A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Kazakhstan
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
NyílNyíl

Lehet, hogy mégsem Afrikában jelentek meg az első emberek?

Madelaine Böhme és Nikolai Spassov az ásatásoknál
Vágólapra másolva!
A szakértők eddigi meggyőződése szerint az emberiség Afrikából származik. Ezt a feltételezést számos lelet alá is támasztja, ám a legújabb kutatások most mégis másról árulkodnak. Lehet, hogy eddig mindent rosszul tudtunk, és valójában az öreg kontinensről, Európából jöttünk? Az emberiség bölcsője – Európa című dokumentumfilm bemutatja azokat az újonnan felfedezett, 7 millió éves leleteket, amelyek kétségbe vonják az utóbbi évtizedek emberfejlődési elméletét. Hazánkban augusztus 2-án 22 órakor debütál a Viasat History műsorán.
Vágólapra másolva!

A GÖRÖG LELET

A mai Görögország területén 7 millió évvel ezelőtt szavannai éghajlat uralkodott, és olyan állatok éltek itt, mint a mai Afrikában. 1944-ben, a II. világháború idején a német geológus, Bruno von Freyberg újabb bunkerek ásása közben egy emberszabású majom állkapocs-csontjára bukkant. /Ezek a maradványok évtizedeken át csak legendaszerűen éltek, míg meg nem találták egy magángyűjteményben. Gazdája anno a következő utasítás kíséretében vette át Freybergtől: „Ez a gyűjteményünk legértékesebb darabja, bánj vele nagyon óvatosan!”/

Madelaine Böhme Jenny csimpánzzal a Schwabenparkban
Fotó: Viasat World

Honnan tudjuk, hogy a görög koponya régebbi az afrikai leleteknél? A választ egy zsiráfcsont adja, amelyet az állkapoccsal együtt találtak meg. A csont belsejében a kutatók megszilárdult üledékre bukkantak, ebben pedig olyan mágneses részecskékre, amelyek a Föld akkori mágnesese mezőjének a lenyomatát kínálták. Eme „paleomágneses ujjlenyomatból” tehát meg tudták állapítani, hogy a Görögországban feltárt állkapocs-csont 7,175 millió éves – régebbi, mint bármilyen, előemberhez kapcsolódó lelet, amit Afrikában találtak!

Madelaine Böhme és Nikolai Spassov az ásatásoknál
Fotó: Viasat World

 

A NÉMET LELET

A görög állkapocs még nem jelentett kizárólagos bizonyítékot arra, hogy az ember Európából jött, de szerencsére nincs egyedül. Az Alpok lábánál, Németország déli részén egy agyagárokból folyamatosan kerülnek elő különböző állatok leletei – köztük a legérdekesebb egy új majomfaja 37 kövülete. A maradványok között van egy hosszú sípcsont, ami arra utal, hogy a gazdája, Udo, aki egy német énekesről kapta a nevét, egyenes térdekkel rendelkezett, a boka szerkezete pedig azt mutatja, hogy a lábait nem mászáshoz, hanem futáshoz használta. Ezzel szemben a singcsontja hosszabb a sípcsontjánál, azaz a karjai is hosszabbak a lábainál, ez pedig a fákon közlekedő emberszabásúak sajátja. Úgy tűnik, Udo egy hibrid volt, ha úgy tetszik, a hiányzó láncszem, amely egyaránt lehetett az elődje a kétlábon járó embernek és utóda a fákon élő emberszabású majmoknak. 

Kiásott fog.
Fotó: Viasat World

 

Udo csontvázának 3D-s rekonstrukciója azt mutatja, hogy hosszú karjai ellenére Udp egyenesen járt, egyenes lábbal és csípővel. Minden jel arra mutat, hogy ő az emberek és a csimpánzok közös őse. És ő európai. De ha az ember Európából származik, akkor hogy volt képes átkelni a könyörtelen Szaharán és benépesíteni Afrikát? A válasz egyszerű: többmillió éves kőzetek tanúsága szerint a Szahara sem volt mindig sivatag. 7 millió évvel ezelőtt por és homok borította, de később egy nedves éghajlatú időszak köszöntött itt be, amikor meghódította a növényzet. Ez az időszak pedig nagyjából egyidős a legrégebbi afrikai leletekkel. Ekkoriban az Európából származó korai ősök könnyen eljuthattak Afrikába a Közel-Keleten keresztül. A kutatás még jelenleg is tart, de eredménye felülírhatja eddig evolúciós tudásunkat.

(Forrás: Viasat World)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!