Vita alakult ki a NASA és a Boeing között a bajba jutott űrhajósok miatt

Vágólapra másolva!
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szerdán elismerte, hogy a közelmúltban a Boeing amerikai repülőgépgyártó óriás cég képviselőivel folytatott megbeszélések során "feszültségek" alakultak ki a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén rekedt két űrhajós visszahozatalának módjáról, mivel a cég Starliner űrhajója meghibásodott.
Vágólapra másolva!

A NASA kereskedelmi célú emberes űrrepülési programjának vezetője, Steve Stich azt mondta, hogy nem nevezné a találkozókat hevesnek, de "feszült technikai vitákat" folytattak. "Bármikor, amikor egy ilyen fontos megbeszélésen veszünk részt, ahol ilyen jellegű döntések születnek, mindig van valamilyen feszültség a teremben" - mondta. 

Elmondása szerint a Boeing által az előrejelzéseikkel kapcsolatban kinyilvánított bizonyosság ellenére a NASA csapata "nem volt nyugodt" a folytatással kapcsolatban, "a modellt övező bizonytalanság miatt".

 A Starlinerrel kapcsolatos sorozatos problémák miatt az a döntés született, hogy nem ezt az űrhajót használják a visszatérő küldetéshez. Ez újabb csapás a Boeingnek, amelynek utasszállító repülőgépei sorozatos meghibásodásaival is meg kell küzdenie. A NASA augusztus végén jelentette be, hogy a Boeing versenytársa, a SpaceX feladata lesz a nemzetközi űrállomáson (ISS) rekedt két űrhajós, Butch Wilmore és Sunni Williams visszahozatala a Földre. A két űrhajós eredetileg nyolc napra indult az űrbe, de végül legalább nyolc hónapig, 2025 februárjáig, a SpaceX Crew-9 küldetéséig maradnak. A Boeing többször nyilvánosan is kijelentette, hogy meg van győződve űrhajóinak biztonságáról.

 A Starliner pénteken este válik le az ISS-ről, majd szombat reggel megkezdi pilóta nélküli ereszkedését és az Egyesült Államok nyugati részén landol.

Két űrhajós az űrben ragadt
Két űrhajós az űrben ragadt
Fotó: Getty Images via AFP/Joe Raedle

 Tíz évvel ezelőtt a NASA egy-egy új űrhajót rendelt a Boeingtől és a SpaceX-től, hogy űrhajósait az ISS-re szállítsa. Elon Musk cége azonban jelentősen megelőzte a Boeinget. A Starliner első, legénységgel végrehajtott repülése, amely a fejlesztési nehézségek miatt éveket csúszott, a rendszerbe állítás előtti utolsó teszt volt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!