Egy primitív tutajon szelte át a Csendes-óceánt a norvég kalandor

a kiállított Kon-Tiki Oslóban

Fotó: AFP/ RIEGER BERTRAND

Még a Kon-Tiki expedíció sem győzte meg a kritikusokat Thor Heyerdahl igazáról. Ebből a szempontból akár kudarcként is lehetne értékelni, az út mégis óriási sikerrel zárult: egy aprócska tutajon tettek meg több ezer kilométert, amire képesek lehettek korábban az őslakosok is.

Heyerdahl norvég kutató úgy vélte, a Polinéz szigetvilágot egykor dél-amerikai telepesek népesítették be. 

Tézisét igyekezett a felfedezők leírásaival, mondákkal és művészeti összefüggésekkel is alátámasztani.

A tudományos közösség viszont minden alkalommal lesöpörte az elméletét azzal, hogy a korabeli emberek képtelenek lettek volna a primitív hajóikkal ekkora távolságot megtenni. Heyerdahl megelégelte, hogy mindig ezen a ponton esik kútba a téma tárgyalása, ezért úgy döntött, hogy bebizonyítja az ellenkezőjét. 

Akár az őslakosok

A tudós csapatot toborzott magának, akiknek a társaságában átszelheti a Csendes-óceánt. Elsőként egy tutajt kellett építeniük, amely egyezett az ott élő népek akkori lehetőségeivel. A dél-amerikai kontinensen őshonos balsafatörzset használtak alapnak, amelyek közé fenyőfadeszkákat helyeztek.

Thor Heyerdahl 1955-ben 
Fotó: Wikipédia / Bjørn Fjørtoft - National Archives of Norway / CC BY 4.0

A szerkezetet kenderkötél tartotta egyben. Az árboc mangrovefából, az egyszerű kabin pedig banánlevelekből és bambuszfonatból készült. Fém alkatrészeket egyáltalán nem használtak fel. Szereltek még a tutajra hullámtörőt és kormánylapátot is, de a későbbiek folyamán bebizonyosodott, hogy ezekre nem volt különösebben szükség. 

Az óceán átszelése komoly kihívásnak ígérkezett, ezért az ellátmányról is gondoskodniuk kellett. A tervük alapját az képezte, hogy főleg halászattal fogják az étkezést megoldani, de vittek magukkal édesburgonyát, kókuszdiót és lopótököt is. Természetesen vízre is szükségük volt, amit bambuszcsövekben tároltak. Az útra kész bárkát Kon-Tikinek keresztelték, ami az inka Napisten egyik elnevezése volt. 

Út a végtelenbe

Az expedíció 1947. április végén indult el Peru egyik kikötőjéből. Az óceánon töltött 101 nap alatt rengeteg dolgot tapasztaltak és értékes megfigyeléseket tettek. Várakozásaik beigazolódtak az élelemszerzéssel kapcsolatban. Többségében tonhalat és repülőhalat sikerült fogniuk, de előfordult, hogy az állatok maguktól vetődtek a fedélzetükre. Két vihart is átvészeltek nagyobb megpróbáltatások nélkül, és a cápatámadásokat is elkerülték. Az út során értékes információkat gyűjtöttek az élővilággal kapcsolatban. Néhány ritka egyed tanulmányozása mellett egy új halfajt is nekik köszönhetően ismerünk. 

Az óceán magánya nem jelentett teljes elzártságot: rendszeresen tartották a kapcsolatot a bolygó számos pontján élő rádióamatőrökkel, de Norvégiát is elérték.

A hónapokon át a végtelen vízen hajózó csapat augusztus 4-én látott szárazföldet indulásuk óta először. A rossz időjárási körülmények miatt ekkor nem tudtak kikötni a polinéz szigeten, és három nappal később zátonyra futottak. A tutaj ugyan megrongálódott, de a legénység épbőrrel megúszta a balesetet. Ezen a ponton már sikeresnek könyvelhették el a kísérletet.

Fénykép az expedícióról
Fotó: Getty/ ullstein bild

A vakmerő vállalkozás hatalmas népszerűséget hozott Heyerdahl és társai számára. 

Elmélete azóta is vita tárgyát képezi, azt viszont már senki sem tagadhatja el tőle, hogy lehetséges volt a mai hajókhoz képest primitív eszközökkel is átszelni az óceánt.

A legendás tutajt megmentették, és kiállították egy norvég múzeumban. Az út során szerzett tapasztalatairól pedig könyvet írt, amit a tudományos közösség inkább tart egy jó regénynek, mint érdemi szakmunkának.

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak