Szakállak, gyertyák, agglegények: különös adók a történelemből

Vágólapra másolva!
A különböző járulékok civilizációnk legrégibb találmányai közé sorolhatók, amelyeket már az ókori birodalmak és országok is alkalmaztak. Az évszázadok során az emberiség a legkreatívabb módjait találta meg a lakosság megsarcolásának, így vált egy időben például az arcszőrzetet és bizonyos családi állapot is adókötelessé.
Vágólapra másolva!

Az egyik legkegyetlenebb adó a történelemben minden bizonnyal a devsirme volt, amelyet az Oszmán Birodalom vetett ki, főleg a Balkánon élő keresztény lakosságra. Az első említései a 15. századból származnak. 

A rendelkezés értelmében fiatal fiúkat kellett szolgáltatni a hadsereg számára. 

A tizenéves gyermekek általában nem látták többé a családjukat, helyette komoly átnevelésben részesültek. Életüket ezt követően az iszlám vallás és a szultán iránti feltétlen hűség határozta meg. Egy részükből az oszmán hadigépezet elit katonái, janicsárok váltak, mások pedig hivatali pályára léptek. 

16. századi illusztráció oszmán tisztviselőkről, akik regisztrálják a gyermekadó fejében családjuktól elvett keresztény fiúkat
16. századi illusztráció oszmán tisztviselőkről, akik regisztrálják a gyermekadó fejében családjuktól elvett keresztény fiúkat 
Fotó: Picasa

Borbélynak vagy cárnak

A történelem legkülönösebb adói közül egy mindenképpen Oroszországhoz kötődik. A szakálladót a 1699-ben vezette be I. Péter, akit uralkodói jelentősége miatt később a „Nagy” előnévvel illettek.

I. (Nagy) Péter cár egykorú portréja
Fotó: Wikimedia Commons/Jean-Marc Nattier 

 A cár inkognitóban járta be a korabeli Európát, hogy tapasztalatait később felhasználhassa országa modernizálásában. Utazása alatt ráeszmélt, hogy a kontinens más régióihoz képest hazája milyen elmaradásokkal küzd, ezért visszatérve komoly változtatásokat léptetett életbe. Reformokat hozott a közigazgatás és az oktatás területén is, de a naptárt is korszerűsítette. Úgy vélte, hogy a sima arc az európaiság szimbóluma, ezért eltökélte, hogy ráveszi a többségében dús arcszőrzettel bíró oroszokat a borotválkozásra.

Orosz érme a 18. századból, amely igazolta, hogy tulajdonosa befizette arcszőrzete után az adót
Fotó: Wikimedia Commons

Ennek érdekében bevezette az évente fizetendő szakálladót.

Amíg a nemeseknek 100, a kereskedőknek csak 60, a városokban élőknek pedig 30 rubelt kellett befizetniük, amennyiben mégis ragaszkodtak szakállukhoz. Ám nem ez volt az egyetlen furcsa illeték, amelyet a történelem során törvénybe iktattak. A világ számos pontján születtek mai szemmel szokatlannak tűnő rendelkezések.

Adó, amely sötétbe zár

Az Egyesült Királyságot nyugodtan nevezhetnénk a különös adók hazájának. A monarchia derék törvényhozói leleményesebbnél leleményesebb ötletekkel rukkoltak elő, ha pénzt kellett kicsikarni az alattvalókból. A tapétaadótól kezdve az ablakadóig rendkívül szürreális tervek születtek a kincstár bevételeinek növelésére. 

Ilyen megoldásként vezették be a 18. század elején a gyertyaadót. A törvény értelmében betiltották az otthoni gyertyakészítést, a kereskedőknél vásárolható termékek ára pedig jelentősen megnőtt. 

Angliában a 18. században vezették be  gyertya adót 
Fotó:  Gita Kulinitch Studio/Shutterstock

Sok szegény család nem tudta megengedni magának a szükséges mennyiségű világítóeszközt, ezért rengeteg otthon burkolózott a teljes sötétség homályába éjszakánként. Az abszurd rendeletet 1831-ben törölték el, új utat nyitva a hatékonyabb gyertyakészítés irányába. 

Az USA közép-nyugati államában, Missouriban szintén egy szokatlan adóformát eszeltek ki a hatóságok 1821-ben. 

Célkeresztjükbe az olyan férfiak kerültek, akik még nem voltak házasok. 

A nősülés előtt álló legényeknek egy dollárt kellett fizetniük – így ösztönözték őket, hogy mielőbb vegyenek el egy hölgyet feleségül. 

A legényadó 19. századi ábrázolása egy karikatúrán
Fotó: Wikimedia Commons

A különös illeték nem volt példátlan: az ókori Rómában és Angliában is létezett egykor hasonló törvény. Szerencsére napjainkra az adózás sokat változott, és sem a szakállunkért, sem pedig az otthoni gyertyakészítésért nem kell pénzt fizetnünk.

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.



 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!