Óriási áttörést értek el magyar kutatók az egyik legkegyetlenebb betegség ellen

Vágólapra másolva!
Egyedülálló szuperbaktérium-térképet készítettek magyar kutatók egy nemzetközi projekt keretében, ami az egyik legveszélyesebb kórházi baktérium globális jelenlétét és terjedését mutatja be részletesen. Ezzel új fejezet nyílt a szuperbaktériumok elleni küzdelemben.
Vágólapra másolva!

A HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpontban működő Biotechnológiai Nemzeti Laboratórium vezette kutatás eredményei új fejezetet nyithatnak az antibiotikum-rezisztens kórházi fertőzések elleni küzdelemben – írja a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat közleménye. A kutatók a térképet használva olyan bakteriofág alapú kezelést fejlesztenek, amely – a hatástalanná vált antibiotikumok ígéretes alternatívájaként – célzottan pusztítja el a leginkább terjedő szuperbaktériumokat. A kutatás színvonalát és a téma jelentőségét jelzi, hogy a kutatócsoport eredményeit a világ egyik legrangosabb élettudományi folyóirata, a Cell tette közzé.

A szuperbaktériumok feltérképezésével legyőzhetők lehetnek a kórházi fertőzések
A szuperbaktériumok feltérképezésével legyőzhetők lehetnek a kórházi fertőzések
Fotó: Science Photo Library via AFP

Kintses Bálint és Papp Balázs vezette kutatócsoportok most egy új megközelítéssel jelentős előrelépést tettek a világszerte problémát jelentő kórházi fertőzések megfékezésében. Együttműködésben a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központtal (NNGYK), az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratóriummal, illetve – hazánkat is beleértve – öt kelet-európai ország számos egészségügyi intézményével, 

egyedülálló térképet készítettek az egyik legveszélyesebb kórházi kórokozó (Acinetobacter baumannii) kelet-európai és világszintű előfordulásáról és az egyes változatok terjedésének mintázatairól.

Ezek az információk szisztematikusan összegyűjtve felbecsülhetetlen értéket képviselnek a járványügyi előrejelzések és a gyógyszerfejlesztés szempontjából.

Szuperbaktériumok: egy baktériumfaj, sok száz változat

A szegedi kutatók által kidolgozott szuperbaktérium-térkép alapja a baktériumok génkészletének részletes elemzése, amely pontos információt ad a vizsgált szuperbaktérium-fajok változatosságáról. 

Az antibiotikumokkal szemben ellenálló baktériumoknak ugyanis egy adott fajon belül sok száz változata létezhet – ez pedig komoly akadálya a többszörösen gyógyszerrezisztens kórokozók ellen is hatásos bakteriofág-terápiának,

amely a hagyományos antibiotikumok egyik legígéretesebb, ugyanakkor a gyógyszerfejlesztés szempontjából a legnagyobb kihívásokat támasztó alternatívája.

Léteznek jó vírusok is, amik hatásosak lehetnek a szuperbaktériumok ellen

A bakteriofágok olyan „jó” vírusok, amelyek 

kizárólag baktériumokat fertőznek és pusztítanak el, miközben az emberi sejteket érintetlenül hagyják.

bakteriofág
A baktériumokat éppúgy támadják különféle vírusok, mint az embert, és ezt fel lehetne használni bizonyos kórokozók ellen. Illusztráció egy bakteriofágról
Fotó: Science Photo Library via AFP

Ez teszi őket ideális jelöltekké a baktériumok elleni harcban. Azonban a fágok rendkívül specifikusak: minden baktériumfajon belül minden egyes változatra külön fágot kell találni. Ez jelentősen megnehezíti a hatékony fágterápia alkalmazását, különösen a gyors lefolyású, antibiotikumokra nem reagáló fertőzések esetén. 

Ha a fertőzés kialakult, az állapotromlás visszafordítására legfeljebb egy-két hetes időkeret áll rendelkezésre, ami nem teszi lehetővé a pontos baktériumváltozat felderítését, az erre hatásos bakteriofág megtalálását és a terápiás célra alkalmazható fágkészítmény előállítását, a gyógyszer engedélyezéséről nem is beszélve.

Remény a fág alapú gyógyszerek engedélyezésére

Az eddig példátlan világtérkép segítségével a kutatók felfedezték, hogy bár a fajon belüli változatosság hatalmas, egy-egy régióban csupán néhány változat uralkodik. 

  • Ha rendelkezésre állna legalább 8–10 különböző, az adott régióra szabott bakteriofág-készítmény, az adott baktérium okozta kórházi fertőzések 80 százalékát kezelni lehetne. 

Állatkísérletek is igazolták, hogy hatékony fágkombinációk állíthatók össze a kelet-európai régióban előforduló törzsek ellen.

Ha pedig ismerjük, hogy mely országokban fertőzik nagyjából ugyanazok a baktériumváltozatok a kórházban ápolt betegeket – akik különösen érzékenyek ezekre az infekciókra –, akkor globális összefogással hatékonyabb klinikai vizsgálatokat lehetne végezni a célzott fágkészítményekkel. 

A bakteriofág-terápiára szolgáló gyógyszerek engedélyezésének egyik fő akadálya ugyanis az, hogy nem tudjuk, kik azok a betegek, akiknek ugyanarra a fágkezelésre van szükségük, ezért az eddigi klinikai vizsgálatok sikertelenek voltak.

Ahhoz, hogy a fágterápia széles körben elérhetővé váljon, a gyógyszer-engedélyezés szabályai szerint megfelelő számú betegen kell bizonyítani a készítmények hatásosságát és biztonságosságát. 

Ebben bizonyosan áttörést hozhat a szuperbaktérium-térkép,

és arra is reményt ad, hogy a fágterápia akár már a nem túl távoli jövőben szerves része legyen a személyre szabott betegellátás legmodernebb eszköztárának – csakúgy, mint a múlt század derekán az antibiotikumok.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!