A bukás előtt még az érseket is kivégeztette a párizsi kommün

Kommünárok harca

Fotó: Wikimedia Commons

Az elvesztett francia-porosz háború után mindenki kiábrándult a császárság intézményéből. Az állapotokat kommün megszervezésével igyekeztek stabilizálni, ám ennek katonai ereje meglehetősen gyenge volt. A köztársaság hívei azonban kellően erős hadsereggel rendelkeztek ahhoz, hogy a kommünpártiak mintegy 20 ezer áldozatot követelő ellenállását leverjék.

Párizsban a kommün megalakulását egy csúfos katonai kudarc előzte meg. III. Napóleon 1870-ben hadat üzent Poroszországnak és az általa vezetett Észak-német Szövetségnek, ám a szeptember 1-én, Sedannál elszenvedett vereségének híre hullámként söpört végig az országon. Ennek hatására rendkívül gyorsan, csupán három nappal később Párizsban kikiáltották a Harmadik Köztársaságot. A kaotikus viszonyokat átélő francia főváros 1871. január 28-án adta meg magát véglegesen, alig egy hónappal később pedig az Adolphe Thiers által vezetett kormány az előzetes békeszerződést is aláírta. Március 1-én a győztes porosz csapatok bevonultak a városba, és lefegyvereztették, valamint feloszlatták az ott állomásozó francia nemzetőrséget.

A kommün napjai

A monarchista többségű nemzetgyűlés ugyan eleget tett volna a német követeléseknek, de a felháborodott párizsi lakosság ellenállt, és megakadályozta az ágyúk elszállítását. Félve a zendüléstől, a kormány Versailles-ba menekült, Párizs irányítását pedig a nemzetőrség vette át. 

Március 26-án megválasztották a 86 tagú kommünt, amelyben a magyar származású Frankel Leó is vezető szerephez jutott. 

A kommün egyesítette magában a törvényhozást és végrehajtást. 

A kommün kikiáltásának  ünneplése
Fotó: Wikimedia Commons

Párizs egyes kerületeit választott tagokból álló bizottságok irányították, amelyeknek a tagjai felelősségre vonhatók voltak. A megválasztott szervezet vezetése a közrend fenntartásával és a biztonság megóvásával a nemzetőrséget bízta meg. Haladékot adtak a tartozások kifizetésére, bevezették a tízórás munkanapot, az üzemeket a gyárosok kártalanítását követően átadták a dolgozóknak, valamint rögzítették a bérminimumot. Azonban az állam és egyház szétválasztása, a kötelező oktatás bevezetése és az állandó hadsereg felszámolása már túlmutatott a kommün lehetőségein, amelynek ráadásul a katonai túlerővel szemben esélye sem volt a hosszútávú működésre. 

Vérrel táplált köztársaság

A Thiers-kormány a május 10-én, Frankfurtban megkötött békében vállalta, hogy Franciaország lemond Elzász-Lotaringiáról, továbbá ötmilliárd frank hadisarcot is fizet. Ezután a nagyvárosokban működő kommünöket gyorsan felszámolták, sőt, a versailles-i kormány azt is kiharcolta, hogy a poroszok szabadon engedjék a hadifoglyokat, így azok segíthettek a fennmaradó ellenállások leverésében. Patrice de Mac-Mahon marsall (későbbi köztársasági elnök) 130 ezer fős hadserege május 21-én indította a végső támadást, melynek során a katonák gyakorlatilag akadály nélkül nyomultak be a városba. Az ezt követő „véres hét” napjai kegyetlenkedések tömegét hozták magukkal. 

Barikádok Párizsban
Fotó: Wikimedia Commons

A kommünárok kivégezték túszaikat, többek között a párizsi érseket is. 

A lakosság kemény ellenállást tanúsított a katonasággal szemben, házról házra visszavonulva védték a várost. Azonban a túlerő miatt végül megtörtek, az eseményeket pedig eljárások követték. A harcok során elesettek, illetve a rögtönítélő bíróságokon elmarasztaltak száma 20–25 ezerre tehető, míg a kormánycsapatok vesztesége csupán nagyjából 750 fő volt.A konszolidációt követően Thiers augusztus 30-án a Harmadik Köztársaság első elnöke lett, akit tisztségében Mac-Mahon követett 1873-ban. 

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.