A hasi zsír csökkentésének tökéletes módja

A rendszeresen sportoló, túlsúlyos vagy elhízott embereknek egészségesebbnek tűnő hasi zsírjuk van
A rendszeresen sportoló, túlsúlyos vagy elhízott embereknek egészségesebbnek tűnő hasi zsírjuk van
Vágólapra másolva!
Nem minden hasi zsír egyforma. Egy új tanulmány szerint azoknak az elmúlt két évben vagy annál régebben rendszeresen sportoló, túlsúlyos vagy elhízott embereknek egészségesebbnek tűnő hasi zsírjuk van.
Vágólapra másolva!

Összehasonlítva a nem sportolókkal a rendszeresen állóképességi gyakorlatokat végzők olyan zsírlerakódásokat halmoztak fel a hasuk bőre és izmai között, ami nagyobb véredénysűrűséget, az anyagcsere-problémákkal összefüggő alacsonyabb kollagénbőséget és kevesebb pro- gyulladásos fehérvérsejteket eredményezett. Ezek a tényezők a szakemberek szerint arra utalnak, hogy a szervezet így egészségesebb módon „rakja le” a zsírt a hasunkban – tehát kevesebb hasi zsírt eredményez –, még akkor is, ha ez nem változtatja meg a jelen lévő zsírszövet mennyiségét.

A rendszeresen sportoló, túlsúlyos vagy elhízott embereknek egészségesebbnek tűnő hasi zsírjuk van
A rendszeresen sportoló, túlsúlyos vagy elhízott embereknek egészségesebbnek tűnő hasi zsírjuk van
Fotó: Pinterest

Eredményeink azt mutatják, hogy a több hónapon vagy éven át tartó rendszeres testmozgás nem csak hatékonyan égeti a kalóriákat, de úgy tűnik, hogy olyan módon módosítja a zsírszövetet, amely lehetővé teszi a testzsír egészségesebben tárolását, amikor némi súlygyarapodást tapasztalunk, ahogyan az idősebb korban szinte mindenkinél előfordul

 – magyarázta Jeffrey Horowitz, a Michigani Egyetem kineziológusa és vezető kutatója a ScienceAlert online tudományos portálnak.

A vizsgálatba ötvenkettő olyan felnőttet vontak be, akik a kutatás idején túlsúlyosnak vagy elhízottnak számítottak. Két csoportra osztották őket: 

  • huszonnyolc főre, akik azt mondták, hogy nem mozognak rendszeresen, és 
  • huszonnégy főre, akik arról számoltak be, hogy mozognak.

 

A hasi zsír rejtélyét kutatták

A testmozgást végző csoportba tartozók arról számoltak be, hogy legalább két éven keresztül hetente legalább négyszer állóképességi típusú gyakorlatokat végeztek. Az átlagos résztvevők az elmúlt tizenegy évben rendszeresen sportoltak.

A kutatók a harminckettő résztvevő (fele férfi, fele nő) hasonló testzsírszázalékkal rendelkező tagjainak (mindkét csoportból tizenhatnak) a hasi zsírszövetmintáit hasonlították össze, amiket közvetlenül a bőr alól vettek. Kiderült, hogy a rendszeresen sportolók zsírszövete jobban raktározta a hasi zsírt. 

Amellett, hogy több volt az ér, kevesebb az anyagcserét zavaró kollagén és kevesebb a gyulladást okozó sejt, a sportolók hasi zsírszövetében nagyobb sűrűségben azonosították a mitokondriumok és az anyagcserében részt vevő fehérjéket.

További laboratóriumi kísérletek során Horowitz és munkatársai az egyes csoportok különböző alkohortjaiból származó, tenyésztett hasi zsírmintákat elemeztek és azt találták, hogy a rendszeresen sportolók izolált hasi zsírszövetükben nagyobb mértékben növekedtek az erek, valamint nagyobb volt a lipidraktározási kapacitásuk, ami jobb inzulinérzékenységre utalhat. 

A szervezet a mozgás során egészségesebb módon „rakja le” a zsírt a hasunkban 
Fotó: Pinterest

Mindez a szakemberek szerint azt is jelenti, hogy a rendszeresen sportoló emberek fokozott oxigén- és tápanyagszállítási kapacitással rendelkeznek a zsírszövetük vérereiben, még akkor is, ha maguk a sejtek megnagyobbodnak.

A Nature Metabolism című folyóiratban publikált eredmények tehát azt sugallják, hogy a rendszeres testmozgás úgy alakíthatja át a test zsírsejtjeinek tartalmát és konfigurációját, hogy az kedvezőbb lesz az anyagcsere-funkciók szempontjából, és némileg enyhíti a gyulladást.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!