A gyerekek nem jelzik, ha baj van

Vágólapra másolva!
Elkezdődött az iskola, ami különösen nagy igénybevételt jelent a kisgyerekek szemének, gyakran ilyenkor derül fény a látásromlásra vagy más szemproblémákra. Sokszor azonban nem is olyan könnyű észrevenni a bajt.
Vágólapra másolva!

A gyerekek általában nem jelzik, ha probléma van a látásukkal, hiszen így szokták meg, számukra ez természetes. Kisgyermekkorban a szülőnek kell észrevenni az árulkodó jeleket, ami gyakran az iskolai igénybevétel, a tanulás, olvasás-írás során jelenik meg. Mindenképpen árulkodó jel, ha a gyerek gyakran dörzsöli a szemét, ha hunyorog, vagy túl közel hajol a könyvhöz, füzethez. A könnyezés, szempirosság, fejfájás is intő jel lehet.  A tanulási nehézségekhez hátterében is állhat szemészeti probléma, ami nemcsak a lemaradás miatt jelent problémát, hanem lelkileg is megviselik az egyébként igyekvő kisdiákot. 

Fotó: FamVeld / Shutterstock

A helyzetet nehezíti, hogy a fiatalok nem elégséges dioptria mellett is élesen látnak, magas fokú alkalmazkodóképességüknek köszönhetően. Ez azonban olyan megerőltető, hogy a nap végére fáradságot, szem- és fejfájást tapasztalhatnak. A problémák pillanatok alatt kiderülnek egy szemvizsgálat során, amely a látásromlás mellett számos más eltérést vizsgál. 

A gyerekek látását panasz nélkül is érdemes ellenőriztetni, mert a látás minősége kihat mindennapi teljesítményünkre. Kiemelten fontos a szemvizsgálat, ha a családban ismert szemüveges, tompalátó, kancsal családtag van, ilyenkor az örökletes tényezők miatt nagyobb az esélye a kisgyerekkorban jelentkező látásproblémáknak. A Trend Optika üzleteiben speciális gyermek szemvizsgálat keretében mérhető fel a gyerekek látása, ezt tapasztalt szemész szakorvos végzi, a legkorszerűbb eszközökkel és speciális képzettséggel.   

Tévhit, hogy a szemüveget csak iskolában olvasáshoz, tanuláshoz vagy táblához kell viselni. A gyerekeknek állandó szemüvegviselés szükséges, hogy elérjük a megfelelő célt, s hogy ne 30-35 éves korban derüljön ki, hogy panaszukat egy gyermekkorban nem megfelelően viselt szemüveg okozhatja. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!