Az ibériai hiúzt egy váratlan fordulat mentette meg a kihalástól

Váratlan fordulat mentette meg az ibériai hiúzt a kihalástól

Sok nagyemlős vesztette el genetikai sokféleségét, gyakran annak köszönhetően, hogy az emberek csökkentették populációjukat; a következmények súlyosak lehetnek, mivel genetikai sokféleség nélkül a populációnak nincs „genetikai adatbázisa”, amelyre támaszkodhatna a környezeti változásokhoz való alkalmazkodáshoz. A sokféleség csökkenése az ibériai hiúz számára sem idegen.

Az emberi tevékenység veszélyesen alacsony létszámra szorította az ibériai hiúz (Lynx pardinus) populációkat, így azok genetikai állománya egyre csökken. Ez a veszteség pedig veszélyezteti a hiúzok alkalmazkodóképességét a változó környezethez, de fenyegeti a túlélésüket is.

Váratlan fordulat mentette meg az ibériai hiúzt a kihalástól
Fotó: IUCN

A kutatásainkból kiderül, hogyan kereszteződött az ibériai hiúz unokatestvérével, az eurázsiai hiúzzal (Lynx lynx) az elmúlt néhány ezer évben. Ez a „keveredés” azonban növelhette az ibériai hiúz genetikai sokszínűségét, ami döntő tényező a túlélése szempontjából, különösen mivel a fajnak bizonytalan a jövője

 – mondta Johanna LA Paijmans, a Cambridge-i Egyetem zoológia posztdoktori kutatója a ScienceAlert online tudományos portálnak.

Hozzátette: amikor a közeli rokon állatok szaporodnak, az alacsony genetikai sokféleség „beltenyésztési depresszióhoz” vezethet és olyan utódokat eredményezhet, amelyek kevésbé alkalmasak a túlélésre. Szélsőséges esetekben mindez egész populációkat, sőt fajokat is a kihalás szélére sodorhat. Bár ez a stratégia hatékony lehet, de nem mentes a kockázatoktól. 

 

Az ibériai hiúz populációi csak lassan növekednek

A genetikailag túlságosan eltérő állatok betelepítése megzavarhatja vagy felhígíthatja a jótékony tulajdonságokat, ami károsíthatja egy adott populáció túlélési és szaporodási képességét; a jelenséget a szakirodalom „szaporodási depressziónak” nevezi. A genetikai mentés azonban a kockázatok ellenére is értékes eszköz a természetvédelemben.

A genetikai sokféleség csökkenésének egyik legsúlyosabb esete a főként Spanyolország és Portugália egyes részein élő ibériai hiúz, amely egykor a világ legveszélyeztetettebb macskafajának számít. Napjainkban lassan visszatér a kihalás széléről: a 2023-as összeírás során mintegy négyszáz szaporodóképes nőstényt jelentettek, ami hatalmas növekedést jelent a 2002-es mindössze huszonötről

 – magyarázta Axel Barlow, a Bangori Egyetem állattani oktatója, aki szerint ez a fordulat az elmúlt két évtized nagyszabású természetvédelmi programjának köszönhető.

Egy ibériai hiúz iszik, Castilla-La Mancha, Spanyolországban
Fotó: Carlos A Carreno/c3.photos/Getty Images

A szakemberek úgy vélik, hogy ez a siker részben a „genetikai mentőhatásnak” köszönhető, ahol a megmaradt két genetikailag eltérő populáció összekeverése járult hozzá a faj genetikai sokféleségének növeléséhez. Ám a haladás ellenére az ibériai hiúz még mindig jelentős kihívásokkal néz szembe.

A populáció egyelőre messze áll attól, hogy elérje a genetikai szempontból életképesnek tekintett 1 100 szaporodóképes nőstényt. 

Így a faj genetikai sokfélesége továbbra is az egyik legalacsonyabb, amit valaha is feljegyeztek. A további genetikai mentés talán megoldást jelenthet a sokféleség növelésére, de akad egy bökkenő: a világon nem létezik más ibériai hiúzpopuláció, amely új genetikai anyag forrásául szolgálhatna.

Az ősi DNS kinyerhető a történelmi maradványokból vagy szubfosszilis (olyan állatok, amelyek nem elég régiek ahhoz, hogy valódi fosszíliáknak, de nem is tekinthetők modernnek) mintákból. Ezek tanulmányozásával értékes betekintést nyerhetünk a fajok genetikai múltjába, ami összehasonlítást nyújthat a mai társaikkal

 – emelte ki José A. Godoy, az Investigador Genómica de la Conservación, Estación Biológica de Doñana kutatója.

Maria Lucena-Perez és Michael Hofreiter létrehozta a legelső teljes genomadatok ősi ibériai hiúz csontokból. Ahogy arra a szakemberek emlékeztettek, az ősi DNS csontokból történő kivonása rendkívül speciális folyamat. 

A csapat végül sikeresen extrahált nukleáris DNS-t három ősi ibériai hiúzból:

• ezek közül kettő körülbelül 2500 éves volt;
• a harmadik több mint 4000 éves.

Ez volt az első alkalom, hogy az ősi ibériai hiúzok DNS-ét kinyerték, ami előmozdította annak megértését, hogyan alakult ki az állat genetikai állománya az évezredek során. A tudósok DNS-t ezután elemezték és összehasonlították a modern ibériai hiúzokéval. Meglepetésükre az ősi hiúzok még alacsonyabb genetikai diverzitást mutattak, mint a modern leszármazottaik. A kirakós hiányzó darabkáját az a felfedezés jelentette, hogy a modern ibériai hiúzpopulációk több genetikai változatot osztanak meg a közeli rokon eurázsiai hiúzokkal, mint ősi társaik. Ez a kutatók szerint arra utal, hogy 

a két faj az elmúlt 2500 évben többször sikeresen kereszteződött, ami növelte a mai ibériai hiúzok genetikai sokféleségét.

A két faj természetes találkozásának és szaporodásának lehetősége közben ismét növekszik, mivel elterjedési területük egyre bővül. Ez viszont új lehetőségeket nyithat a jövőben a genetikai sokféleség számára: az ibériai hiúz az első dokumentált példa, ahol a fajok közötti szaporodás jelentősen megnövelte a fajok közötti genetikai diverzitást.