Hála Alexandre Dumas regényének és az abból készült filmadaptációknak, Richelieu alakjával szinte mindenki találkozott már. A körmönfont minisztert sokszor ábrázolták negatív szereplőként, a valóságban viszont jóval összetettebb jellem volt, aki szerette a színházat és a könyveket.
A cselszövések célpontja
A tehetséges férfi útja nem volt zökkenőmentes a hatalom felé. Már karrierjének elején megmutatkozott határozottsága, hiszen a korhatárt több évvel megelőzve vált püspökké. Elhivatottságának köszönhetően nemsokára a rendi gyűlésben is hallatta a hangját. Mindeközben egyre szorosabb kapcsolatot kezdett ápolni az udvar befolyásos tagjaival is.
A régenskirályné egyik kegyencének hála 1616-ban már államminiszteri pozícióban dolgozhatott.
Mentorának bukása őt is magával rántotta és rövid időre kegyvesztetté vált. A száműzetés időszaka nem tartott sokáig, Richelieu kimagasló képességeivel mindig utat tört magának. 1624-ben már ismét a hatalom közelében találjuk, előbb a minisztertanács tagjaként, később pedig már főminiszteri székben.
Sokan nem nézték jó szemmel karrierjének felfelé ívelését, ezért többször is összeesküdtek ellene. Az egyik alkalommal XIII. Lajos öccse kezdett szervezkedni más főnemesekkel együtt, azonban a politikus gond nélkül megbuktatta őket, sőt Chalais grófját még le is fejeztette. A másik cselszövést az uralkodó anyja és rokonai tervelték ki.
Az udvarban már sokan a végét látták a vörös eminenciás pályafutásának, de ezúttal is sikerrel védte meg pozícióját.
A két incidens ékes példája annak, hogy a főminiszter a király teljes bizalmát élvezte, még saját családjával szemben is. Ezt a befolyást nem tudta volna elérni kiváló taktikai érzéke nélkül, amelyet a sakktáblán is gyakorta csiszolhatott.
A kés reformátora
Richelieu ravaszsága mellett kifinomult ember hírében is állt. Egy teória szerint a mai lekerekített végű vajazókéseket is neki köszönheti a világ. Gyakran rendezett fogadásokat, amelyekre természetesen tekintélyes személyeket hívott meg. Hiába voltak megkerülhetetlenek a politikában, néhányuk igencsak zavaró módon viselkedett.
Hegyes végű késeiket nem csupán az étel elvágására, hanem a fogaik közé szorult maradék kipiszkálására is előszeretettel használták a lakomák alatt.
A bíboros megelégelte az általa kifejezetten gusztustalannak vélt szokást, és parancsot adott lekerekített példányok gyártására, így előzve meg az otromba viselkedést.
Egy másik elmélet szerint a véres leszámolások is közrejátszottak az új evőeszköz megalkotásában. Az összejövetelek alkalmával előfordultak konfliktusok, amelyek fizikai erőszakig fajultak, és az asztalon lévő késsel támadtak egymásnak a felek.
A kerekfejű pengével azonban sokkal nehezebben tudtak súlyos sebeket ejteni ellenfelükön a felbőszült nemesek.
Richelieu nagy pártolója volt a különféle művészeti irányoknak. Könyvtára messzi földön híres volt, amit mindig igyekezett újabb darabokkal bővíteni. Örömét lelte a különféle festmények gyűjtésében és mecénásként több szerzőt is támogatott. Kedvelte a színjátszást is, olyannyira, hogy párizsi rezidenciájának külön színháza volt.
A körmönfont, rendkívüli diplomáciai érzékkel megáldott bíborosnak nem csupán a vajkenő kés köszönhető.
Szolgálata alatt megszilárdította hazája belpolitikai viszonyait, amely később jó alapot jelentettek XIV. Lajos számára.
A külpolitikai stratégiája is figyelemre méltó, hiszen irányítása alatt Európa meghatározó szereplőjévé nőtte ki magát Franciaország.
További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.