A tankok örökre megváltoztatták a hadviselést a háborúban

1916. szeptember 15-én, az első világháború egyik legvéresebb ütközetének számító somme-i csatában vetettek be először tankokat a hadviselés történetében. A britek több mint negyven korai, kezdetleges harckocsival indítottak támadást a német állások ellen, amelyek közül néhány jelentős előrehaladást ért el, de a tankok lassúsága és gyakori meghibásodásai megakadályozták őket abban, hogy hosszabb ideig tartsák a pozíciójukat. Ekkor ismerték fel azonban a tankokban rejlő lehetőségeket, ami új fejezetet nyitott a modern hadviselésben.

A tank egy páncélozott, lánctalpas harcjármű, amelyet elsősorban a szárazföldi csatákban használnak. A gépesített szárazföldi hadviselés alapvető támadóeszköze nehéz terepen is képes két lánctalpon haladni előre, miközben a páncélzata védi a legénységet és a felszerelést a lőfegyverekkel szemben. Általában egy forgatható toronyba beépített löveggel és kiegészítő fegyverzettel szerelik fel. Az erősen felfegyverzett és páncélozott, ugyanakkor mozgékony tankok fő célja, hogy támogassák a gyalogságot és áttörjenek az ellenséges védelmi vonalakon.

Mark I: 1916. szeptember 15-én vetette be az első tankokat a brit hadsereg az első világháború egyik legvéresebb ütközetében, a somme-i csatában
Fotó: Library of Congress

A tankok megjelenése sokkoló újdonságot jelentett az első világháború frontvonalában harcoló német katonáknak, akik addigra már megtapasztalták a modern hadviselés borzalmait: 

• a géppuskák pusztító tüzét, 
• a szögesdrótcsapdák veszélyét, 
• a tüzérségi támadások erejét és
• a mérgező gázok halálos hatását. 

1916. szeptember 15-én, az első világháború egyik legvéresebb ütközetében, a somme-i csatában azonban egy új fenyegetéssel kellett szembenézniük, amikor a távolból felbukkantak az első tankok. 

Ezek a páncélozott járművek könnyedén átkeltek a tüzérségi lövedékek által létrehozott mélyedéseken a harcmezőn és árkokon, áttörtek a szögesdrótokon, de géppuskáik és ágyúik tüze is komoly veszélyt jelentett. 

A német katonák tehetetlenül álltak a tankokkal szemben, amelyek kivédték a hagyományos fegyverek támadását. Sokan inkább a menekülést választották.

 

Az első tankok megjelenése mindenkit meglepett

Az első világháború elején állófront alakult ki a nyugati fronton, ahol a harcmezőt lövészárkok, drótkerítések, bombatölcsérek és más akadályok szabdalták. Az ellenséges állások elfoglalása súlyos emberveszteségekkel járt, ezért mindkét fél olyan jármű fejlesztésén dolgozott, amely képes az akadályok leküzdésére. 

Ekkor került képbe a belső égésű motor és a lánctalp, amit a brit mérnökök kezdtek el továbbfejleszteni. 

A első tankot egyfajta „földi hajóként” képzelték el, aminek a fejlesztését szigorúan titokban végezték. A harckocsikat építő munkásoknak azt mondták, hogy víztartályokat készítenek a mezopotámiai sivatagban állomásozó csapatok számára; innen ered a „tank” elnevezés is (az angol szó tartályt jelent), ami Ernest Swinton brit tiszt kezdeményezésére vált hivatalossá és amit a tervezés során biztonsági okokból használtak.

A Mark I teljes testén körbefutó lánctalpat kapott, alacsony magassága miatt stabilnak és viszonylag mozgékonynak számított
Fotó: Imperial War Museums. IWM Q5574

Az első prototípushoz átalakították a lövegek vontatására használt amerikai traktorokat, ez 1916 januárjára készült el és a Little Willie („a kis Willie”) névre keresztelték. Ezt módosították később úgy, hogy az képes legyen a harci cselekmények végrehajtására: a Mark I gyártása 1916 februárjában kezdődött el Birminghamben.

Az első ötven tankot 1916 augusztusában küldték Franciaországba, hogy kipróbálják őket „élesben”, a somme-i csatában, az első világháború nyugati frontjának egyik legnagyobb és legvéresebb ütközetében.

 A brit harckocsikat szeptember 15-én vetették be először Combles közelében, minimális előkészület mellett. A tankok megjelenése így nemcsak a németeket, hanem a brit katonákat is meglepte, mivel ilyen járművet korábban szinte senki nem látott, és a parancsnokoknak sem voltak kiforrott elképzeléseik azok harctéri alkalmazásáról.

 

Új fejezetet nyitott a modern hadviselésben

Ez a korai típus igencsak kezdetlegesnek számított: lassú, mindössze hat kilométeres óránkénti sebességgel haladt és gyakran meghibásodott. Súlya 28 tonna, hossza 9,2 méter, szélessége 4,2 méter, magassága 2,4 méter volt. 1916-ban mindössze két változata létezett, az egyiket géppuskákkal, a másikat ágyúkkal szerelték fel. Az alacsony magasságú, viszonylag mozgékony Mark I tankokban nyolcfős személyzet dolgozott a hatalmas zajban, füstben és hőségben, a kilátásukat mindössze néhány nyílás biztosította. A harckocsi teljes testén lánctalp futott körbe, alakja egy gömbölyített rombuszra emlékeztetett.

Egy Mark IV készen áll, hogy csatába induljon
Fotó: Australian War Memorial

A britek összesen ötvenkilenc tankot szállítottak a frontra, de csak negyvenkilenc érkezett meg. A korábban említett, gyakori meghibásodások miatt mindössze harmincötöt tudtak bevetni a harctéren, de csak huszonnégy tank közelítette meg a német arcvonalat. 

Számuk ahhoz túl kevés volt, hogy döntő fordulatot hozzon és a meglepetés ereje is gyorsan eltűnt. Nem sokkal később azonban a franciák, majd a németek és az amerikaiak is elkészítették a saját harckocsijukat.

A tankok először 1917. november 20-án kerültek döntő szerepbe a hadviselés történetében: a cambrai-i csatában már négyszáz (többnyire Mark IV típusú) brit harckocsinak sikerült áttörnie a német vonalakat. 

A tankok megjelenése új fejezetet nyitott a modern hadviselésben. Az első világháború után a mérnökök egyre fejlettebb és fejlettebb tankokat terveztek, amelyeket hosszabb csővel, erősebb fegyverzettel és vastagabb páncélzattal szereltek fel, miközben súlyukkal együtt a motorok teljesítménye is nőtt. A harckocsik fejlesztése azóta is tart; a „mai típusokat” már a modern haditechnika vívmányainak felhasználásával készítik.