Tízezreket mészároltak le Magdeburgban

Magdeburg ostroma

A 17. század zsoldosseregei számtalanszor hajtottak végre kegyetlen pusztításokat a lakosság körében. Az 1631-ben már egy éve ostrom alatt álló Magdeburgban például az engedélyezett szabadrablás több tízezer ember életét követelte.

II. Ferdinánd vallási köntösbe bújtatott központosítási szándékai belháborút robbantottak ki a Német–római Birodalom területén. 1629-re a császár leverte a csehek felkelését, és V. Frigyes pfalzi fejedelmet, illetve a dán csapatokat is térdre kényszerítette. Az uralkodóval szembeni fegyveres ellenállást így az egész birodalom területén sikerült felszámolni.

A háború központi eleme a zsoldosok széleskörű alkalmazása volt, mely jóval költséghatékonyabb módszernek bizonyult, mint egy reguláris állandó hadsereg fenntartása.

A zsoldosok azonban kizárólag a pénzért, és nem az eszmékért harcoltak, ez pedig meghatározta a csatározásokhoz való hozzáállásukat is. Így igyekeztek a háborúkat minél inkább elnyújtani, illetve a körbezárt városokat jó fizetségért cserébe megkímélték.

Magdeburg kifosztása egy 19. századi festményen 
Fotó: Wikipédia

A svéd színrelépés

A zsoldosok sok esetben csak ritkán kaptak fizetést, így rablóbandákba tömörülve dúlták fel a falvakat, városokat. A helyzetnek ezt a negatív hozadékát felismerve a választófejedelmek 1630-ban elérték, hogy Ferdinánd leváltsa a főparancsnoki posztról Wallensteint, Európa egyik legjelentősebb hadvezérét, illetve azt is, hogy a zsoldosok létszámát jelentősen lecsökkentse.

A birodalmat bőkezűen pénzelték a spanyolok, akik arra ösztökélték a császárt, hogy ne kössön semmilyen kompromisszumot, és hatalmát mindinkább terjessze ki. Más államokat ez persze aggasztott, így az angolok és a hollandok a dán intervenciót finanszírozták, míg a franciák a svédeknek ígértek anyagi segítséget, ha beavatkoznak a konfliktusba. 

1630 júniusában II. Gusztáv Adolf svéd király (a Balti-tenger partvidékének megszerzését remélve) 14 ezer katonájával partra szállt Pomerániában, és több jelentős kikötőt is elfoglalt. Szerette volna elnyerni a brandenburgi és szász választófejedelmek szövetségét, de azok nem álltak mellé – Magdeburg viszont igen. 

1630 novemberében így a császári erők a város ellen vonultak Pappenheim tábornok seregével, akihez csatlakozott katonáival Johann Tilly is.

Az ostrom elhúzódott, az ostromlók egyre jobban kifáradtak, a svéd sereg pedig közeledett a város felé.

Vérfürdő a városban

Tilly ostromtaktikája ugyan működött, hiszen a város védői tárgyalni akartak, de túl lassúnak bizonyult és a támadók is elutasították. Pappenheim ezért kezébe vette az irányítást, és 1631. május 20-án rohamra küldte embereit. A támadók több kaput berobbantottak, miután a fővezér gyújtogatásra adott parancsot, hogy a védők pánikba essenek a tűz hatására.

Mivel a város nem adta meg magát, Tilly engedélyezte a szabadrablást.

A csapatokba verődő császári katonák nemcsak fosztogattak, hanem emberek tömegeit kínozták és ölték meg, válogatás nélkül. A tisztek ugyan megpróbálták leállítani az eseményeket, de a parancsnok azzal csitította őket, hogy a katonák élete nehéz, ezért „megérdemlik a szórakozást”.

Az erőszakhullámnak csak az szabott gátat, hogy a dóm megtámadását megtiltotta, így az oda menekültek túlélték a mészárlást. 

A szabadrablást csak május 24-én szüntették be, ezek után pedig VIII. Orbán pápa örömét fejezte ki az „eretnek fészek” elpusztítása miatt.

Tilly bevonul a városba
Fotó: Wikipédia

Pappenheim jelentésében azt írta I. Miksa bajor választófejedelemnek, hogy 20 ezer emberrel végeztek és minden katona meggazdagodott az ostrom végére. 

Sorait azzal zárta, hogy „Isten velünk van”.

A tábornok viszont meglehetősen alábecsülte a pusztítás mértékét: későbbi becslések szerint mintegy 30 ezer ember veszett oda a vérfürdőben. A tehetősebb lakosokat elfogták, és csak bőséges váltságdíj ellenében engedték őket szabadon. A hajdan virágzó városban csupán néhány kőépület volt, ami nem égett le. Olyan mértékű volt a pusztítás, hogy az évtized végére – az újjáépítő munkák ellenére – a lakosság létszáma nem érte el az 500 főt.

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.