Egy este, ami megváltoztatja a jövőt: ilyen lesz a 2024-es Kutatók Éjszakája

Vágólapra másolva!
2024. szeptember 27-én ismét Kutatók Éjszakája, ahol a tudomány, a fenntarthatóság és az innováció találkozik! Az országos szintű tudománykommunikációs eseménylánc lehetőséget biztosít, hogy a nagyközönség közelről megismerkedhessen a legújabb kutatási eredményekkel, egyúttal felhívja a felnövekvő generációk figyelmét a kutatói életpályára. A Bay Zoltán Kutatóközpont az idei évben is számos edukációs és szórakoztató programmal készül, több helyszínen is. A különböző formátumban megvalósuló programelemekben az a közös, hogy mindegyik a tudomány népszerűsítésére fókuszál, kifejezve ezáltal a Bay Zoltán Kutatóközpont társadalmi felelősségvállalását
Vágólapra másolva!

Az eseménylánc első programeleme egy flashmob, amely Budapesten, a Móricz Zsigmond körtér 47-es villamosmegállójában veszi kezdetét szeptember 27-én, délután 15:45-től. A helyszínen Vida Ádám, a Bay Zoltán Kutatóközpont K+F igazgatója és csapata mutat be látványos és interaktív fizikai és kémiai kísérleteket az utazóközönségnek. Ezt követően fog megérkezni a villamosmegállóba egy tematikus járat, a Tudomány Expressz – Kutatók villamosa, amelyen tovább folytatódnak a kísérletek. A villamosjárat végül a Bay Zoltán Kutatóközponthoz legközelebb eső megállóig közlekedik majd, így érkezve meg a következő programelemek helyszínéhez.

A Kutatóintézet központjában (1116 Budapest, Kondorfa u. 1.) ugyanis délután 17:00 órakor kezdődnek el a kerekasztal-beszélgetések: először a fenntarthatóság, a körforgásos gazdaság és a műanyag szerepe a mindennapjainkban lesz a fő téma „Műanyagok körforgásáról a hulladékgazdálkodásban” címmel, amelyre meghatározó véleményvezérek fogadták el a meghívásunkat: 

a kerekasztal-beszélgetésen részt vesz a MOHU részéről Szabó Szilvia, gyártói felelősségi rendszerek vezetője; van der Wildt Nikolett, a Szentkirályi Magyarország Kft. fenntarthatósági és kommunikációs igazgatója; Fodor Attila, a CBA Kft. kommunikációs igazgatója; valamint házigazda szerepben Vida Ádám, a Bay Zoltán Kutatóközpont K+F igazgatója.

Kutatók éjszakája
 

Ezt követően délután 19:00 órakor veszi kezdetét az influenszerek kerekasztal-beszélgetése „Influenszerek szerepe – felelős tudománykommunikáció a fenntarthatóság jegyében” címmel. A kerekasztal résztvevője lesz Molnár Janka (A Tudomány Szexi), Gyuris Rita (Plantprotecting Rita), Erzsi & Bence (CultureGeeks) és Lampert Benedek. Nincs vége a programkavalkádnak, ugyanis

21:00 órakor veszi kezdetét az ’IVAN AND THE PARAZOL’ ingyenes pop duo akusztik koncert a Bay Zoltán Kutatóközpont parkolójában.

Az eseményláncot állandó programok is kísérik a Bay Zoltán Kutatóközpontban 15:00 és 21:00 óra között, úgymint

  • „Hozd el, amit megnéznél!” program keretében optikai mikroszkópunkkal megmutatjuk a legapróbb részleteket is.
  • „Tiszta víz, tiszta stílus!” – Tudj meg minél többet a víztisztítás technológiájáról, és készíts egyedi karkötőt!
  • Nyerj betekintést a bioeconomy világába!
  •  Hogyan válik a konyha egy tudományos laborrá? Konyha? Kémia!
  • „Fenntartható fröccsöntés” programunk pedig betekintést nyújt a műanyaggyártás világába, ahol a környezettudatosság szintén kiemelt szerepet kap. 
  • Különleges, interaktív programokkal készül a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége
  • (KSZGYSZ) és a MOHU: légszennyezés mérés és demonstráció, zajmérés, vízminőség mérés, illetve a műanyagok újrahasznosítása.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!