szerese a levegőének. Amikor a szél a vízfelület határával érintkezik, mozgásba hozza a vízmolekulákat. Minél erősebb a szél, a vízmolekulák körkörös mozgása is egyre gyorsabbá válik, és a felszín fodrozódásából először kisebb, ha pedig a szél tovább erősödik, egyre nagyobb hullámok keletkeznek. A hullámok magasságát a hullám legmagasabb és legmélyebb pontja, a hullámhegy és a hullámvölgy közötti távolsággal adjuk meg. Noha a partról nézve úgy tűnhet, mintha egy-egy hullám a maga fizikai valóságában haladna felénk, de valójában a vízmolekulák helyben végeznek körkörös mozgást, csak a mozgási energiájukat adják le a szomszédos molekuláknak, amitől ezek is mozgásba lendülnek, szintén tovább adva az energiát.

A hullámverésben hatalmas energia lakozik
Fotó:  AFP/Glyn Kirk

Amikor az aljzat emelkedni kezd, vagyis lecsökken a mélység, a hullám alján lévő víz mozgását a tengeraljzat lefékezi. A hullám teteje, ami a tehetetlenségi erő hatására ilyenkor nagyobb sebességgel mozog, átbukik, és így jön létre a hullámtörés. Minél nagyobbak a hullámok, ezzel arányosan  a hullámtörés is egyre erősebbé válik, ami komoly veszélyforrást jelenhet az ezen áthaladni akarók számára. 

A hullámban felhalmozódó mozgási energia ugyanis nagyon erős, ami miatt a hullámtörés könnyen maga alá gyűrheti az úszót. 

Fokozott kockázatot jelent a felerősödő hullámzásban való vízbemenetel - és még inkább a kijövetel-, a sziklás, abráziós partszakaszokon. A hullámzás a meredek parton a szikláknak csapódva törik meg, és így adja le az energiáját. Ezzel az elementáris erővel szemben még egy tapasztalt úszó is tehetetlen, ha pedig a hullámverés valakit az éles szikláknak csap, abból nagyon súlyos sérülés, sőt halál is származhat. 

Az erős hullámzás komoly veszélybe sodorhatja az embereket
Fotó: AFP/Sameer Al-Doumy

Ilyen helyzetben nem szabad erőltetni a veszélyes partszakaszon való kijövetelt, hanem – ha lehetséges –, a közelben lévő laposabb, alkalmasabb partszakaszon kell kijönni a vízből. Sziklás parton célszerű a lábat védő strandcipőt, illetve a horzsolások ellen védelmet nyújtó szörfruhát viselni. Ha óceánparton pihenünk, mindig tájékozódjunk a dagály tetőzésének, illetve az apály megkezdődésének időpontjairól. A helyben érvényes árapály-táblázatok könnyen letölthetők az internetről. Ha szeretnénk egy nagyot úszni, ennek időpontját lehetőség szerint mindig a dagály periódusára időzítsük. 

Csak rajtunk múlik, hogy ne váljon rémálommá a tengerparti nyaralás
Fotó: Elter Tamás

Végül, tájékozódjunk folyamatosan az időjárási prognózisról, különös tekintettel a széljárásra, illetve a vihar-előrejelzésekre. Ha kellő körültekintéssel járunk el és mindig a saját határainkon belül maradunk, akkor jó eséllyel sohasem fog rémálommá válni a jól megérdemelt tengerparti nyaralásunk.