Rejtélyes körülmények között halt meg a híres kastély bajor ura

a neuschwansteini kastély 1890 körül

Mesekirálynak is hívták, de története egyáltalán nem gyerekkönyvekbe illő. Egész életében úgy érezte, hogy kívülálló, hiába volt egy ország uralkodója. A megítélése már saját korában is ellentmondásos volt, a nép eleinte bálványozta daliás külseje miatt, ám egyre jobban eltávolodott a való világtól.

Tizennyolc évesen került a bajor trónra II. Lajos, édesapja 1864-es halálát követően. Gyermekkorában nem ápolt jó kapcsolatot szüleivel, szigorú neveltetésben részesült, édesanyját az „elődje feleségének” nevezte. Királyként egyáltalán nem kötötte le a politika és az államigazgatás, azonban mecénási szerepben remekelt. 

A reprezentáció területén XIV. Lajos, a Napkirály volt a példaképe. Rajongott az irodalomért, támogatta a zenét – Richard Wagner volt a kedvence, őt az udvarába is hívatta –, és különböző építkezéseket finanszírozott. Hozzá köthető a Gärtnerplatz Színház, valamint a Neuschwanstein, a Linderhof és Herrenchiemsee kastélyok megépítése is.

A rang súlya

Unokatestvére Erzsébet magyar királyné volt, akivel baráti kapcsolatban maradt haláláig. Mindkettőjüket feszélyezte a méltóság, amiben minden nap élniük kellett. Őket senki sem értette meg, de egymással mindent meg tudtak beszélni. Többször találkoztak, de Lajos magányán Sisi sem tudott segíteni – a király kezdett lassan elszigetelődni a környezetében lévő emberektől.

Lajos koronaherceg a szüleivel és öccsével
Fotó: Wikipedia

Az uralkodó belefáradt hivatalos feladataiba. A porosz–osztrák háború idején a Habsburgok mellé állt csapataival, azonban nem látogatta meg katonáit, amelyet a nép nem könyvelt el pozitívan. A királyban már az is felmerült, hogy lemond trónjáról az öccse javára, de Ottó herceg mentális állapota alkalmatlanná tette őt az uralkodásra.

1867-ben Lajos megkérte Zsófia Sarolta bajor hercegnő kezét, aki Sisi legfiatalabb húga volt. 

Lajos leveleiben gyakran Elzának szólította, mint Wagner egyik főhősnőjét, és saját maga megjelölésére is karakterek neveit használta. Az esküvőt többször elhalasztották, majd még ugyanezen évben felbontották a jegyességet. A bajor uralkodó később sem házasodott meg.

Hullámokba temetett igazság

Az 1880-as években II. Lajos személye egyre inkább nemkívánatossá vált az országa számára, ugyanis a gyönyörű kastélyok építése és a fejlesztések adósságba taszították a királyságot. Tanácsadói hiába próbálták meggyőzni az uralkodót, hogy változtasson életvitelén és tervein, minden ugyanúgy folytatódott tovább. 

Bernhard von Gudden, a korszak híres és elismert elmegyógyásza – aki egyébként Ottó herceget is felügyelte – őrültnek nyilvánította a bajor királyt, azonban bármiféle alaposabb vizsgálat nélkül.

Paranoiát diagnosztizált nála, amely valószínűleg a mai értelemben vett skizofréniát takarhatta. „Őrült király” pedig nem maradhatott a trónon, így „muszáj” volt megfosztani a rangjától. Így végül mégis Ottó került a trónra, minden szellemi problémája ellenére.

Lajos egy nappal kényszerű lemondását követően, 1886. június 13-án a Starnbergi-tóba fulladt – Guddennel együtt. 

II. Lajos bajor király
Fotó: Wikipedia

Öngyilkosságnak könyvelték el az esetet, amely nem tűnt hihetetlennek a mentális állapotát tekintve. De számtalan teória látott napvilágot, melyekben a baleset, de a gyilkosság is gyakran szerepelt. Hogy valójában mi történt a pszichiáter és a beteg közös esti sétáján, azt a mai napig nem tudni biztosan.

A boncolás alapján II. Lajos szellemi hanyatlásának okaként a hét hónapos korában elszenvedett agyhártyagyulladást határozták meg. 

A betegség lefolyása hegeket hagyott a homloklebenyében, amelyek miatt valószínűsíthetően frontotemporális demencia alakult ki nála. Koporsóját Münchenben helyezték el. Lajos kezében csupán egy csokor fehér jázmin volt, amelyet unokatestvére, Erzsébet királyné szedett.

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.